home 2024. október 12., Miksa napja
Online előfizetés
Nem csak verseny, közösségi élmény is
Miskolci Krisztina
2024.08.29.
LXXIX. évf. 35. szám
Nem csak verseny, közösségi élmény is

Augusztus 25-én hetedik alkalommal rendezték meg a Szabadkai Félmaratont a város központjában. A több mint 1400 versenyző három távon mérhette össze gyorsaságát és kitartását, a hobbi- és profi sportolók egyszerre startolhattak a színház korinthoszi oszlopai mellől.

A verseny a Fuss a történelmen át (Trči kroz istoriju) nevet viselte, így a résztvevők a kijelölt úton Szabadka híres épületeit tekinthették meg. Akik nem értesültek a félmaratonról, útlezárásokkal szembesültek a délelőtt folyamán.

Amellett, hogy sokan nagyon komolyan véve a versenyt, erejüket megfeszítve az első helyekért küzdöttek, másoknak már a célba jutás öröme is mindent felülmúló élmény volt, függetlenül attól, mennyi idő alatt értek be. Azok is csatlakoztak a versenyhez, akik futásukkal jótékony célra irányították a figyelmet, érkeztek kerekesszékesek a kísérőikkel, és volt olyan is, aki a kutyájával tette meg a távot. A felnőttek mellett sok gyerek is sikeresen megbirkózott a kihívással. A szervezők több ponton frissítővel, a célban vízzel, sportitalokkal, gyümölccsel és jéggel várták az érkezőket, valamint a mentőszolgálat emberei kísérték a résztvevőket.

Srđan Samardžić, a Városi Tanács tagja elmondta, a szervezők gondoskodtak a jó hangulatról.

— Azt akartuk, hogy a mai nap atmoszférája csodálatos legyen. Jó időt szerettünk volna a versenyzőknek, hogy élvezzék Szabadka gyönyörű városát, mely gazdag történelmi-kulturális örökségben.

A célvonalat elsőként az 5 kilométeres távot teljesítő versenyzők lépték át. A Korzóról indulva a Jadran színháznál jobbra fordultak, a Makszim Gorkij utcán haladva elfutottak Ivan Sarić szobra és a városi könyvtár mellett, majd a Radić fivérek utca következett, ahonnan később visszafordultak az egykori Zvezda mozi irányába. A Strossmayer és a Rudics utca után a Jakab és Komor, valamint a Zsinagóga téren haladtak végig. Az utolsó szakaszban a Jovan J. Zmaj és a Đuro Đaković utcák váltották egymást, hogy a Korzóra befordulva a célban fejezhessenek a versenyzők.

— Nagyon jó volt a verseny, leszámítva, hogy egy kicsit eltévesztettem a pályát — mesélte Kenyeres Valentina, az első női befutó 5 kilométeren —, 200 méterrel hosszabbat futottam, de azonkívül jó volt, hűvös volt, tetszett a pálya. A versenytársak nagyon kemények voltak, a Skyrunners csapattal jöttem, a tagjai közül mindenki nagyon ügyes, és mindenki igyekezett.

— Ragyogó volt a verseny, jó, hogy 8 órakor kezdődött, mert sokkal hűvösebb volt. Boldog vagyok, nem készültem az 5 kilométerre, ezért engem is meglepetésként ért az eredmény, de örülök, és elégedett vagyok, hogy nyertem — emelte ki Nemanja Rajković, az első férfi befutó az 5 kilométeres szakaszon.

Másodikként a 10 kilométeres távot teljesítők roboghattak át a startvonalon, mely útvonal az 5 kilométereshez hasonlóan indult, annyi eltéréssel, hogy a Radić fivérek utcáján elfordultak a Nada Dimić utcára, aztán a Prozivka parkba, később visszatértek a Zvezda mozihoz, majd balra a Makszim Gorkij utcán egész a Harambašić utcánál lévő fordulóig haladtak. Onnan visszajöttek a Makszim Gorkij utcán át a Strossmayer utcán lévő körforgalomig, rátértek a Matko Vuković utcára, a Fasizmus áldozatainak teréhez, a Petőfi utcára, majd a Kosztolányi-szobor és a gimnázium mellett elhaladva következett a Zsinagóga tér, a sugárút és a sétaerdei futópálya. A sugárúton visszafelé haladva, a Jovan J. Zmaj utcára csatlakozva az út az 5 kilométeres szakaszhoz hasonlatosan zárult. A futamot női kategóriában Calbert Anita nyerte meg, míg a férfiaknál Denis Firulović volt az első.

