- Fényképezte: Molnár Edvárd

Babaarcú démon, mondaná róla Varró Dániel. Rejtő Jenő talán ilyennek képzelte a Szőke Ciklont. Ady szerint a Végzet Asszonya lenne... Az ördög tudja... Azaz még ő sem, mert Kir Januli, akit megkísért a női szépség (Béres Márta), még ő sem tudja végül eldönteni, hogy vele vagy nélküle élje le további életét. Inkább akkor a pokol! Aztán felbukkan előttünk Nemecsek Ernő, s a kékszemű fatális nő angyalarcú, bájos, szeretetre méltó ártatlan gyermekké alakul.
* Ki vagy? Melyik arcod az igazi?
- Hát él bennem egy primitív Márta, aki nagyon nem szereti az embereket, nem érti meg őket, türelmetlen, tiszteletlen, neveletlen és borúlátó. Robbanékony. Állandóan gyötri és ostorozza magát, ha sikertelenség éri, és elhiteti magával, hogy ügyetlen, buta és nem való semmire. Aztán, amikor a sok-sok kínzó birkózás után felülkerekedik bennem és győzedelmeskedik a fény, megjelenik az okos Márta. å már minden emberben meglátja az Istent, s bárkit elfogad olyannak, amilyen. Önfeledt és vidám. Nyitott és barátkozó. Fenntartások nélkül, kitárulkozó szívvel szereti önmagát és embertársait. Egyelőre e két lény viaskodik bennem, de igyekszem, nagyon igyekszem, hogy egyre több legyen bennem az okos Mártából.
* A vakmerőség melyik Márta tulajdonsága? Úgy hallottam, teljesen felkészületlenül indultál el Indiába, miután befejeződött a Tanyaszínház körútja. Ilyen hirtelen hozod meg a döntéseidet?
- Pár évvel ezelőtt elhatároztam magamban, amint pénzkereső leszek, minden évben elutazom valahová. Az utazás ugyanis nagyon fontos a számomra: megismerés és felismerés is egyúttal. Sok tapasztalatot gyűjtök más földrészekről, más kultúrákból, de magamról is többet megtudok, ami által másképp kezdem értékelni a munkámat, az otthonomat például. Nem túl- vagy aláértékelek, csak bizonyos dolgokat a helyükre teszek. Két évvel ezelőtt, azon a pénzen, amit a Tanyaszínházban megkerestem, elutaztam Spanyolországba, hogy flamencót tanuljak. Azt hittem, hogy elrepülni Barcelonába, s onnan eljutni Andalúziába, az olyan, mint Újvidékről elutazni Kavillóra. Hát bizony vonatoztam, buszoztam eleget, aludtam utcán, reptéren, szabad ég alatt, öt nap múlva fel is éltem a kis pénzemet, szüleim meg nem tudtak küldeni, mert a bankkártyámat nem fogadta be az automata. Mivel beszélek magyarul, szerbül, angolul, németül is meg tudom értetni magam, gondoltam, majdcsak eldűlőzök valahogy. Szerencsére - József Attila szavaival élve - ,,Az Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem a világot...' Vagyis nagyon kedves nénire bukkantam, aki enni, inni adott, meg beengedett magához aludni. Utána megérkezett persze otthonról is a pénz, és Juan Parra tánctanárnál belekóstolhattam a flamencóba. Csak spanyolul kommunikált velem, de egy idő után úgy éreztem, teljesen megértem. Mintha egy rezgéshullámon lettünk volna.
* Indiába mi vonzott?
- Az egzotikum, a titokzatosság, ami minden emberben, bennem is olykor szinte félelmet kelt. S amikor megérkeztem Delhibe, csakugyan minden más volt ott: az éghajlat, az emberek, a zajok, a színek... De legfőképp az ejtett ámulatba, hogy milyen határtalan tisztelettel és türelemmel vannak egymás iránt az emberek. Mélységesen vallásosak, de a hitüket a mindennapok tevékenységébe beágyazva élik meg. Nem mímelnek, nem alakoskodnak vagy udvariaskodnak. Akkor mosolyognak, akkor kedvesek, ha az a szívükből jön. Nem elégedetlenek a sorsukkal, a jelent elfogadják tényként. Ugyanakkor az ősi hagyományt úgy tudták konzerválni, hogy mindig minden korosztály tudatában jelen legyen. Ellátogattam az ottani állami színésziskolába, ahol a katakot, ezt az ősi hindu táncmozgásos színházat tanítják. A színészek hatéves koruktól kezdik elsajátítani a mesterséget, és életük végéig tanulják. Istenhez szóló vagy Istennek felajánló, saját maguk által kigondolt történeteket adnak elő tánccal, egy harmonikához hasonlatos hangszer kíséretében. Nekem is eljátszottak egy táncot egy lányról, aki nagyon megbecsüli a személyiségét, s nem herdálja el Istentől kapott kincseit.
