home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nő az erő
Tóth Lívia
2022.03.17.
LXXVII. évf. 11. szám
Nő az erő

A Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartotta meg a Nő ez erő elnevezésű konferenciát. A megjelenteket Burány Hajnalka elnök köszöntötte.

— A történelem viharos évszázadaiban a női szerepek is igen nagy változásokon mentek keresztül, a nők társadalomban elfoglalt helye, közéleti szerepvállalása már nem olyan, mint amilyen nagyszüleink idejében volt. A jelentős átalakulások közepette azonban az évezredes kultúra, a hagyományok, az értékek maradtak, és meghatározzák a nők és a férfiak mindennapjait — hangsúlyozta Burány Hajnalka, majd felkérte Pataki Tibort, a Zentai Gimnázium történelemtanárát, tartsa meg az első előadást. A Női szerepek az idők forgatagában című összefoglaló történelmi áttekintést adott, miközben az ókorba és a középkorba kalauzolta a hallgatóságot. 


Pataki Tibor

Az adai Lajkó Szilvia a Prosperitati Alapítvány zentai irodájának munkatársa, közösségében erőt nem kímélve programokat szervez, megmozdulásokat szorgalmaz. Ő a Prosperitati Alapítvány munkájáról beszélt, illetve arról, hogyan találják meg a nők magukat a felkínált lehetőségek között.


Lajkó Szilvia

Nagy Fodor Lilla okleveles közgazdász jelenleg vállalatfejlesztőként dolgozik. Tizennyolc év szakmai tapasztalat van mögötte, eddig bankban, termelői vállalatban és tanácsadói munkakörben tevékenykedett. A szabadidejében dekortermékek varrásával foglalkozik, nagy szerelme a testbeszéd kutatása, szívesen tart interaktív előadásokat e témában. A konferencián szubjektív megítélés alapján, a saját szemszögéből vizsgálta a nőkben rejlő erőt.


Nagy Fodor Lilla

A találkozó utolsó előadója Kovács Elvira volt, akiről bizonyára sokan tudják, hogy politikus, édesanya, a VMSZ alelnöke, az integrációs bizottság elnöke, a Női Fórum alapítója és első elnöke, 2020 októberétől a szerbiai képviselőház alelnöke. A témája természetesen a Nők a politikában volt.

— 2007-ben, huszonöt évesen lettem a szerbiai parlament tagja, és emlékszem azokra az időkre, amikor a nők aránya 20 százalék alatt volt. Aztán többször módosult a törvény, és most már oda jutottunk, hogy gyakorlatilag minden testület, legyen az önkormányzati, tartományi vagy köztársasági szintű, minimum 40 százalékának nőnek kell lennie.


Kovács Elvira

A hölgyek ott vannak a környezetünkben, de meg kell őket találni, erősíteni kell az önbizalmukat, mert félnek a közszerepléstől. A VMSZ-nek 2009-ig nem volt Női Fóruma, akkor kezdtük építgetni ezt a szerveződési formát, amikor rájöttünk, annak ellenére, hogy a tagságunk 40 százaléka nő, nagyon kevesen töltenek be valamilyen tisztséget. Jelenleg a VMSZ köztársasági parlamenti választási listáján a 10 első jelöltünk 5-5 nő és férfi, s nemcsak a minimumot, vagyis 100 nőt tartalmaz, hanem 112-t. Maga a VMSZ Női Fóruma hiánypótló tevékenységet végez, gyerekekkel, idősekkel, rászorulókkal foglalkozik, de egyre nagyobb az igény a különböző képzésekre is — nyilatkozta Kovács Elvira.

Burány Hajnalka elmondta, a rendezvény a tervek szerint egy hagyományteremtő sorozat első állomása volt.

— Azt remélem, hogy a jövőben útjára indul egy folyamatos párbeszéd a határon innen és túl. Az összejövetellel a közvetlen célom egyrészt a kapcsolatfelvétel, egymás alaposabb megismerése, másrészt az ismeretterjesztés, a tudás és a tapasztalatok megosztása volt. Mindez motivált abban, hogy létrehozzak egy olyan női konferenciát, ahová meghívhatom a politikai és az üzleti élet képviselőit, a civil szervezetek vezetőit, a közéleti szereplőket, a témák iránt érdeklődőket.


Burány Hajnalka

(Fotók: Gergely Árpád,   Facebook/ Kovács Elvira)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..