— Próbáltam a legjobbat kihozni magamból, jól ment a futás, élveztem, gyönyörű volt a város, a szurkolók fantasztikusak, az időjárás tökéletes, azt hiszem, minden összejött, hogy egy jót fussak. Csak az útra figyeltem, a csapattársaimmal többször összetalálkoztam, buzdítottuk egymást, hatalmas élmény volt — számolt be tapasztalatairól Calbert Anita.

Denis Firulović is nagyon örült annak, hogy korábbra hozták a startot.

— Másodszor veszek részt a Szabadkai Félmaratonon, elégedett vagyok az eredménnyel, találkozunk jövőre!  

Legkésőbb a 21 kilométeres félmaratont teljesítő versenyzők értek a célba, akik a 10 kilométeres táv útvonalán haladtak, de nekik kétszer kellett ezt megtenniük. A hölgyek közül elsőként Siposné Mácsai Mariann ért célba 1:37:51-es idővel, a férfiaknál pedig Jedlinszki Gábor nyert 1:19:47-es idővel. Mindkét futó Magyarországról érkezett.

— Miskolcról jöttem, első alkalommal vagyok Szabadkán. Az interneten láttam, hogy hirdetik a versenyt, felkeltette az érdeklődésem. Ezt egy felkészülési versenynek szántam, igazából én maratonokat futok. Tegnap jöttem, egy kicsit körülnéztem a városban, nagyon szép, a pálya elég gyors volt, nem voltak lassítók. Nagyon tetszett a verseny, szerintem jövőre is találkozunk — hangsúlyozta Jedlinszki Gábor.

— Ez már az ötödik versenyem itt, de először az első hely. Minden évben visszatérek, az összes félmaratonom közül ez a legszebb, ez tetszik a legjobban, a közösség, a rendezés. Az edzőm nem ajánlotta, hogy induljak, de ezt a hangulatot nem tudtam kihagyni, nem bántam meg, nagyon élveztem — nyilatkozta Siposné Mácsai Mariann.

A félmaraton keretében rendezték meg az Active Kids Future Run elnevezésű futamot is, melyet hagyományosan gyermekeknek szerveznek. A programon több korcsoport vett részt, a legkisebbeket a szülők kísérték, de volt babakocsis verseny is. Az esemény célja, hogy a legkisebbek körében népszerűsítse az egészséges életmódot, az apróságok pedig ugyanolyan elszántsággal vették az akadályokat, akár a felnőtt társaik.

— Évről évre bővül a versenyzők száma, az idén újabb rekordot fogunk dönteni. A gyerekek számára ingyenes a részvétel, és szép ajándékcsomagokkal várjuk őket. Célunk, hogy az egészséges életmódra neveljük őket, amit a fizikai aktivitással kell elkezdeni. Szeretnénk megszerettetni velük a testmozgást, úgy, hogy élvezzék is. Azért jó, hogy ez a félmaraton keretében történik, mert így rengetegen szurkolnak nekik, itt vannak a szülők, nagyszülők, emellett azt is látják, hogy a felnőttek is sportolnak, akik példaképek számukra. Vannak visszatérőink is, van olyan, akinek az előző évekből megvan mind a hat érme, illetve külföldről is érkeznek, főleg Magyarországról, de jöttek Erdélyből és Felvidékről is. Számunkra ez egy jó visszajelzés, hogy a rendezvény valóban azt a célt szolgálja, amelyet megálmodtunk — hallottuk dr. Halasi Szabolcstól.

A szerző és Apró József felvétele

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..