home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nemzetépítés — itthon és Európában
Tóth Lívia és Kartali Róbert
2019.04.17.
LXXIV. évf. 15. szám
Nemzetépítés — itthon és Európában

Ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének Zentán a gimnázium új épületszárnyát és avatták fel Bácskossuthfalván a felújított I. világháborús emlékművet, valamint a Kossuth parkot. Mindkét beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg.

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”

Az oktatási intézmény dísztermében megtartott ünnepségen Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatója köszöntőjében kiemelte, Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap nagylelkű segítőkészségének köszönhetően a bővítési munkálatok után, 2019 januárjában 1000 diák, valamint 200 tanár kezdhette meg a második félévet az új épületrészben is. A magyar kormány 120 millió forintos hozzájárulásából a lassan másfél évszázada létező objektum 500 négyzetméter területen 6 tanteremmel, tanári és mozgássérültmosdókkal, mozgássérült-feljáróval, teakonyhával, valamint tágas és világos ebédlővel gazdagodott. A támogatásból vásárolt felszerelést — laptopokat, projektorokat, okostáblákat stb. — az épületben működő mindhárom iskola — a gimnáziumon kívül a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, illetve az Egészségügyi Középiskola — diákjai nagy örömmel fogadták, hiszen a XXI. század oktatásában elengedhetetlen a modern eszközök használata. 

Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára az 1697. évi zentai csatára hivatkozva állította, a város a magyar történelemben is az újrakezdés szimbóluma lett.

— Önök azt is jól tudják, hogy akarni valamit önmagában nem elegendő, a megvalósításhoz együttműködésre van szükség. A Kárpát-medencében is példátlan együttműködésnek köszönhető, hogy a térségben legelőször a vajdasági magyarságnak sikerült kiharcolnia a személyi elvű autonómiát, és itt indulhatott útjára elsőként az a nagy volumenű gazdaságfejlesztési program is, amely nemcsak fejlesztési forrásokat, hanem egyúttal reményt is nyújt az itt élőknek a boldoguláshoz — hangsúlyozta az államtitkár, és köszönetet mondott a szerb kormánynak is, mely a már meglevő épület teljes körű felújítását támogatta. — A magyar kormány továbbra is kész arra, hogy minden támogatást megadjon a külhoni magyar gyermekeknek és fiataloknak ahhoz, hogy lakóhelyükön részesüljenek minőségi tudásban, hogy közösségük hasznos tagjaivá válhassanak. Az idén, a külhoni magyar gyermekek évében is azon dolgozunk, hogy minden korosztály számára jobb és élhetőbb körülményeket tudjunk teremteni minden magyar régióban — hallottuk Potápi Árpád Jánostól. Elmondta, Vajdaságban 6 szórvány-óvodaiközpontot alakítanak ki, 17 óvodát újítanak fel és csaknem 70 új játszóteret hoznak létre. Emellett folytatódik a szakképzési terveknek a megvalósítása és a Magyar Nemzeti Tanács oktatási programjainak a támogatása.

A jelenlevőket Czegledi Rudolf polgármester is köszöntötte. Megjegyezte, rendkívül büszkék arra, hogy Zentát Vajdaság egyik jelentős középiskolai oktatási központjaként tartják számon, és az önkormányzat is igyekszik a lehetőségeihez mérten fejleszteni, javítani, korszerűsíteni az oktatási intézményeket. Beszédét Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus gondolatával zárta: „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”

Az ünnepség a három középiskola diákjainak alkalmi műsorával zárult, majd Potápi Árpád János és Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke szalagátvágással adta át rendeltetésének az új épületszárnyat.


Ünnepélyes szalagátvágás: Pásztor István, Ujházi Éva, Potápi Árpád János (Herédi Krisztián felvétele)

 

„Hőseink hagyatékának méltó megőrzése”

Potápi Árpád János részt vett a bácskossuthfalvi I. világháborús, felújított hősi emlékmű átadásán is. A Délvidék legnagyobb I. világháborús emlékművét és annak környékét a magyar kormány 24 millió forintos támogatásával újították fel, a rendbe tett Kossuth parkban pedig egy új játszóteret is kialakítottak a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából. Az emlékmű névtáblájára 239 áldozat neve van felvésve. Az újabb kutatások további 70 személyt azonosítottak, aki nem tért vissza a nagy háborúból. A bácskossuthfalvi áldozatok száma így meghaladja a 300-at.

