home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Orbán: minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője
(MTI)
2021.10.25.
LXXVI. évf. 42. szám
Orbán: minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője

Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott ünnepi beszédében; a kormányfő a 2006. október 23-i eseményekről is megemlékezett, hangsúlyozva, hogy tizenöt évvel ezelőtt az egyik oldalon a könnygázgránát, a másik oldalon "a becsapott és megalázott nemzet" állt.

A kormányfő a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél felállított, nemzeti színű zászlókkal feldíszített színpadon mondta el beszédét azt követően, hogy a helyszínre megérkeztek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte Békemenet résztvevői is.

A 65 évvel ezelőtti napokra és a tizenöt évvel ezelőtti délutánra emlékezve beszédét Orbán Viktor azzal kezdte: "nem szokványos helyszín ez; tizenöt évvel ezelőtt, ezekben a percekben, itt az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen". Közölte: tizenöt évvel ezelőtt "az ifjú kommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak".

Az egyik oldalon a könnygázgránát, a gumilövedék, a vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk; a másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, amelynek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel, meg este - fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: "az egyik oldalon a trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom, a másik oldalon a Szabadság óriás betűi mögött sorakozó, elkeseredett emberek" álltak.

Szerinte ugyanakkor a nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek.

"Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol" - mondta.

Úgy fogalmazott: "mi, magyarok jól döntöttünk, protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk". Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében - folytatta a kormányfő, kiemelve: arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában.

Orbán Viktor kijelentette: ma "arra a napra emlékezünk, amikor nem azt kérdeztük magunktól, hogy velünk van-e az Isten, hanem azt, hogy mi az Istennel vagyunk-e. Hatalmas erő költözött belénk, és megremegtek a kommunista uralom tartópillérei". Arra a pillanatra emlékezünk, amikor "a magyarok nemzete szempillantás alatt magára talált, és a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez" - fűzte hozzá.

Kijelentette: ezzel a Magyarországgal húzott ujjat 2006-ban ismét a kommunisták új nemzedéke, akik hazugságok árán jutottak hatalomra, adócsökkentéssel szédítettek, aztán adókat emeltek, kórházi napidíjat, vizitdíjat vezettek be, egekbe emelték a rezsiárakat. Elvették a 13. havi nyugdíjat és eltörölték a családtámogatásokat. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit - sorolta.

Az országot kiárusították, mindent eladtak a külföldieknek, repteret, nemzeti energiacéget, közszolgáltatókat. Majd miután kifosztották, csődbe vitték az egész országot, és "a nyakunkra csatolták az IMF pórázát" - fogalmazott.

"Amikor pedig felemeltük a szavunkat, könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal" - tette hozzá.

Ezen a helyen, ahol most állunk, 15 évvel ezelőtt erőszak, vér és könny lepte el a budapesti utcákat. Történt mindez az '56-os forradalom 50. évfordulóján, a világ szeme láttára. "Soha nem fogjuk elfelejteni nekik" - szögezte le.

Azt mondta, négy évet vártak, hogy elégtételt vegyenek és 2010-ben elsöpörték a szocialista Magyarországot. 1956-ban Gerő Ernőék Moszkvába menekültek, de 2006-ban a szocialisták vezetője itt maradt a nyakunkon, és mai napig itt kísért, mint "az Országház fantomja" - fogalmazott.

Rámutatott: évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását, de "talpra állítottuk" Magyarországot. A kormányfő kifejtette: "nagy kegyelem", hogy eközben a nemzeti egység végig fennmaradt, és munkások, mérnökök, földművesek, kis- és nagyvállalkozók, tudósok, tanárok, ápolók és orvosok összefogásával sikerült eltakarítani a romokat.

Közölte: egymillió új munkahelyet hoztunk létre, "lerúgtuk magunkról a devizahiteleket", letörtük az adókat, és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. Visszaszereztük a közműcégeket és másfélszeresére növeltük a nemzeti vagyont, megadóztattuk a multikat, megvédtük a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket - sorolta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy egyszerre becsülje meg az időseket és a fiatalokat. A 13. havi nyugdíjat visszaépítjük, jövőre nem kell adót fizetniük a munkából élő fiataloknak, a gyermeket nevelő családok pedig visszakapják az idén befizetett adójukat - mondta a miniszterelnök.

Értékelése szerint mára van "saját magyar világunk és magyar életünk", és van alkotmányunk is, amely garantálja, hogy soha többé ne tehessék meg azt, amit '56-ban és 2006-ban tettek velünk. Hozzátette: átlépték a nemzetrészeket elválasztó határokat, és újra egyesítették a magyarokat. Ehhez - folytatta - sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett, de - tette hozzá - az sem ártott, hogy volt egy "épkézláb és cselekvőképes" kormány.

Orbán Viktor miniszterelnök az Erzsébet teret és a Deák teret teljesen megtöltő, valamint a Károly körúton egészen az Astoriáig álló ünneplők előtt arról is beszélt: nem szabad elfejteni, hogy amikor a kormány letörte a rezsiárakat, "megskalpolta" a multik extraprofitját és hazaküldte az IMF-et, akkor az egész Európai Unió Magyarországra támadt, és akkor is ezt tették, amikor a kormány megállította a migránsokat, felépítette a kerítést és megvédte a határokat.

