home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nem bírták sokáig
Fehér Márta
2018.05.10.
LXXIII. évf. 18. szám
Nem bírták sokáig

Lassan távoznak tisztségükből a hivatásos házmesterek — Készpénzkölcsönt vegyenek! — Vučić új médiastratégiát írat

Lassan távoznak tisztségükből a hivatásos házmesterek

Nem is olyan régen léptek munkába, máris sokan felmondanak. Rengeteg a kötelezettség, kevés a pénz, bőven akadnak problematikus szomszédok — panaszkodnak néhányan, és hozzáteszik — a lakók elárasztják őket a gondjaikkal, ám nem tudnak minden feladatnak idejében eleget tenni, s a törvényeket sem ismerik kellőképp egy ilyen tisztség betöltéséhez. A Telegrafnak nyilatkozó elégedetlen lakó elmondta, új épületbe költözött, ahol megválasztották a „közös képviselőt”, az illető azonban nem tudta megfelelően elvégezni a feladatokat, így mindannyian szenvedtek. Kifejtette, hogy a hivatásos házmesternek alkalmaznia kellett volna egy takarítócéget, rendeznie az áramszámlákat, de nem győzte. A lakók felajánlották a segítségüket, a tanácsaikat, ő azonban nem fogadta el, végül fel is mondott. „Most új házmestert kell választanunk, vagy várnunk, hogy valakit kijelöljenek” — panaszkodott a nő. A lap szerint nem egyedi esetről van szó, több hivatásos házmester is felmondott, amikor a gyakorlatban szembesült azzal, mennyi feladata van, és ezért milyen kevés pénzt kap, ráadásul rengeteg panasz és elvárás zúdul rá a lakók részéről. (Telegraf)

 

Készpénzkölcsönt vegyenek!

Folyamatosan csökkentik a dináralapú készpénzkölcsön kamatait a szerbiai bankok. Némely pénzintézetek megfelezték az árát, hogy minél több ügyfelet szerezzenek. A szabad felhasználású hitelek a legkeresettebbek, ez a bankokat is arra kényszeríti, hogy jobbnál jobb ajánlatokkal vegyenek részt a „versenyben”. A szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, bármennyire csábító is egy-egy ajánlat, legyünk óvatosak. Az eddigi 12,5 százalékos kamat helyett a bankok újabban 5,90-től 7,60 százalékot ígérnek — hivatkozik a Novostira a Blic. Ennek oka, hogy a Szerbiai Nemzeti Bank 3 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, azaz Szerbiában ennyibe kerül a pénz — a bankok tehát már 6 százalékos kamatkínálattal is duplázhatnak. A futamidőt is jelentősen növelték, akár 120 hónapra is el lehet adósodni. A hitelre felvett készpénz azonban gyorsan elfogy — viszont a törlesztőrészletek maradnak... A szakemberek azt tanácsolják, mindenki gondolja végig, mielőtt évekre előre elköltené a fizetése egy részét. Ha pedig mégis úgy dönt, hogy hitelt vesz fel, jól nézzen szét az ajánlatok között, hiszen amíg korábban a bankok hallgatólagosan megállapodtak abban, mekkora kamattal kínálják termékeiket, most már jelentős különbségek tapasztalhatóak a hitel árában. (Blic)

 

Vučić új médiastratégiát írat

Új munkacsoportot hoznak létre a szerbiai médiastratégia kidolgozására. A jelenlegi dokumentum megírását azután állították le, hogy az államfő egyeztetett a kormányfővel. Vučić azt javasolja, hogy az EBESZ-t kapcsolják be a folyamatba, és a szervezet szakértőivel arról is tárgyaljanak, mit kellene tenni, hogy a szerbiai médiumok szabadabbnak érezzék magukat. A médiastratégia újabb változatának megalkotásába be kell vonni a releváns hazai újságíró-egyesületek és a nemzetközi szervezetek képviselőit — nyilatkozta Suzana Vasiljević, az államfő médiaügyi tanácsadója. Szerinte azért van szükség erre, mert különféle kommentárok és kritikák jelentek meg a részükről, noha — mint mondta — nem tudja, mekkora betekintésük volt a stratégiába. Hozzátette, az állam ezzel azt üzeni, hogy kivonul a médiából, és nem szeretne nagyobb szerephez jutni. A köztársasági elnök és a kormányfő több időt szeretne adni a minisztériumnak, a civil szervezeteknek és az újságíró-, valamint a jogvédő egyesületeknek, hogy áttekintsék, mi az, ami jó a stratégiában, illetve mit kell változtatni. (Szerbiai RTV)

 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..