home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nyereményjátékból lakóház és új rovatok
Tóth Lívia
2021.01.14.
LXXVI. évf. 2. szám
Nyereményjátékból lakóház és új rovatok

A Szabad Vajdaság, az Ifjúság Szava és a Híd útra bocsátása után újabb termékkel gyarapodott a vajdasági magyar sajtó. Tizenkét oldalon és néhány ezer példányban mutatkozott be a Vajdasági Népfront új hetilapja, a 7 Nap. Az első szám 1946. április 5-én, pénteken hagyta el az újvidéki Budućnost nyomda épületét. A lapot 1953. március 1-jéig a tartományi székvárosban készítették, majd a szerkesztőség Szabadkára költözött.

Az előttünk álló időszakban összeállításainkkal hetilapunk érdekes, emlékezetes és meghatározó eseményeit, kezdeményezéseit idézzük fel. Elsőként a tárgysorsjátékokról szólunk, melyek egyúttal sajátos közvélemény-kutatások is voltak. Ebben Petkovics Kálmán A 7 Nap útja című könyve lesz segítségemre, mely kiadvány 1986-ban, a 40. évfordulóra jelent meg a Forum Könyvkiadó gondozásában.

A 7 Nap munkatársait folyamatosan foglalkoztatta, hogyan lehetne az olvasókat bevonni a lap munkájába, illetve az is állandó téma volt, hogy mely rovatok, írások a legnépszerűbbek. Úgy vélték, a feltett kérdésekre szívesebben és nagyobb számban válaszolnak az emberek, ha ajándékot is kaphatnak. Méghozzá olyan csábító dolgokat, mint esetenként az autó, a konyhabútor vagy éppen a hétvégi ház.

Az első nyereményjáték 1960 februárjában még szerény keretek között valósult meg. A szerkesztőség a Természet–Tudomány–Technika rovatban elrejtett egy nem oda való sort (Húszezer példányban a 7 Nap), melyet csak néhány újságban nyomtattak ki. Ezt kellett volna megtalálni és beküldeni, hogy kisorsoljanak három tranzisztoros rádiókészüléket, ám csak egy olvasó találta meg a nyereményre jogosító szöveget, a bácskossuthfalvi (akkor Moravica) Doma József borbélymester.

A megmaradt két készülék kiosztására új játékot találtak ki, de ebben már minden olvasó részt vehetett. Egy szelvényre kellett ráírni, hány példányban nyomtatták ki azon a héten a 7 Napot. 21 657 volt a jó tipp, melyhez a péterrévei Nagy Ferenc járt a legközelebb, a másik rádió viszont sorsolás útján került a szabadkai Linder Rózsához.   

1961-ben, a 7 Nap fennállásának 15. évfordulójára hatvan nyereménytárgy kisorsolását hirdették meg, melyek között Orion típusú televízió, motorkerékpár, festmények (Sáfrány Imre, Hangya András, Balázs G. Árpád ajánlotta fel egy-egy alkotását), könyvállvány, könyvek és még sok más ajándék szerepelt. A szelvények a következő kérdéseket tartalmazták: hol jelent meg a 7 Nap első száma; melyik városban van a szerkesztősége; melyik nyomdában szedik és melyikben nyomtatják; nevezzen meg 3 munkatársat; mit olvas legszívesebben a 7 Napban? Összesen 4614 szelvény érkezett. A húzást élőújság keretében ejtették meg 1961. április 21-én a szabadkai Népszínházban, a legértékesebb nyeremény tulajdonosa Krebsz Oszkár, a Željezničar munkása lett. Ez volt az első tömeges tárgysorsjáték, ráadásul a beküldött szelvények az újság szempontjából is hasznosítható adatokat tartalmaztak.

A következő tárgysorsjátékban, 1962-ben a többi közt arra voltak kíváncsiak, hogy a válaszadók a 7 Napon kívül mely újságokat vásárolják, hallgatják-e a rádiót, nézik-e a televíziót, mit tartanak a közösségük legfontosabb problémájának, melyről esetleg írni is lehetne. A bezdáni Beton Építővállalat hétvégi házat ajánlott fel a szerencsés nyertesnek. Csaknem 5000 szelvény gyűlt össze. A sorsolást Zentán rendezték meg, és a szerencse egy helybelinek, Losonc Mátyásnak, a Pobeda Téglagyár munkásának kedvezett. A felajánló vállalat közreműködésével és a nyertes anyagi hozzájárulásával a víkendházból lakóház lett.

