home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nyugdíjasként is aktív
m. k. o.
2013.05.08.
LXVIII. évf. 19. szám
Nyugdíjasként is aktív

Vrebalov Mária Újvidéken született, az általános iskolát és az óvóképzőt is ott fejezte be, majd a kikindai Pedagógiai Akadémián diplomázott.
Óvónői tevékenységét Törökbecsén kezdte el, s 28 éven át meg is maradt hivatásában. Ezután a Pava Sudarski Iskoláskor Előtti Intézményben – addigi munkahelyén – igazgatónővé nevezték ki.

Alapító tagja volt a 18 évvel ezelőtt létrehívott Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének, részt vett szinte minden rendezvényén, így az évente megtartott Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszók Találkozóján is. Környezetében igyekezett meghonosítani a néphagyományápoló óvodapedagógusi módszert, aminek ő maga is hű elkötelezettje. Nyugdíjba vonulása ellenére (2000-ben mondott búcsút kollektívájának) most is igyekszik példát mutatni a hozzá hasonló korúaknak. A törökbecsei gerontológiai központ napközijében megalakította a kézimunkázók és kézművesek csoportját, melyben eddigi tapasztalatait és tudását igyekszik átadni kortársainak. Hiszi és vallja, hogy a nyugdíjba vonulás nem az élet alkonya, hanem az a bizonyos „szépkor”, amikor az ember kiteljesítheti meg nem valósított álmait, terveit. Az aktív alkotói tevékenység minden depresszióoldó gyógyszernél jobb — mondja —, egy közösséghez való tartozás pedig feloldja a magányt, amely a család és a legközelebbi szeretteink, hozzátartozóink legnagyobb igyekezete ellenére is árnyékként követi az időseket.

Vrebalov Mária jelenlegi kreativitásának termékei különleges képeslapok, amelyek gobelinanyagra készült ábrákból (karácsonyfa, húsvéti nyuszi, piros szívecskék), hímzésekből, gyöngyfüzérből stb. készülnek, és saját maga foglalja is be őket különféle színes papírkeretbe. E képeslapokkal eddig csak családtagjait, barátait, kolléganőit lepte meg egy-egy ünnep alkalmával, de áprilisban kiállítást is láthattunk belőlük a kishegyesi színház előcsarnokában a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok 15. tavaszi szakmai találkozója kísérőrendezvényeként. Ám Mária képeslapjai nemcsak itt nyerték el a közönség tetszését. Tavaly szep-temberben alkotásaival részt vett a belgrádi X. Arany Életkor Fesztiválon, ahol Arany-díjban részesítették a szervezők.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..