home 2024. október 11., Brigitta napja
Online előfizetés
Németh Ernő nyílt levele Hajnal Jenőnek
2015.10.22.
LXX. évf. 42. szám

Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási Bizottságának az elnöke nyílt levelet írt Hajnal Jenőnek, az MNT elnökének. A levél:

Tisztelt Elnök Úr!

A Szabadkai Rádió magyar műsorainak a megmentéséért kezdeményezett petíciót mintegy 6500 ember írta alá annak ellenére, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége ellenezte az akciót. Azt csak üdvözölni lehet, hogy vannak magyarok, akik a saját fejükkel gondolkodnak, s az is fontos, hogy Ön válaszolt a megkeresésre. Viszont azt nem tudom elfogadni, hogy a petíció kezdeményezőit az aláírt ívekkel Szabadka polgármesteréhez irányítja.

2014. eleje óta világos, hogy a Szabadkai Önkormányzat a törvényes rendelkezés miatt nem maradhat tovább a médiaház alapítója. Ezt tudtuk akkor is, amikor a tavalyi, nemzeti tanácsi választásokra készülve megfogalmaztuk a Magyar Összefogás lista választási programját. Ebben a médiáról szóló fejezetben szó szerint ez áll: „a Szabadkai Rádió mint a leghallgatottabb és legkedveltebb vajdasági magyar rádió státusának rendezése a vajdasági magyar elektronikus sajtó részeként”. Most a Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztőségének munkatársai és a 6465 aláíró, és a további 178 személy, aki online támogatta a petíciót, választási ígéreteinket kéri számon rajtunk. Mert mi a Szabadkai Rádió státusának a rendezését ígértük és nem a Pannon Rádió 2. műsorának a beindítását! Az emberek a Szabadkai Rádió magyar adásának a fennmaradására szavaztak, ehhez kaptuk a mandátumot, ezt kell megvalósítanunk. A petíciót tehát helyesen a Magyar Nemzeti Tanácsnak adták át a Rádió munkatársai.

Ön azt írja, hogy a petíció nem vesz tudomást arról, hogy a Szabadkai Rádió multikulturális és multietnikus. Ez sem igaz. Ha Ön tárgyalást kezdeményezett volna a Szabadkai Rádió munkatársaival, ha hajlana a párbeszédre, akkor az Ön számára is világos lenne: a Szabadkai Magyar Rádió ALAPÍTVÁNY létrehozása lenne a cél. Ez működtethetne azután akár egy új intézményt, a Szabadkai Magyar Rádiót, de akár a most még meglévő többnyelvű Szabadkai Rádiót is úgy, ahogy a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke kezdeményezte: azaz, hogy az érintett kisebbségi önkormányzatok által létrehozott alapítványok egy konzorciumot hoznának létre, s mindenki finanszírozná a saját műsorát. Tehát többféle lehetőség is lenne, hogy a Szabadkai Rádió magyar adása és az önálló szerkesztéspolitika a Pannon RTV-be való beolvasztás nélkül is fennmaradjon.

Ön azt írja, hogy a magyar rádiózás ügyét kívánja szolgálni, mégpedig:  „a 2015. szeptember 28-án a Magyar Nemzeti Tanács ülésén többórás vitát követően meghozott – előzetesen a Tájékoztatási Bizottság által is támogatott – döntés szellemében.” Ezt a mondatát nem értem. A szóban forgó ülésen a Magyar Nemzeti Tanács elvetette a javaslatomat a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány megalapításáról. Ugyanezt előtte pár órával megtette az MNT Tájékoztatási Bizottsága is, illetve véleményezte a Kozma Zoltán alelnöknek, a Pannon Televízió főszerkesztőjének a javaslatát, hogy bízzák meg a Pannon RTV-t, hogy vigye tovább a Szabadkai Rádió magyar műsorát. A Tájékoztatási Bizottságnak nincs jogában döntéseket hozni, a Magyar Nemzeti Tanács szeptember 28-ai ülésén pedig nem szerepelt a Kozma-féle javaslat. Azt nem ismertették, sem vita, sem szavazás nem volt róla. Nem létezik tehát semmiféle döntés, amelyre hivatkozva Hajnal Jenő elnök egyengethetné az útját egy új rádió beindításának a Pannon RTV keretében! Remélem, hogy az MNT-t megkerülve Hajnal Jenő nem sajátította ki törvénytelenül a döntéshozatal jogát, vagy az MNT Végrehajtó Bizottsága nem hozott meg egy ilyen döntést, amit a tanács ülésén kellene utólagosan véleményezni és jóváhagyni.

Összegezve tehát: a petíció aláírói a választási ígéretünk betartását követelik. Van mód a Szabadkai Rádió Magyar adásának átmentésére és az önállóság megtartására. Javaslom: fogadja a petíció kezdeményezőit, ne zárkózzon el a párbeszéd elől, úgy orvosoljuk a problémákat, s hívja össze a Magyar Nemzeti Tanács rendkívüli ülését, hogy a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrejöhessen!

Én a magam részéről 2015. október 28-án, 13 órára összehívtam az MNT Tájékoztatási Bizottságának az ülését, amelynek napirendjére tűzöm a petíció ügyét, illetve megvitatjuk a Magyar Szóban előállt helyzetet is.

Tisztelettel:
Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási Bizottságának az elnöke

Szabadka, 2015. október 22.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..