Előadás Doroszlón, a táborban

Az ENSZ 1992-ben december 3-át a fogyatékkal élő emberek világnapjává nyilvánította, hogy ráirányítsa a figyelmet a baleset, betegség vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak gondjaira. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank 2011-beli felmérése szerint növekszik a fogyatékkal élő emberek száma, a korábbi 10%-os arány helyett ugyanis ma már a világ lakosságának 15%-át érinti ez a probléma. Ez óriási szám ahhoz, hogy ne vegyük figyelembe ezeket az embereket, és az lenne a jó, ha nem csak az évnek ezen az egy napján figyelnénk rájuk.

Az értelmi fogyatékos személyekkel, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó csoport csaknem húsz éve van jelen Zenta lakosságának mindennapi életében. A támogató közösség idővel hivatalos formát öltött, és felvette a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete elnevezést. Az elmúlt két évtizedben nemcsak a védencei száma növekedett, hanem a heti foglalkozások gyakorisága, időtartama és minősége is, emellett — a kezdeti folyamatos költözködés után — állandó helyszínt kapott, ahol kulturált és nyugodt körülmények között szervezi meg a napközis tartózkodást. Zenta Község Önkormányzatának és a megnyert pályázatoknak köszönhetően számos rendezvényen vesz részt, illetve szervez maga is különféle programokat. Az egyesület munkájának hála ezek a személyek, akik között halmozottan sérültek is vannak, megtalálták helyüket a kisvárosi közösségben, az emberek egyre inkább elfogadják őket és az elvüket, hogy velük teljes és kerek a világ. Hosszú és rögös út vezetett addig, hogy berendezkedjenek az egykori diákotthonban, ahol a csoport megfelelő körülmények között tud dolgozni.

Tevékenységükről Rác Magdolnával, a zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete alapítójával és elnökével beszélgettem, aki térítésmentesen és hatalmas lelkesedéssel végzi ezt a munkát, hiszen maga is egy Down-szindrómás felnőtt fiú édesanyja.

A napközis műhelybe huszonkét 15 és 40 év közötti személy jár, akik hétfőtől péntekig, 8 és 14 óra között különféle fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt: énekelnek, verseket tanulnak, rajzolnak, kézműveskednek, tornáznak, ügyességi játékokkal szórakoznak, emellett a könnyebb házimunkákba is bevonják őket. Az ebédről a zentai Kis Szent Teréz Egyházközség Caritas szervezete által működtetett Népkonyha gondoskodik számukra.

Séta a Down-szindróma világnapján

Jelen vannak a közösség fontosabb eseményein (Napsugaras Ősz, Futóverseny a szebb gyermekkorért, a Vöröskereszt megmozdulásai, az iskolák sajátos nevelési igényű diákjainak találkozója stb.), kirándulni járnak — például a pacséri gyógyfürdőbe vagy a palicsi állatkertbe, több éve nyaranta Doroszlón, a Szentkútnál táboroznak. Rendszeresen fellépnek a vajdasági szintű Záporka vers- és prózamondó találkozón, melyet sérült gyermekeknek és felnőtteknek hirdetnek meg, három védencük az idén is első helyezést ért el. Vannak saját rendezvényeik is, mint a séta a Down-szindróma világnapján, alkalmi műsor a fogyatékkal élők világnapja alkalmából, a karácsonyi műsor, a Verseny, játék, móka kupa elnevezésű sporttalálkozó.

Rác Magdolna elmondta, nagyon elkeseredett, és sokat sírt, amikor a fia, Boldizsár, 1985-ben Down-szindrómásan született, de végül sikerült elfogadnia a sérült gyermekét. Vallja, a fiának köszönheti, hogy ki mer állni az emberek elé, el tudja mondani a gondolatait, illetve vezetheti az egyesületet, mert korábban erre nem lett volna képes: „Nekem velük mindenem megvan. Talán nem hiszi el, de kimondom, engem nem a pénz boldogít.”

Verseny, játék, móka a Sportcsarnokban

A civil szervezet megalapítására az motiválta, hogy a fia és a hozzá hasonló gyerekek, fiatalok megfelelő közösségben töltsék a napjaikat. Az egyesület előzménye a Hit és Fény közösség volt, ahol havonta egyszer találkoztak, de ez nem bizonyult elegendőnek a munka kiteljesítéséhez. Több helyszín után 2004-ben költöztek az egykori diákotthon épületébe, mely akkor még szinte romos állapotban volt, és itt vezették be a napi rendszerességű, folyamatos foglalkozásokat. Az objektum teljes körű felújítása Zenta Község Önkormányzata és a Vajdasági Nagyberuházási Alap jóvoltából 2006-ban kezdődött és a következő évben fejeződött be. Időközben hozzáláttak a szervezeti forma létrehozásához, és 2003-ban sikerült hivatalosan bejegyeztetni a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetet. „Most 20-22 sérült fiatallal foglalkozunk, és ezzel szinte betelt ez a helyiség, többen már el sem férnénk, de én mindig azon gondolkozom, mi van a többiekkel, akik nem járnak hozzánk” — teszi fel a kérdést Magdolna.

Csoportkép a sikeres sporttalálkozó után

Az egyesület három foglalkoztatottjának bérét Zenta Község Önkormányzata fedezi, csakúgy mint az általa használt épületrész rezsiköltségét, valamint a rendezvényeit is támogatja. A napközis tartózkodás, a foglalkozás és a két étkezés ingyenes, azok a családok pedig, akiknek a gyermeke a városban való közlekedésre rendszeresen használja az egyesület nyolcszemélyes járművét, kisebb összegű havi benzinköltséget fizetnek. „Szerény keretek között, de mindenünk megvan, amire ezeknek a gyerekeknek szükségük lehet. Biztosan lehetne több is, de nekünk ennyi is elég.”

Az egyesület fontosnak tartja, hogy jelen legyen a közösség életében, ezért vesz részt a különféle megmozdulásokban, szervez saját rendezvényeket. A nyilvánosság erejét felhasználva próbálja ráirányítani embertársaink figyelmét az egyesületre és az ott folyó munkára. A szervezet működtetői úgy vélik, Isten és a hitük nélkül mindez nem működne, ezért az étkezések előtt imát mondanak, alkalmanként templomba járnak.

A távlati tervük egy bentlakásos úgynevezett Bárka-ház létrehozása. Rác Magdolna ezt így fogalmazta meg: „Itt van ez az épület az udvarban, meg lehetne csinálni, de sok pénz kellene hozzá. Ha majd mi nem leszünk, akkor nekik legyen egy biztos helyük. Egy-két segítővel ott lakhatnának azok, akik valamennyire képesek az önálló életre. Beszéltünk már erről a városvezetőkkel is, jónak találják az ötletet, de egyelőre más, folyamatban levő tervek megvalósítására kell a pénz. Talán nem is jött még el nálunk az ideje annak, hogy ilyesmiben gondolkozzunk, nem tudom, hogyan fogadnák az emberek.”

Pillanatkép az egyesület 10. évfordulóján bemutatott műsorból