„Az interneten bőséges irodalma van a halogatás lélektanának. Megismerhetjük az eredetét, a típusait, és arra is találunk javallatot, hogyan szabaduljunk meg tőle...
Egy dolgot semmiképp se halassz holnapra!
Ha valakit szeretsz vagy egyszerűen csak megbecsülsz, értékelsz, és fontos neked, akkor azt add a tudtára még ma.
Ha számodra nem létezik ilyen Ember, nézz a legközelebbi tükörbe, és...”
És?...
Vagy félsz tükörbe nézni?
Félsz, mert esetleg a hasonmásod hason mászó hernyó és még nem lepke?
Helyezz el figyelmeztető, veszélyt jelző táblákat mindenfelé a lakásban: még 8, 5, 3, 2, 1 méter a tükörig. Így lesz időd idejekorán elfordítani a fejed, vagy szemlesütve elkerülni a szembesülést.
Mert tükörbe nézni végzetesen veszélyes lehet. Előfordulhat: ha kérdezed, ha nem, megmondja neked, hogy ki a legszebb a világon. És ha nem a te neved ejti ki, úgy érezheted, hogy átejtett. Huszadrangú, omlékony, de színes építőkockákból felépített mesevilágod pedig úgy porlad szét elkótyavetyélt kártyavárként, pattogósan, egy pillanat alatt, mint egy alázat nélkül aláaknázott, ósdi, omladozó tömbház. Melyet lehet, hogy csak az tart roskatagnak, akinek a hangfalat áttörő repülőből szemet szúr, de nem az építője, de nem a benne lakó... Aki (vagy inkább csak ami?) alaplyáratban hüje, ugye? Vagy csak prévert-i széttört tükröt szorongató.
Te, hatökör, ez egy kémtükör, csapsz a homlokodra! Amikor nem látod, hallod azt, aki mögötte van, de ő lát, hall téged. Csak át kell lépned a tükrön, hogy megismerkedj vele. Hogy meghalld a hangját, melyet a járdán, a szakasztott képmásával ékeskedő tócsa partján hallat.
Cecilia C. mondja Cincinnatusnak* a világ fantasztikus fortélyai közül egyről, a tébolyult tükörről:
„magának volt egy ilyen tébolyult tükre, és hozzá egy egész kis nemke-gyűjteménye, azaz a lehető legképtelenebb tárgyak kollekciója: mindenféle alaktalan, tarkabarka, lyukacsos, foltos, rücskös, göbös holmik, olyanok, mintha a földből ásták volna ki őket — de a tükör, amelyik a hétköznapi tárgyakat eltorzította, bennük igazi táplálékot talált; amikor az ember egy ilyen titokzatos és torz tárgyat a titokzatos és torz tükör elé tett, csodálatos dolog történt — a nemszer nem eredménye igen lett, minden visszanyerte eredeti formáját: az alaktalan nemke összevisszasága csodálatos, pontos képpé — virággá, hajóvá, emberalakká, tájképpé — alakult át a tükörben.”
Igen, erre van mindenképpen szükségünk. Virágra. Hajóra. Emberalakra. Tájképre...
* Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre