A kis érettségi eredményei? Szerbiai viszonylatban az idén záróvizsgázó általános iskolások anyanyelvből — a lehetséges 16 pontból — 9,2 pontot értek el. Matematikából 8,5 pontot szereztek, az elérhető 16-ból. A kombinált teszten pedig — a maximális 8 pontból — 4,8 pontot gyűjtöttek. Az átlagteljesítmény tehát egy hármas (3) — ezt az érdemjegyet lehet beírni a generáció országos osztálynaplójába. Hogy ezzel az osztályzattal mennyire lehetnek megelégedve az iskolák? Mennyire van megelégedve az iskolák munkájával a minisztérium? Az majd csak az ősszel derül ki. Ha Belgrádban elkészül a tudásfelmérők eredményeinek elemzése.

Az első adatok egyébként azt mutatják, amit már eddig is tudtunk. Hogy az általános iskolákban tömegjelenség a jó osztályzatok ajándékozása. Mi mással lehetne magyarázni azt, hogy Užice tanügyi körzetében, ahol 2706 nyolcadikos van — köztük 307 színkitűnő, azaz Vuk-diplomás —, csak egy (1) diák érte el a lehető legmagasabb pontszámot mindhárom teszten. Azt, hogy Niš városának tankörzetében, ahol 3259 végzős általános iskolásból 640 Vuk-diplomás, szintén egyetlen (1) diák kapott maximális pontszámot az anyanyelvi, a matematikai és a kombinált tudásfelmérőn is. Zlatibor körzetében a kis érettségin szintén csak egy (1) nyolcadikos szerezte meg mind a 40 elérhető pontot... Az új oktatási miniszter még az idei záróvizsgák megtartása előtt okkal jelezte: új szabályzatot hoznak az általános iskolai osztályzásról, mely „reálisabb és alkalmazhatóbb lesz, mint az eddigi”. Okkal, mondom, hiszen már a tavalyi tudásfelmérő eredményei is azt mutatták: megesik, hogy az a diák, akinek anyanyelvből és matematikából is csak kettese volt, a záróvizsgán ugyanannyi pontot szerez, mint az a gyerek, akinek ebből a két tantárgyból mindig ötös állt a bizonyítványában. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az iskolákban futószalagon „gyártják” a Vuk-diplomásokat, akkor nyilván végső ideje volt bevezetni a teljesítményszinteket. Ez a folyamat éppen ebben, a nemrég véget ért tanévben kezdődött.

„A standardok bevezetése újdonságnak számít. Az elképzelés nem rossz, hiszen az a célja, hogy mérhetővé, értékelhetővé tegye az oktatást, összehasonlíthatóvá tegye az intézmények és a bennük tanítók eredményességét, hatékonyságát. Mérce nélkül nagyon szubjektív volna az értékelés” — nyilatkozta lapunknak tavaly júniusban Vicsek Annamária, a Vajdasági Pedagógiai Intézet Fejlesztési Osztályának vezetője, aki azóta képviselő a szerbiai parlamentben. De azt is hozzátette: a standardok bevezetésével jó néhány gondba is ütközünk. „A legfőbb nehézség szerintem az, hogy amíg a tanítás- és a tanuláskutató szakemberek egyre inkább azt hangsúlyozzák, mennyire fontos a kreativitás, az elsajátított tudás aktív alkalmazása (nem csupán az ismeretek bemagolása, reprodukálása), addig a teljesítményszintek épp ezt hagyják figyelmen kívül. Mellőzik a tanulók egyéni képességeit, érdeklődését, affinitását, kreativitását, tehetségét, és mindenkinek ugyanazt, ugyanolyan módon, ugyanolyan mennyiségben, uniformizálva kell tudnia alap-, közép- vagy haladó szinten.”

A szívemből beszélt. Olyan témáról, amelyet — ha osztálynaplóról és osztályzatokról van szó — mindenképpen be kellene emelni a köztudatba. Ez a téma pedig: a gyerekbarát iskola. Nem vagyok naiv. Tudom: erre itt, Szerbiában most, de belátható időn belül sincs semmi esély. Sajnos. De vannak dolgok, amelyeken változtatni kellene, s lehetne is. Itt van például a Vuk-diplomákról szóló szabályzat. Amely — akár hiszik, akár nem — még 1993-ból, azaz Slobodan Milošević idejéből való...