— A Magyarország és Szerbia közötti megbékélés már azt is lehetővé teszi, hogy az I. világháborús emlékműveket a régi formájukban tudjuk helyreállítani, és méltón tudjunk megemlékezni nemzeti történelmünkre, mert ez hozzájárul ahhoz, hogy a közös történelmünket és a vitás kérdéseinket meg tudjuk vitatni, illetve a történelmi megbékélés útján előre tudjunk haladni — emelte ki beszédében Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a közelgő európai parlamenti választások fontosságára is rávilágított: — Szeretném felszólítani önöket, hogy vegyenek részt a választásokon, és közösen tegyünk azért, hogy a jövőnket itt, Európában biztosítottnak tudjuk. Ezzel az emlékművel pedig őrizzük továbbra is elesett hőseink emlékét. Méltó módon őrizzük meg a hagyatékukat, és ez is járuljon hozzá, hogy továbbra is egységes magyar nemzetről és független Magyarországról tudjunk beszélni.

— Fontos számunkra, hogy az emlékmű méltó módon tudott megújulni — emelte ki Seffer Attila. A helyi közösség tanácsának elnöke hozzátette: — Május 26-án nekünk is kezünkben van a lehetőség, hogy a tettek mezejére lépjünk, hogy egy évtizednyi megkezdett munka folytatásához hozzájáruljunk, amivel csak megköszönni tudjuk a nemzeti kormánynak azt a támogatást, amellyel hozzájárul a délvidéki magyarság megmaradásához, identitásának megőrzéséhez és jövőképének fejlődéséhez.

— A több évtizedes kitartó erőfeszítés az emlékmű felújítására és újbóli leleplezésére azt bizonyítja, hogy a vajdasági magyar közösségnek és a magyar nemzetnek van jövője — emelte ki Pásztor István, a VMSZ elnöke. — Ez még egy bizonyítéka annak, hogy a számbeliségünktől függetlenül hozzá kívánunk és hozzá tudunk járulni a nemzet felemelkedéséhez.

— Ennek a pillanatnak is az egyik legnagyobb tanulsága az, hogy egyéni és közösségi identitás nem létezik emlékezet nélkül, és hogy milyen nagy szükségünk van a meghatározó történelmi eseményekre, közösen elfogadott jelképekre, mindez pedig nem más, mint közös építkezés, mégpedig nem akármilyen építkezés: nemzetépítés — hangsúlyozta az ünnepségen Hajnal Jenő, az MNT elnöke.


Potápi Árpád János a bácskossuthfalvi emlékmű átadásán (Kartali Róbert felvétele)

 

Az emlékműnek különleges története van. Maczon Frigyes budapesti szobrászművész tervei alapján Bálint Lajos helybeli kőműves építette 1942-43-ban. A domborműveket Juhász Gyula és Somorjai Antal budapesti kőfaragók készítették. 1946 után az akkori jugoszláv hatalom a magyarok által emelt emlékhelyeket összezúzta és szétdarabolta. Bácskossuthfalván az akkori községi elöljáróság megelégedett azzal, hogy megbízta ugyanazt a kőművest, aki megépítette az emlékművet, hogy faragja le, és habarccsal vakolja be a domborműveket. A mester csak részben tett ennek eleget, hiszen csak a vakolást végezte el úgy, hogy a faluban senki sem tudta, hogy a domborművek sértetlenek maradtak. Minderre akkor derült fény, amikor 2000. október 6-án a helybeli ifjúságnak egy önkéntes megmozdulása keretében idejöttek létrával, kalapáccsal, vésővel, és elkezdték leverni az álcázó vakolást, mely több mint ötven évig őrizte a titkot — mesélte el Papp László helytörténész, majd azt is kiemelte, hogy az emlékmű felavatása mindeddig nem történhetett meg.
Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..