Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka - első emeleti kamaraterem - bemutató: 2005. december 2-án - William Shakespeare: III. Richard (királydráma) - rendező: Szloboda Tibor - szereplők: Szloboda Tibor, Korica Miklós, Mess Attila, Ralbovszki Csaba, Molnár Zoltán, Jónás Gabriella, Budanov Márta, Árokszállási Márta, Vukoviæ Suzana, Sztrika Olivér, Sztrika Igor, Csőke Dóra és mások - jelmez: Janovics Erika - zeneszerzők/zenészek: Rusiæ Vladimir, Ispán András, Szloboda Tibor - díszlet: Úri Attila, Szloboda Tibor - a kisfilmek a Slobywood és a Desiree közreműködésével készültek - támogatók: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram

Jót és - megkockáztatom: - jól választott a Kosztolányi Dezső Színház - William Shakespeare III. Richard című királydrámájának koncepcióját a legmagasabb szinten Szloboda Tibor, Jónás Gabriella és Mess Attila valósította meg
Mostanság - megtette ezt már Nagy Öregünk, Lányi István is 1959-ben, Topolyán - helyenként homályos, soha pontosan meg nem fogalmazott messianisztikus küldetéstudattól hajtva, képesek a színházi alkotók fölborítani az idők folyamán alapvetővé vált ,,színpadi rítusok'-at, egyfajta parttalan alkotói szabadságra hivatkozva, de ezekkel az úgymond formabontó ötleteikkel mégsem gátolnak meg mindenféle normális játékfolyamatot, s nem úgy járnak el, mint az olyan építész, aki alapos tervezés nélkül épít villát az erdő szélén. Ők azok, akik meg akarják állítani a lélegzetünket, akik arra is ,,vetemedhetnek', hogy a fehérre azt mondják, fekete, a feketére, hogy fehér, hogy a III. Richardot, az angol íróóriás művét megfosszák a humortól, s majdhogynem díszletkép nélkül játsszák. De hát ebben a királydrámában nem oson végig a színen egy Arlecchino, sem a ,,jókat mondó nép gyermeke', nem találkozik a vonaton Kohn és Grün, W. S. ebben a darabjában mellőz mindent, akár a legcsekélyebb komikus elemet is, még az akasztófahumor is hiányzik belőle: nincs szófacsaró tréfamester, s ezzel a színház jól szolgálja a drámaírót. Ebben a majdnem eszköztelen előadásban ,,az ember szíve tele félelemmel/és nem beszélhet senkivel, aki/Nem komoran és nem rettegve néz rá/'.
Jót, nagyon jót, és - megkockáztatom: - jól választott a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, s a ,,színészi mutatvány'-ra voksolt, mert a játéktér csupán a padlózat volt, arra vetődtek a reflektorok, arra dőltek a meggyilkoltak, azon húzta vonóját a hegedűn Gloster, alias III. Richard.
Én azt tartom, színházban csak az tegye a dolgát, aki valóban a pótolhatatlanság felé tör. És egy-egy Shakespeare-mű pótolhatatlan, és muszáj, hogy legyenek ilyen pótolhatatlan rendezők, színészek is. Azért akarok ebben hinni, hogy a még élő pótolhatatlanok - írók, színházi alkotók - értelmesebben hajózhassanak színházművészetünk igencsak himbálódzó bárkáin...
Itt van most éjfeketén a III. Richard. Gloster hercege az, aki, akinek W. Shakespeare formázta meg valamikor nagyon régen. Ő nem Miloševiæ, nem Mladiæ, nem Karaðiæ, nem Rákosi Mátyás s nem Kádár János. Mégis a hatalom. A hatalom alakját formálja meg, annak kegyetlenségét domborítja ki Szloboda Tibor színészként és részben rendezőként is. A markáns profil nem törik meg akkor sem, amikor felsikolt a hegedűje (mert gyakran azon játszik). Gonoszságba hajszolja magát, s az eredmény: kiugróan magas a hullák száma. Itt nem az élet banalitásairól van szó. Szloboda Tibor magas szinten valósítja meg saját koncepcióját. Játékában semmi sem szokványosan és színpadian ,,királyi'. Nem volt az meg megannyi más királyban sem, tudjuk. Embertelenségében azonban ijesztően ,,emberi'. Úgy császkál, totyog a színen, tervel és kitervez, mint bárki más, aki csupán az anyósát szeretné satuba szorítani. Sorsát teljesíti be. Cinikus: nem szaval, hanem közöl, mondja magának a szörnyűségeket - és nekünk. Néha-néha azon kapjuk magunkat, hogy íme, milyen egyszerű az ölés, gaztetteket úgy is véghez lehet vinni, hogy a szemünk sem rebben. Dikcióban és gesztusban minden remek. Egybeforrt itt a cinikus ön- és közirónia, a gátlástalanság és a lomposság, elszántság és improvizáció, s az a pánt a homlokán, a tulajdonképpeni korona csupán egy rongyocskának tűnik...
A mindenkori diktatúrákban a meztelen érdek gátlástalanul érvényesül. Démoni és ördögi az udvar egy-egy embere (több színészünk több szerepben villan meg, de mindenkinek megvan az alapfigurája), például Mess Attila, akit az álság vérfagyasztóvá növeszt. Melléje sorolhatjuk Ralbovszki Csabát és Molnár Zoltánt is. Mindhárman azt hangsúlyozzák: Shakespeare-nél - és kiváltképpen a III. Richardban - nincs más törvény és más sors, csak a hatalom. Ez a most látott III. Richard nem párbeszédekből áll, hanem monológokból és indulatkitörésekből. Görög tragédiából - a dráma eddigi legnagyobb teljesítményéből - lépett elénk Jónás Gabriella Margit, VI. Henrik király özvegyeként, s felizzik akkor, amikor a gyilkossal szemben áll. Gabriella játéka a produkció továbbgondolására késztet. Korica Miklós és Budanov Márta is felmutat egy életképes színházi nyelvet, s annak konkrét alkalmazását. Tulajdonképpen senki sem okoz egyértelműen csalódást: a két nyelven megszólaló Árokszállási Márta és Vukoviæ Suzana játéka lendületes, nem jellemzi fáradt rutin alakításukat. De több rendezői elképzelés társtalan marad az előadásban, kérdőjeleket nehezít ránk, néhány rejtett, titkos összefüggésre - mivel a szereplők több szerepet alakítanak - nem derül fény, meglehet azonban, hogy tévedek, mert én csupán egy ,,széljegyzetelő' vagyok s nem mindent alaposan megrágó színikritikus. El ne feledjem: a gyermekszínészek - Csőke Dóra, Sztrika Olivér és Sztrika Igor - már tudja, hogy a színház mégiscsak több, mint munkahely, hogy a színészet mégiscsak több, mint szakma. Janovics Erika és a muzsika is a rendező elképzelését szolgálta.
Ami zavart: a gyakori sötétség. De ez is magyarázható: ocsmány világban él(t)ünk, napfény aligha ragyogta be az udvart. Szóval - nemcsak hajózni muszáj, ölni is - a hatalomért. A többit meg lehet szokni, Szloboda Tibor Rambo-pántját is...