Szabadka polgármestere az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt határozott így. Az újévezésre szánt pénzt a tehetséges szabadkai fiatalok támogatására fordítják – olvasható az önkormányzat közleményében.
Ennek értelmében 108 városi ösztöndíjat osztanak ki azok között, akik 110 pontot értek el a rangsoroláson. A pénz másik részét a fiatal tehetségek képzésére fordítják. Így mind a 272 alap-, közép- és felsőfokú oktatásban részesülő diák, aki részt vett a pályázaton és eleget tett a pályázati feltételeknek, képzési támogatásban részesül. A városnak lehetősége nyílik arra, hogy további 172 fiatal tehetség képzését segítse ezáltal.
Azok a diákok, akik a versenyeken elért eredményeik alapján tettek eleget a feltételeknek, ám előzőleg mégsem részesültek támogatásban, most 10 ezer, illetve 15 ezer dináros támogatáshoz juthatnak, míg azok, akik tanulmányi eredményeik alapján feleltek meg a pályázati feltételeknek, 7 ezer dináros támogatásban részesülnek.