A felsorolt kérdéseket akár további több százzal is bővíthetnénk, és keresztül-kasul járhatnánk az Európai Unió kisebb-nagyobb településeit válaszokra várva. Az eredmények, illetve a válaszok vélhetően igen elgondolkodtatóak lennének, pozitív visszajelzésekre és megerősítésekre nem igazán számíthatnánk.

Hogy mit mondanának az emberek, azt nagyjából sejthetjük, hiszen egy Európa-szerte ismert televíziótársaság nemrég próbálkozott egy effajta közvélemény-kutatással. „Sajnálom. Nem ismerem őket.” ”Talán láttam valahol, de fogalmam sincs, hogy hívják.” „Nem tudom, kicsoda.” „Nem tudom, mit csinál.” „Talán politikusok?” Ilyen válaszok sorjáztak Budapest, Berlin, Athén vagy éppen London utcáin. Voltak persze olyanok is, akik felismertek egy-kettőt a felsorolt politikusok és európai „vezetők” közül, de véleményük általában nem volt hízelgő, pontosabban inkább semmitmondó volt. És nem is sejtik, hogy éppen a semmitmondó válaszukkal jellemezték talán legjobban Európa „díszhuszárjait”. Persze senki sem vitatja, hogy ezek az emberek bizonyára csinálnak valamit különféle bizottságokban, de az a tevékenység olyannyira távol van az európai emberek mindennapi életétől, mint az uborka görbületének szöge a migrációs útvonalaktól.

Apropó: útvonalak. Jó volna, ha a nyomvonalak keresése helyett néha az európai lakosság helyzetével és jövőjével is foglalkoznának a tisztelt vezetők. Lakosságcsere és a kontinens destabilizálása helyett talán mindjárt ki is lehetne próbálni a natalitásra pozitívan ható, családbarát szociális politikát. Valamint fellapozni a történelemkönyveket, hogy egyesek rájöjjenek arra, ha eddig még nem sikerült, hogy melyek azok a valódi értékek, amelyeknek Európa a létét és a jelenét köszönheti.