home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Olcsó és nem csíp
Tóth Péter
2022.06.20.
LXXVII. évf. 24. szám
Olcsó és nem csíp

A világháló létrehozása, illetve a megalkotásához szükséges eszközök feltalálása a társadalom minden területén elemi változásokat idézett elő. Az internet megváltoztatta az emberek kommunikációját és életét. Sokan a világháló nélkül már el sem tudják képzelni a mindennapjaikat. Pedig az internettel valójában megéljük az orwelli és a gibsoni világot is, hiszen átalakul az eszközök, de még a tér és az idő fogalma is.

Miközben most, a XXI. század elején egyre többen élnek a világháló nyújtotta előnyökkel és lehetőségekkel, időnként rá kell döbbennünk, hogy azért árnyoldalai is vannak ennek a hihetetlenül gyorsan zajló forradalmi átalakulásnak. Kiderült, hogy a közösségi oldalak adatvédelmi szempontból vethetnek fel aggályokat, de más hátulütői is vannak a dolognak. Ma már a rendszer annyira kiterjedt és bonyolult, hogy az informatikával, információbiztonsággal és az ezekkel kapcsolatos döntésekkel foglalkozók körében is mindinkább átláthatatlanná válik. A technika és a technológia fejlődése, elterjedése és ezzel együtt az egyre olcsóbbá és hozzáférhetőbbé válása nyomán új korszak kezdődött a kommunikáció terén. Gyorsabb és olcsóbb lett a kapcsolattartás. A szinte állandó online jelenlét kényszere azonban bizonyos típusú függőségeket is kialakított. A kényszeres, az egész életmódot átalakító, kontrollvesztett internetezés a függőségek között ma már egy új szindróma.

Lényegében egyet lehet érteni azokkal a véleményekkel is, amelyek szerint a III. világháború már zajlik. A háború pedig mindig propagandaháború is. Tapasztalhatjuk az utóbbi időben, hogy minden lehetséges — legalábbis a hírek szerint —, miközben mindennek az ellenkezője is igaz lehet. Nemrég például csiphiánnyal és annak súlyos következményeivel riogattak, most viszont azt vetítik előre, hogy túltermelési válság jöhet a csippiacon. De ugyanez a helyzet figyelhető meg a kőolaj, a földgáz és más stratégiai fontosságú termények, termékek esetében. Paradoxonnak tűnik, de valóban nem áll távol a realitástól, hogy miközben a csipgyártók még (csak) javában építik az új üzemeket, a piac már a csökkenő kereslet hatásaira spekulál. Az iparág azonban erősen szegmentált, az amerikai technológiai szankciók miatt Kína fejlődése is megrekedt, így aztán számos ismeretlen tényezője van ennek a sokismeretlenes egyenletnek is.

Tavaly a világ csipgyártói jelentős kapacitásbővítéseket indítottak. Több tíz új gyártóüzem telepítését jelentették be, melyek közül néhánynak már az építése is megkezdődött. Az elszabaduló infláció viszont a fogyasztók oldaláról vágja vissza — a többi közt — az elektronikus eszközök iránti keresletet.

Így talán már kevésbé tűnik paradoxonnak, hogy miközben a csipgyártók még javában építkeznek, a piac már a csökkenő kereslet iparági hatásaira spekulál. De ezt a felvázolt pszichózist sok esetben és sokan használják fel extraprofit megszerzéséhez. Tűzifa, szén, cukor és liszt, valamint más termékek esetében is gyakran riogatnak, hogy majd nem lesz vagy nagyon drága lesz, ezzel indokolva a magasabb árakat, és így zsebelve be az extrahasznot. Bizonyos esetekben sajnos fennáll a veszélye annak, hogy valóban hiány lesz majd bizonyos árucikkekben. Csak az tűnik biztosnak, hogy rémhírből, téves információból, hazugságból továbbra is lesz majd bőven.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..