Két, a harmincas éveiben járó férfi, Wade Robson és Jimmy Safechuck meséli el benne fájdalmas részletességgel és olykor hatásvadász színpadiassággal, hogy hogyan karolta fel, támogatta őket meg családjukat Michael Jackson, és később hogyan zaklatta őket szexuálisan. Az elmesélt részletek zöme elviselhetetlen lesz a nézők számára, ha pedig már az elejétől fogva készpénznek vesszük, amit ez a két férfi állít Jacksonról, soha többé nem hallgatunk meg egy dalt sem a popkirálytól. Számos rádióadó, illetve a brit X-Faktor is kitiltotta Jackson számait, feltétel nélkül hitelt adva a két férfi szavainak.

A Neverland elhagyása óriásit robbant, felrázta a közéletet, sőt, tömeghisztériát okozott. Egy olyan témát feszeget, amelyről mindenkinek van, illetve volt is véleménye. Hiszen amit látunk, egyáltalán nem újdonság: amiről ez a két ember beszél, nem először kerül terítékre a zenésszel kapcsolatban. A Leaving Neverlandben Robson és Safechuck a kezdetektől mesél a Jacksonnal folytatott kapcsolatáról, pedig annak idején — és éppen ezzel van a legnagyobb baj — még védték a popkirályt, tanúskodva mellette az esküdtszék előtt, igazolva, hogy soha semmi semmilyen körülmények között nem történt köztük. Robsonnal úgy ismerkedtek meg, hogy a fiú Jacko-imádatának és tánctehetségének köszönhetően a közelébe kerülhetett, Safechuck pedig egy közös Pepsi-reklámban szerepelhetett vele. Ezek után Jacko beköltözött mindkettejük életébe, családjukat pénzzel tömte ki, limuzinokkal fuvaroztatta őket, és a legdrágább szállodákban tölthették vele az időt a turnék alatt nemcsak a gyerekek, hanem velük együtt az egész família.

A két kisfiú szinte az elejétől fogva egy ágyban alhatott a popsztárral, ami felveti a szülők és főleg az anyák óriási felelősségét az ügyben. Robsont és anyját Ausztráliából Amerikába költöztette, és még a házukat is kifizette. Ezért talán kijelenthető, hogy a szülőket is elvakította a mérhetetlen gazdagság. A szeretet és törődés hátterében pedig szexuális közeledés, konkrét fizikai kontaktus, lopott csókok, pornográf fotók, videók és számtalan más kétségbeejtő titok lappangott. Legalábbis az interjúalanyok szerint. Ebben a filmben ugyanis nem szólal meg a másik oldal, csupán Wade Robson és Jimmy Safechuck, illetve a két férfi családja, a nagymama és a feleségek. Jacko már tíz éve halott, rokonait pedig nem kérdezte meg senki. Lánya a film bemutatója után megpróbálta felvágni az ereit, és csak az utolsó pillanatban mentették meg az életét.

Így bármennyire is hajlanánk arra, hogy a két férfi véleményét szó szerint elhiggyük, jusson eszünkbe, hogy egyoldalúsága miatt a Leaving Neverland dokumentumfilmként minden szempontból vállalhatatlan, egyszerű rágalom és vádaskodás. Egy botrányfilm, mellyel nem az a legnagyobb baj, hogy hazugságokat állít, vagy sem, sokkal inkább az, hogy megszeg mindenféle szabályt. Kézzelfogható bizonyítékok hiányában a készítői még arra sem vették a fáradságot, hogy megkérdezzék a másik oldalt. Ezzel a nézőknek és Jacko rajongóinak is tartoztak volna. A megszólalók annak idején még védték a zenészt, most pedig éppen arról beszélnek, hogy nem bírják tovább magukban tartani a tényeket. Az elnyomott rettenetes emlékek (melyek kendőzetlenül, gyomorforgató részletességgel tárulnak a nézők elé) megakadályozták őket abban, hogy valaha is boldog, egészséges felnőttek legyenek. Hogy most mégis úgy érezték, beszélniük kell — bármennyire meglepő —, még hihető is. Olyan kapcsolatban álltak a sztárral, amely jóval több volt egyszerű kötődésnél. Szerelem volt ez a javából, hosszú éveken át, amíg Jackson egyszerűen le nem cserélte őket más kisfiúkra. A szerelmünket pedig akkor sem árulnánk el, ha tudnánk, bűnösebb, mint Szodoma.

Persze fontos, hogy a tényeket is szem előtt tartsuk. Jusson eszünkbe, hogy Michael Jackson körül valójában sohasem volt minden kóser. Miért vették körül folyton kisgyerekek? Miért nevezte el a birtokát Sohaországnak Pán Péter nyomán, és miért aludt egy ágyban hét—tíz éves gyerekekkel? Mi történt vele a ’90-es évek végén, amikor fekete férfiból szinte fehér nővé operáltatta át magát? Emlékezzünk csak vissza Jackson pedofilbotrányaira, a hosszú pereskedésekre, melyekről a média buzgó részletességgel tudósított világszerte. Michael Jackson az első feljelentés után peren kívül egyezett meg egy másik fiúval, több millió dollárt fizetve ki a családjának. A második esetben Robson állt ki mellette a tanúk padján, valamint az akkor éppen csúcson levő gyerekszínész, Macaulay Culkin. A vádat ejtették, a tömeg pedig nyerészkedő szélhámosokat kiáltott.

Michael Jackson elvakult rajongói ezután is hisztérikusan követelték — Jacko nem bűnös! táblákkal a kezükben —, hogy vonják végre felelősségre azokat, akik hazugságokat állítanak bálványukról. Ezek nem feltételezések, hanem bizonyított tények. Hogy ezenfelül történt-e más is, vagy a ’80-es és ’90-es évek poplegendája csupán a sohasem létezett gyermekkorát igyekezett így pótolni, az már egy másik kérdés. Ha mindannak csak egy kis része is igaz, amiről Safechuck és Robson beszél, akkor Jackson egy beteg, pedofil ember volt. A halottról jót vagy semmit elve, azaz a struccpolitika és a hallgatás bármennyire vonzó is sokaknak, itt nem működik — Jacko ugyanis bálvány volt, zenei ikon, aki milliókra volt hatással. A nézőnek kell eldöntenie, hogy amit lát, méltatlan-e vagy őszinte. Dan Reed rendező viszont sajnos még az objektivitás illúzióját sem igyekezett fenntartani.

Nyitókép: Imdb.com