home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Október, a Rózsafüzér Királynőjének a hónapja
Fehér Márta
2018.10.22.
LXXIII. évf. 42. szám
Október, a Rózsafüzér Királynőjének a hónapja

Ferenc pápa az egész világ minden hívőjét arra kérte: imádkozza el mindennap a rózsafüzért októberben, a Máriának szentelt hónapban, és így egyesüljön szeretetközösségben és bűnbánatban, mint Isten népe, lezárásképpen pedig mondjuk el az Oltalmad alá futunk antifónát és a Szent Mihály arkangyalhoz intézett imát, hogy elűzzük az ördög támadásait, aki meg akarja osztani az egyházat.

Nagyjából az első ezredforduló óta van jelen az egyház életében a ma rózsafüzérnek nevezett imádságforma, pontosabban az ezt az imádságformát segítő eszköz, melyet rózsafüzérnek nevezünk — részletezi Szakály József, a szabadkai kertvárosi Jézus, a munkás templom plébánosa. — A pápa felhívásának is engedhetünk akkor, amikor mi is szeretnénk ezt az imádságot felfedezni az életünkben. Mivel október 7-én tartja az egyház a Mária, a Rózsafüzér Királynéja ünnepet, az egész hónapot egy kicsit megpróbáljuk jobban rózsafüzér-központúvá tenni templomainkban, és hát reményeink szerint a híveink életében is. Szeretnénk mindennap elimádkozni, meghívva a híveket, és esetleg a hittanos gyereket is bevonni. Főleg a nyolcadikosoknak próbáljuk megtanítani, hogyan is kellene imádkozni. Hozzá kell tennem, lehet, hogy idősebbnek kell lenni ahhoz, hogy az ember egy egész rózsafüzért végig tudjon imádkozni, talán korhoz kötött, hogy mennyire tudunk elmélkedni ezen az imaformán.
 
„A rózsafüzérben a Krisztus misztériumairól való elmélkedés sajátos módszerrel kerül elénk, s e módszer természete szerint alkalmas arra, hogy elősegítse a titkokhoz való hasonulást. E módszer az ismétlésre alapszik. Ez elsősorban az Üdvözlégyre érvényes, melyet minden misztériumnál tízszer ismétlünk. Ha ezt az ismételgetést felületesen nézzük, megkísérthet, hogy a rózsafüzért száraz és unalmas gyakorlatnak tartsuk. Ezzel szemben egészen más vélemény alakul ki a rózsafüzérről, ha úgy tekintünk rá, mint a szeretetnek a kifejezésére, mely nem fárad bele abba, hogy újra meg újra visszatérjen a szeretett személyhez, olyan megnyilvánulásokkal, amelyek külsőleg hasonlóak ugyan, mégis mindig újak az őket átható érzület miatt.”  (II. János Pál pápa)


A Kertváros területén van egy Mária-emlékmű, ahová minden év október első vasárnapján egy rózsafüzéres sétát szerveznek. A menet az idén is kora este indult a templomudvarból, a hívekkel hangosan imádkozták a rózsafüzért, énekeltek.

— Megpróbáljuk egy kicsit beleimádkozni a levegőbe a rózsafüzért, a híveket felrázandó — fogalmaz a plébános.
 

„A rózsafüzér egyszerű imádsága adja az emberi élet ritmusát.” (II. János Pál pápa)

 

A rózsafüzér eredete kapcsán feleleveníti, hogy nagyon sok olyan képet láthatunk, ahol Szent Domonkos magától a Boldogságos Szűz Máriától kapja egy mennyei vízió, látomás keretében a rózsafüzért. Hozzáteszi, hogy ezt nem tudjuk bizonyítani, azt viszont igen, hogy a Domonkos-rend nagyon sokat tett annak érdekében, hogy propagálja ezt az imádságformát, és kialakították a tizenöt titokkal megtűzdelt elmélkedéssorozatot. A hívek lelki életét segítő imamódnak adott egy új, nagy lendületet a 2002—2003-ban megrendezett rózsafüzér éve, melyet II. János Pál pápa kívánságára tartott meg az egyház, amikor is a szent pápa ismét figyelmeztetett a rózsafüzérimának a fontosságára, illetve kiegészítette öt új „titokkal”, elmélkedési anyaggal, így a ma használt hivatalos katolikus rózsafüzér húsz „titkot” tartalmaz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..