home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Online meseolvasással is szerezhetünk örömet a gyerekeknek
Borbély Tivadar
2020.11.30.
LXXV. évf. 48. szám
Online meseolvasással is szerezhetünk örömet a gyerekeknek

A közelmúltban egy érdekességre lettem figyelmes a legismertebb közösségi oldalon. A muzslyai Bicók Tímea, aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának negyedéves gyógypedagógus hallgatója fölvételre rögzítve mesét kezdett el olvasni, melyet később megosztott a kedves barátokkal, ismerősökkel.

Lapunknak nyilatkozva Tímea elmondta, hogy az egyetem utolsó évében sok a gyakorlat, mely sajnos a koronavírus-járvány miatt kizárólag online formában valósul meg mindannyiuk biztonsága érdekében.

— Szerettem volna az interneten is minél személyesebben, kreatívabban megtartani az órákat, ezért egy rövid videó formájában dolgoztam fel A didergő király című mesét. A sok pozitív visszajelzés láttán, melyet a mese megosztása után kaptam, úgy döntöttem, hogy ezt folytatni fogom. Az adventi, ünnepi időszakban mindennap olvasok egy mesét. Számomra nagy öröm elkészíteni a néhány perces videókat, hiszen fontosnak tartom a meseolvasást és a mesemondást, jómagam is ezeken a meséken nőttem fel ugyanis. Ezenkívül segíteni szeretném akár a pedagógusok, akár a munkahelyen tartózkodó szülők, családok mindennapjait, de természetesen a legfontosabb örömet szerezni a gyerekeknek, bevezetni őket a mesék rejtett, mágikus, kalandos világába. A cselekedetem legértékesebb ajándéka az, amikor a gyerekek a mesék hallatán rajzokkal lepnek meg — tudtam meg Tímeától.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..