home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Népiének-szakcsoport alakult
SZ. L.
2013.03.20.
LXVIII. évf. 12. szám

A vajdasági népdalokkal ismerkednek meg a gyerekek az újonnan indult szakcsoportban, amelyet Kanalas Zsófia, a szabadkai Zeneiskola tanára vezet. A fiatal szakember ezt mondja: az órákon elsősorban a bácskai dallamvilág kerül előtérbe, szerinte ugyanis az a legfontosabb, hogy a kar tagjai megismerjék környezetük dallamvilágát. Az énekkarba 9 és 16 év közötti gyerekek jelentkezhettek.

Az első összejövetel, amelyet február 28-án tartottak meg a Népkörben, az ismerkedés jegyében zajlott le. A tervek szerint heti egy foglalkozásra várják a gyerekeket az intézménybe. Kanalas Zsófia azt szeretné, ha növendékei minél előbb közönség elé állnának, bemutatnák mindazt, amit az énekórákon tanultak. A csoportvezető minél több népdalversenyre és megmérettetésre szeretné felkészíteni a gyerekeket. Zsófia nagyon lelkes, azt mondja: a népdal életének a szerves része. Az a célja, hogy gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozhasson. Ezért megtisztelő számára, hogy a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ vezetősége felkérte az énekkar vezetésére. A most megalakult csoportnak hamarosan nevet is választanak. A szakosztály terveiről Kanalas Zsófiával beszélgettünk.
— A Zeneiskola népi ének szakán tanítok. Számomra nagyon fontos a népdal. Nagyon megörültem annak, hogy a Népkör Magyar Művelődési Központ felkért a most alakuló szakcsoport vezetésére. A népdal, a népzene az életem, így nem megterhelés számomra a vele való foglalkozás. Most a Zeneiskolában is nagyon elfoglalt vagyok, szemlékre, versenyekre készítem fel a diákokat, ennek ellenére nem esik nehezemre az, hogy a szabadidőm egy részét a Népkörre fordítsam. Az első összejövetelünk az ismerkedés jegyében zajlott le, a jelentkező gyerekek tehetségét kutattam, elsősorban azt, hogy milyen hangokra számíthatok. A ritmusérzékre és a gyerekek hallására figyeltem elsősorban. A többi már rajtam áll. Itt 9 és 16 év közötti gyermekek vannak, ezért lehetőség szerint két csoportot alakítunk majd, mivel ebben a korban néhány év korkülönbség még nagyon sokat számít. 5-6 év ilyenkor még nagyon szembetűnő, mivel más köti le a fiatalabbakat, és más a kamaszokat. A tervek szerint heti egy foglalkozást tartunk, mivel a gyerekek is elfoglaltak, a többségük a Népkör néptánc-szakosztályában is tevékenykedik, én is sokat dolgozom, így a heti egy foglalkozás a legjobb mindenkinek. Azt szeretném, hogy minél több fellépésre eljussanak a növendékeim. Nem a négy falnak énekelünk, az egésznek akkor van értelme, ha a gyerekek a közönség előtt be tudják mutatni mindazt, amit itt elsajátítanak. Később, ha már jól bejáródott a csoport, megmérettetésekre, szemlékre is elviszem őket. Terveink között szerepel a Szólj síp, szólj!, és más népzenei megmérettetés, minősítő is.
— A vajdasági népdalok kerülnek előtérbe a foglalkozásokon?
—  Fontosnak tartom azt, hogy a bácskai dallamvilággal ismerkedjenek meg a gyerekek. Az a legszebb és a leghitelesebb, ha a szemléken is a saját vidékükre jellemző dalcsokrokkal lépnek fel. A népdal iránt érdeklődő fiataloknak ismerniük kell azt, ami a sajátjuk. A szemléken gyakran azt tapasztalom, hogy egészen távoli tájegységek dalait éneklik, ez nem feltétlenül jó. Úgy vélem, hogy gyermekkorban kell megszerettetni a saját környezetük zenevilágát. Más tájegységek, vidékek népdalvilágával akkor érdemes foglalkozni, amikor a saját környezetünk énekeit már jól ismerjük. Ez az egyik legfontosabb célom, erre törekszem itt a Népkörben. Az ilyen fiatalok a saját környezetükben a legmagabiztosabbak, ezt a kiejtésmódot a dalok tudják a legjobban továbbadni.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..