* Akkor most térjünk haza... Mit jelentett neked egy fiú bőrébe bújni? Mivel gazdagította lelki világodat Nemecsek Ernő?
- Fenntartásaim voltak a szereppel kapcsolatban: én, a 175 cm magas szőke nő hogyan játszhatok el egy tizenéves kisfiút? Nem csaphatom be a közönséget, hiszen mindenki olvasta a Pál utcai fiúkat! De László tanár úr bízott bennem, s ez sokat jelentett számomra. Aztán elkezdődtek a próbák. Hihetetlenül szép jelenetek bontakoztak ki éjszaka, a csillagos ég alatt, az illatozó dohányföld közelében. Mindannyian megnyíltunk, a legkisebb lelki rezdülésre is fogékonyak lettünk, olyannyira, hogy néha úgy éreztük, megállt velünk az idő, és valami csoda történik velünk, valami, ami nagyon mélyről buggyan fel belőlünk, könnyektől áztatva. Az utolsó jelenettel viszont sokat küszködtem - nagyon sok fontos emléket idézett fel bennem, érzékeny idegszálakra tapintott, úgyhogy be is görcsöltem. Hagytam, majd lesz valahogy. Aztán egyszer csak, közvetlenül a bemutató előtt kijött belőlem, olyan súllyal, olyan empátiával, hogy a taps felhangzása után is én még ,,halott Nemecsek' voltam. Egy kisgyermek, akihez ne nyúljon senki, ne bántsa senki, mert megőrülök. å az enyém. Nagyon jó érzés volt ez, de megterhelő, mert jöttek az emberek, átöleltek, gratuláltak, és én nem értettem, miért. Nem tudtam visszatérni a jelenbe.
* S milyen a siker íze?
- Nem szeretem ezt a szót. A siker egy kezdet. Csak lavinát zúdít az ember nyakába. Innentől kezd el gondolkodni azon, hogyan viselkedjen, miképp nézzen ki, mit mondjon. Ekkor találkozik a féltékenységgel, irigységgel... Ettől sokkal egyértelműbb a bukás, ami kezdet és vég egyszerre.
* De Nemecsekért rajongott egész Vajdaság! Kisvárdán pedig a legígéretesebb fiatal színész díjával tüntettek ki! Ezeket a tényeket mégsem hagyhatod figyelmen kívül.
- Akkor fogalmazzunk inkább úgy, hogy mindez megnyugtató, boldog érzéssel tölt el. De semmiképp sem szeretnék olyan színésznő lenni, aki mindenáron jópofizik, csak hogy szeressék, csak hogy felfigyeljenek rá. Az ember sokkal összetettebb, mintsem hogy beskatulyázzák egy primadonna, szubrett vagy bármi más szerepkörbe. Számomra a szerepek és a színház nem erről szól. Nem bennem kell, hogy lássanak valamit, hanem ENGEM kell, hogy lássanak. Olyannak, amilyen vagyok. ,,A léted ígér és követel' - ez az én mottóm, amit mindenhová felírok magamnak emlékeztetőül. A budapesti Krétakörben láttam Csehov Sirályát. A szereplők smink nélkül, civil ruhában jelentek meg, s a hősöket nem megjelenítették, hanem magukon átszűrve kivetítették. Képzelt és mégis tökéletes emberi lények voltak. Akik nem megfoghatatlanok, hanem közöttünk járnak. Mintha a színpadon érte volna utol őket az életük, amit finoman, alázattal elfogadtak. Én ilyen színházat szeretek.
* A Kosztolányi Színházban jól érzed magad?
- Ennek a színháznak még nincs arculata, most formáljuk. A semmiből jóformán, hiszen sem háza, sem állandó társulata nem volt eddig. Nincs kire hagyatkoznunk, nincs kitől példát vennünk. Ez egy kicsit izgalmas és félelmetes játék, de jó érzés is. Néha szenvedek miatta, mert nincs kapaszkodóm, de Urbán András nagyszerű rendező és társulatvezető, aki nem általunk, hanem velünk együtt építi a színházat.
* Miben láthatunk az új évadban?
- Repertoáron marad a Negyedik a nővér, a Tangó, a Makrancos Kata, a Pál utcai fiúk, a Dzsungel könyve, s két új bemutató is várható októberben, a Kosztolányiban az Urbi et orbi, a Népszínházban pedig az Equus. Ingázok tehát Újvidék és Szabadka között, ami egyrészt jó - mert mindkét várost most már szeretem -, másrészt rossz, mert minden távozáskor, búcsúzáskor énem egy kis darabját hagyom el vagy Újvidéken vagy pedig Szabadkán.
* Sikeres évadot kívánunk!