Kijelentette: éppúgy, mint 1849-ben, 1920-ban, 1945-ben és 1956-ban, az európai főméltóságok megint a fejünk fölött, rólunk, de nélkülünk kívánnak dönteni. "Európaivá, érzékennyé és liberálissá vernek bennünket, ha beledöglünk is" - mondta a kormányfő, aki szerint Brüsszel ma úgy beszél és úgy viselkedik a magyarokkal és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel szokás. Megjegyezte: "a Brezsnyev-doktrína levegője" járja át Európát.
Azt mondta, ideje volna, hogy Brüsszelben is megértsék: "velünk még a kommunisták se boldogultak".  "Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát. Mi vagyunk azok, akik '56-ban meglékelték a világkommunizmust és mi vagyunk azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból" - fogalmazott.
Kiemelte: most is álljuk a sarat és csak annyit mondunk, hogy a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. És - folytatta - mivel három a magyar igazság, harmadszor is igazunk lesz a rezsi- és a migránsügy után. Lesz népszavazás és a gyerekeinket is meg fogjuk védeni. "Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát" - közölte.
A miniszterelnök úgy értékelt: a baloldal fáján csak baloldali politika nőhet, és csak egy baloldal van, akárhányféleképpen is maszkírozzák magukat. Hazugságokkal kezdik, erőszakkal folytatják és csődöt hagynak hátra - tette hozzá. Máté evangéliumából idézett: "Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok! Gyümölcseikről ismeritek meg őket. A jó fa jó gyümölcsöket, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöket terem".
"Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, akkor nem fogjuk felismerni, de mi rögtön felismerjük, tudjuk róla, hogy farkas". "Azt is tudjuk, hogy a farkas meg fogja enni a nagymamát, sőt, már meg is ette. Ezért tűnt el az összefogás bendőjében mindenki, aki a farkassal cimborált" - mondta, majd megjegyezte, "higgyék el, van ott még hely az újabb és újabb percemberkék számára".
Szavai szerint a baloldal megint szervezkedik, "szórják a békétlenség, a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait". Akik 15 évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, ma újra színpadra készülnek - mondta Orbán
 Viktor, hozzátéve, "és valahol a nagy víz túlsó partján készülődik már Gyuri bácsi is".

Orbán Viktor - akinek beszédére a jelenlévők többször tapssal, üdvrivalgással reagáltak - azt is leszögezte: a meghívó a szovjet megszállás alóli felszabadításra szólt és nem arra, hogy beavatkozzanak a magyar demokráciába. Ugyanakkor kijelentette: a magyarok sorsáról most is a magyarok fognak dönteni, az igazság pedig a szabadságharcosok oldalán áll.
Kifejtette: október 23. emlékeztet minket, hogy ne feledkezzünk meg a saját személyes felelősségünkről. "1100 év beleégette a DNS-ünkbe", hogy itt, a Kárpát-medencében a szabadságért minden nap harcolnunk kell, újra meg újra - fogalmazott. Hozzátette: a szabadságharchoz nemcsak szív, nemcsak ész, de erő is kell, a mi erőnk pedig az egységünk.
Hangsúlyozta: egységben az erő, "mi azért vagyunk együtt, mert ugyanabban hiszünk". A családban, a nemzetben, "mi mind hiszünk egy erős és független Magyarországban" - fűzte hozzá. Kiemelte: aki idegen támadásokkal szemben a családját, a nemzetét védi, az nemcsak az eszére, a szívére és az erejére számíthat, hanem arra is, hogy igaza van. Az igazság a szabadságharcosok oldalán állt akkor is és ma is - hangoztatta.
Kijelentette: "ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, a gyermekeink jövőjét, a munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat, szokásainkat, nyelvünket, vagyis ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből".
Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - mondta, hangsúlyozva: "nekünk Magyarország az első, ezért kormányzásunkkal azok is jobban járnak, akik nem ránk szavaznak".

Orbán Viktor arra is kitért: ugyan amit a baloldal csinál, annak több köze van "a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához", hiszen "öles betűkkel hirdették a plakátokon, hogy legyőznek bennünket, aztán a karácsonyt se érték meg". Ugyanakkor - figyelmeztetett - ne tévesszen meg senkit a hazai baloldal "éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése", mert ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje.
Ami az igazi kihívás, sőt fenyegetés, az a nemzetközi hátország, pénz, média és a hálózat, amely mögöttük áll - fűzte hozzá Orbán 
Viktor, aki szerint ez olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le és együtt szoríthat ki az országból.
A miniszterelnök azt kérte az ünneplő emberektől: nézzenek a mellettük állóra, mert akkor láthatják, hogy rá számíthatnak. "Ő mindent meg fog tenni, hogy akár a legvastagabb falon is átmenjünk. Ez a mi erőnk, ez a mi hátországunk, és nincs annyi dollár vagy annyi euró a világon, ami ezt elvehetné tőlünk" - fogalmazott.
"Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk. A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta ünnepi beszédét Orbán
 Viktor.

Fényképezte: Kenderesi Vilmos

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..