home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nyitottak az együttműködésre
Stanyó Tóth Gizella
2014.05.07.
LXIX. évf. 19. szám
Nyitottak az együttműködésre

Ha csak néhány órára is — némi túlzással —, de Európában éreztük magunkat Rumán (Árpatarlón) a május elsejei ünnepek előtt (április 25-én) a kora délutáni órákban. Előbb a községi képviselő-testület dísztermében, majd a Szent Kereszt római katolikus templom udvarában lévő Hunyadi János Magyar Művelődési Egyesület helyiségeiben, a Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete tiszteletére rendezett fogadáson, amely pillanatokon belül közvetlen beszélgetéssé alakult.

Először jött látogatóba

Hozzájárult ehhez a szívélyes fogadtatás is, amely talán akkor sem sikerült volna jobban, ha huzamosabb ideig készítik elő. Először jött látogatóba a magyar nagykövet a Szerémség szívének számító, a Duna, a Száva és a Bosut folyó övezte városba. A városházán az önkormányzati vezetőkkel, Dragan Panić községi elnökkel, Dušan Ljubišićtyal, az önkormányzati igazgatóság vezetőjével és munkatársaikkal, Varnyú Ernővel, a VMSZ szerémségi vezetőjével és Balog Mihállyal, a Hunyadi János MME elnökével a gazdasági együttműködés, a kulturális és a sportkapcsolatok lehetőségeit taglalták.

Jó házigazda módjára Panić elnök Rumáról mint a lehetőségek községéről beszélt, amit egy prezentációval igyekezett igazolni. Az 582 négyzetkilométeren elterülő község 17 településén több mint 54 000 ember él, ebből megközelítően 31 000-en a község székhelyének lakosai. A legnagyobb lehetőséget a mezőgazdaság (74% szántó, 13% erdőség, 13% egyéb) kínálja. Az ipari átalakulás ellenére még mindig csaknem 500 vállalat működik. A magánvállalkozók száma 1560. Az átlag bruttó személyi jövedelem 400 eurónyi. A községben huszonegy nemzetiség él, valamennyi ápolja saját kulturális hagyományait. A község jó fekvése, a természeti adottságok egyben jó esélyt nyújtanak nemcsak a hazai, hanem a külföldi beruházóknak is. A város nyitott a városközi kapcsolatokra is. A polgármester szerint első lépésként jó volna kapcsolatba lépni egy hasonló érdekeltségű magyarországi várossal. A rumaiak már régóta tudják, hogy „minden út Rumán át vezet”. Most azt szeretnék, ha ezt minél több külföldi (visszatérő) vendég is megtapasztalná. Ezt Ljubičić igazgatósági vezető üdvözlő beszédében külön kiemelte.

 

 

A sokrétű bemutatót, a baráti fogadást megköszönve Nikowitz nagykövet kifejezte örömét, hogy a többszöri meghívás után látogatása most végre létrejöhetett. Mint hangsúlyozta, ennek már a közeljövőben lehet folytatása, amikor is majd szakemberekkel együtt jön el újra a településre. A nagykövet elmondta, hogy Magyarország támogatja Szerbia törekvését az EU-s felzárkózás előkészületeiben. A jogharmonizációban is jelentősek lehetnek a magyarországi tapasztalatok. Példaként említette, hogy a szerb földtörvény kidolgozásában részt vesz egy magyarországi szakember is. A konkrét együttműködésről szólva kiemelte: a vendéglátóiparban a wellnessprogramok Magyarországot is érdeklik. A jövőben erről is lehet tárgyalni. Az EU-s előkészületek szempontjából jelentősnek minősítette, hogy a VMSZ pozíciót vállalt a szerb kormányban. A Hunyadi János MME sokrétű tevékenysége, mint hangsúlyozta, minden elismerést megérdemel, annál is inkább, mivel az egyesületben anyanyelvápolás és magyarnyelv-tanítás is folyik.

Kilencvenéves hagyomány

Csaknem kilencvenéves hagyományt (kisebb megszakításokkal) igyekszik ápolni a községben a Hunyadi János MME, melynek 250 aktív tagja van — mondta Balog Mihály elnök. Külön köszönetét is kifejezte mind a magyar, mind a szerb kormánynak, hogy a kettős állampolgársági lehetőséggel egyre több magyar és olyan polgár él, akinek magyar felmenői vannak. Köztük többen most tanulnak magyarul. A magyar állampolgárság felvételének érzelmi és racionális jelentősége van. A legfontosabb mégis az, hogy a községben élők jobban megismerjék egymás kultúráját. Az intézményes tevékenység sokat számít, jegyezte meg Varnyú Ernő. A jövőben még inkább azon lesznek, hogy Szerémségben a VMSZ erősödjön, amelynek központja Rumán lesz. A jó együttműködést a helyi vezetők is támogatják. Emellett szeretné, ha Satrincán is megépülne egy fürdőkomplexum. A térségben minden bizonnyal termálvíz is van, melynek feltérképezését mielőbb el kellene végezni.

A Hunyadi János MME-ben Željko Tovilo plébános a tagokkal együtt fogadta Nikowitz Oszkár nagykövetet. A helyi gondokról, a további tervekről Vörös István alelnök, Posza Rudolf, Búzás István, Nikola Jurca, Szegedi Rudi, Nikola Rogić, Branislav Vidaković és Lánc Boján tájékoztatta a nagykövetet. A szívélyes látogatás a felújítás alatt álló Szent Kereszt-templom megtekintésével zárult.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..