1965 februárjában, amikor több mint 50 százalékkal — 30 dinárról 50 dinárra — emelkedett az újság ára, a Vasárnapi fejtörő rovatban egy hónapos szellemi vetélkedőt indítottak. Nagyon elmés és érdekes játék volt, művelődéssel, irodalommal, újságírással kapcsolatos kérdéseket tettek fel, a pénzjutalmat pedig a válaszok pontértéke döntötte el. Emellett írni kellett néhány sort arról is, hogy mi mindennel lehetne foglalkozni az újságban. A közérdekű kérdéseket érintő ötletekből állt össze a Mondjuk meg nyíltan című rovat anyaga, melyben márciustól a nyár végéig több mint 200 levelet közöltek.

1968-ban ismét alkalmat kínáltak az olvasóknak, hogy kifejthessék a lappal kapcsolatos észrevételeiket. Elindult a Szerkesszünk közösen tárgysorsjáték. A szelvényre a heti számból három írás címét kellett ráírni tetszés szerinti sorrendben. A végső válogatásba 15 szöveg került be, 4 irodalmi riport, 3-3 komoly tanulmány és aktuális témával foglalkozó tárca, 2 külföldi riport, illetve 1-1 időszerű kommentár, életsorsot feltáró riport és elbeszélés.

Az újabb véleménykutatás 1969 novemberében következett, 4 szelvényt kellett kitölteni a lap tartalmával kapcsolatban: Mit olvas rendszeresen a 7 Napban? Mi tetszett legjobban a 7 Nap e heti számában? Mit hiányol a 7 Napban? Adna-e az olvasó 1 új dinárt a 8 oldallal terjedelmesebb újságért? 2299 értékelhető szelvénycsomag és több mint 200 levél érkezett, melyekből ismét új rovat, Az olvasók fóruma jött létre. 

1970 októberében Mindenki lehet riporter címmel a szabadkai olvasók kérdést intézhettek a községi képviselő-testület elnökéhez. Több mint 500 kitöltött szelvény gyűlt össze. Az azonos vagy hasonló tárgyú kérdések csoportosítása után 177 maradt. Bagi Károly válaszait 1970. december 13-ától közölte az újság, 11 számban, több mint 20 oldalnyi terjedelemben. Ez volt a leghosszabb és talán a legérdekesebb interjú a 7 Nap történelmében.

1970 novemberében a Csak kérdezni kell téli tárgysorsjáték, mint a címe is mondja, kérdezésre buzdította az olvasót, de kötöttebb témakörökben és tartományi viszonylatban. Körülbelül 7000 kérdés érkezett a szerkesztőségbe, ebből mintegy 3000 közérdekű. Az első díjat, a Tomos gyártmányú AMI 8-as személygépkocsit, Péter Teréz péterrévei olvasó nyerte meg. A szerkesztők pedig törhették a fejüket, mit kezdjenek a rengeteg kérdéssel.

Az 1972. évi véleménykutatás végén Szele Mihály, a Spartacus labdarúgóklub szaktanácsadója 5141 szelvény közül húzta ki a nyertest: a topolyai Umetnost korszerű konyhabútora Besnyi Lídiához került Moravicára.

A következő években a tárgysorsjátékok — melyeket általában áremelés vagy valamilyen műszaki újítás, tartalomváltoztatás után hirdettek meg — főnyereményei között szerepelt Renault 4-es (1974), Zastava 101-es (1980) és Zastava 750-es (1982) személygépkocsi, törpetraktor (1983), motorkerékpár (1984). Az autókra és a motorra mintegy 10-10 000, míg a törpetraktorra 20 000, nyereményszelvényt tartalmazó boríték érkezett. A csúcsteljesítményt azonban az 1985 márciusában beharangozott 7x7 kérdés elnevezésű nyereményjáték hozta meg. A kérdőíveknek is beillő szelvények kitöltésére 77 értékes nyeremény — Wartburg Trans 50 lóerős tehergépjármű, autógarázs, Tori motorkerékpár, hétnapos üdülés Radencin stb. — és 77 vigaszdíj buzdított. Az összesen 31 255 küldemény érkezését a szabadkai posta is méltatlankodással kísérte. A kishegyesi húzás után a teherautó a feketicsi Augusztinov József, a vasbeton garázs a magyarkanizsai Apró Angéla, a motorkerékpár pedig a szabadkai Vlado Zvekanov tulajdona lett.

A Zastava 750-es gépkocsi nyertesét, a hajdújárási Blesić Gordanát, valamint Apró Angélát felkerestük, és megszólaltattuk a lapunk 70. születésnapjára készült ünnepi összeállításban.

1985-ben a 7 Nap már új köntösben és több mint 50 000 példányban megjelenő, színes magazin volt, mely lassan készült a 40. születésnapjára. De ez már egy másik történet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..