
Minden nő szeret kézműveskedni, minden nő szereti meghallgatni a másik tanácsait, melyek a szépségápoláshoz, a divathoz vagy az otthonunk díszítéséhez kötődnek. Én ezúttal Czumbil Orsolyát, azaz Orkát kértem meg, hogy adjon néhány olyan szépségtippet az olvasóknak, amelyeket ő maga is szívesen alkalmaz a mindennapokban, s izgalmas felfedezéseket tettem.

A fiatal színművésznő otthona egy igazi boszorkánykonyha. Lássuk csak, miért is.
Házilag készített izzadásgátló
— Azért jutottam arra az elhatározásra, hogy házilag készítek izzadásgátlót, mert addig olvasgattam a deókban található káros anyagokról — elsősorban a kőolajszármazékokra, alumíniumra gondolok —, hogy egy kicsit megijedtem. Elsőként kipróbáltam a boltokban vásárolható alumíniummentes izzadásgátlókat, de nem váltak be. Ekkor készítettem el az első saját deómat — sokkal jobb volt, mint bármelyik bolti, mellyel reggelente bekenjük magunkat, és néhány óra múlva egy sűrű nap elején már az illatát sem érezni. A házi izzadásgátló nem hagy nyomot a ruhán, nem vagy tőle izzadságszagú, és egész nap kitart. Ez nem a reklám helye, de ezt az izzadásgátlót gátlástalanul tudom ajánlani mindenkinek. A legjobb az egészben pedig az, hogy minden hozzávaló olcsón beszerezhető a hozzánk legközelebb eső bioboltban.
Hozzávalók: sheavaj, kukoricakeményítő, szódabikarbóna — gyógyszertári, kókuszzsír, olívaolaj és egyéb illóolajok. A kókuszzsír elhagyható.
Elkészítése: Felolvasztunk három nagy kanál sheavajat, hozzáadunk három nagy kanál kukoricakeményítőt és két kanál szódabikarbónát, valamint egy csurrantásnyi olívaolajat meg egy kanál kókuszzsírt. Vizet forralunk a tűzhelyen, és a gőzön felmelegítjük a kapott masszát. Amikor felolvadt, jól összekeverjük. Ehhez adjuk hozzá az illóolajokat. Használhatunk teafaolajat, mely fertőtlenítő hatású, levendulaolajat, mely nyugtat, illetve bármilyen egyéb olajat. Én magam egy Indiából ajándékba kapott virágesszenciát használok, mely nagyon erős. Amikor a massza elkezd megkötni, mixerrel összekeverjük, így kapjuk meg a tökéletes, krémszerű állagot. Ezután műanyag dobozkákba töltjük, és másnap már használható is. Egy kis doboz hónapokig eltart.
Arcpakolás kávézaccból
A szerző felvételei
A délutáni kávéból maradt zaccot nem kell kidobni, keverjük össze bármilyen hidegen sajtolt olajjal, például olívaolajjal, és már kész is a tökéletes arcpakolás. Vigyük fel az arcunkra, miközben gyengéden dörzsölgetjük a bőrünket, majd körülbelül tizenöt percig hagyjuk rajta. Ezután már lemoshatjuk vízzel, és a zaccal akár erősebben is dörzsölhetjük az arcunkat, remek peelinghatás érhető el. A fürdőszobánk jócskán zaccos lesz, de ez ne zavarjon bennünket. Amikor lemostuk az arcunkról a pakolást, a bőrünk olajos marad, de semmiképpen se mossunk le szappannal! Óvatosan törölgessük meg egy picit, és hagyjuk, hogy a bőrünk felszívja az olajat. Az eredmény: telített, egészséges arcbőr.
Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi
De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net