Az egykori villanymotorgyár csapatának kispadján egy végtelenül nyugodt, ősz hajú úriember ült, aki még akkor sem szólt semmit a játékvezetőnek, ha esetleg valami nagyobb hibát követett el. A félidőben vagy a mérkőzés végén felhívta ugyan a figyelmet a hibákra, de végtelenül higgadtan, nevelőszándékkal. Többek között ezért is szerettünk a Sever meccsein fújni, hiszen Fazekas József, a Sever akkori vezetőedzőjének építő jellegű tanácsai utat mutattak a további fejlődésre. Játékosként szabadkai és környékbeli csapatokban rúgta a bőrt: 1952-ben az akkori kerékpárgyár, a Zmajevac (mely később Partizanra változtatta a nevét) csapatában kezdett focizni, majd a Severben, a Željezničarban, a Fidelinkában, a nagyfényi Bratstvóban játszott, pályafutása végén pedig visszatért a Željezničarba, és 1968-ban itt akasztotta véglegesen szögre a csukákat. A labdarúgástól azonban szerencsére nem szakadt el, s 1973-ban kezdetét vette sikeres edzői pályafutása, s immár négy évtizede folyamatosan tart.
— A fiamat 1972-ben elvittem a Bácska edzésére, ahol az a Varga Laci bácsi foglalkozott a gyerekekkel, aki korábban engem a Severben is edzett — kezdi a beszélgetést. — Egyik edzésen dr. Brčić Kostićtyal beszélgettünk, s ő felvetette, miért nem segítek Laci bácsinak, hiszen oly sok gyerekkel dolgozik, hogy alig győzi a munkát. Laci bácsi kedvezően fogadta az ötletet, s azt mondta, amint ráérek, azonnal kapcsolódjak be a munkába. 1973. június 1-jén, egy pénteki nap kezdtem, s attól kezdve a mai napig több mint negyven év telt el. Két évet a Bácskában töltöttem, majd 1975-től 1998-ig, azaz 23 évig a Severben dolgoztam. Szinte minden korosztályt, a kezdőktől kezdve, a fiatalabb pionírokon, a pionírokon át, az ifjúságig én vezettem, s egy rövid ideig — mivel senki sem vállalta — irányítottam a felnőtt csapatot is. Szinte egész edzői pályafutásomat a gyerekeknek szenteltem, mert úgy érzem, hogy velük a legnehezebb s egyben a legszebb is dolgozni. Náluk az edző látja saját munkája gyümölcsét, felmérheti, hogy a gyerek miben lett jobb, mennyit fejlődött. Ügyelni kell a gyerek nevelésére, függetlenül attól, hogy labdarúgó lesz belőle vagy sem, hiszen ez elsősorban a tehetségétől, az akaraterejétől, a lehetőségeitől függ. Érteni kell a gyerekek nyelvét, s úgy kell hozzájuk viszonyulni, mintha felnőttek lennének. Nem szabad lebecsülni és sértegetni őket, ha valami nem megy, akkor biztatni kell őket, hogy majd máskor minden jobban sikerül. Mintegy 10 000 gyerek focizott nálam hosszabb-rövidebb ideig, sokukat  az első futball-lépésektől kezdve egészen az ifjúsági korosztályig végigkísértem. Büszke vagyok rá, hogy az utcán megismernek, elbeszélgetünk a régi és a mostani időkről, de sosem panaszkodnak, hogy rosszul megy a soruk vagy nincs munkájuk. Tulajdonképpen embert neveltünk a gyerekekből, ami a cél is a sportban. Egykori játékosaim között vannak orvosok, mérnökök, miniszterek is. Sok egykori játékosom Görögországban, Ausztriában, Svájcban, Svédországban, Norvégiában, Magyarországon folytatta pályafutását, majd a karrier befejeztével ott is telepedett le. Hogy csak néhány nevet említsünk, a kezem alatt játszott többek között Kujundžić Zoltán, Gordan Lazić, Goran Kopunović, Dejan Milovanović, Igor Pejović, Gubi József, Szántó Róbert, Rencsényi Róbert, Srđan Ajdarić, Marinel Pasku, Milan Ivanović, Illés Zoltán (a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet– és természetvédelemért, valamint vízügyekért felelős államtitkára), Amir Memišević, Goran Popović is.  
Soha nem is vágyott arra, hogy felnőtt csapattal foglalkozzon. A felnőtteknél nem lehetséges felmérni a saját munka eredményét, hiszen aki tud focizni, az tud, aki nem, azt pedig már 20 éves korában nem lehet megtanítani túl sok új dologra. A gyerekeket mindig arra nevelte, hogy az életben semmi sincs ingyen, mindenért keményen meg kell küzdeni.
Huszonhárom év után megvált a Sever Labdarúgóklubtól, egyesek ugyanis megpróbáltak beleszólni a csapat összeállításába, amit nem tűrhetett.
— Sosem hallgattam az apukákra, nálam sosem volt bérelt helye egyes igazgatók, különféle neves emberek gyermekeinek. Engem mindig a gyereknek a pályán nyújtott teljesítménye érdekelt, teljesen mindegy volt, ki kinek a fia. Miután elvették tőlem az 1987-es, rendkívül tehetséges generációt, azonnal felmondtam a Severben. Néhány nap elteltével Berényi Miklós, a ludasi Peščara menedzsere jelentkezett, hogy Ludason csinálna egy gyermekcsapatot, s felkért, legyen én az edzője. Jó kis csapat jött össze, bajnokságot is nyertünk, de csakhamar megszűnt a klub. Átvittem a gyerekeket a Vinogradarba, s megbeszéltük, hogy Hajdújáráson dolgozom tovább. Időközben felkeresett a Spartacusból Dragan Jovičević, és elhívott a Kék Galambokhoz. 2010-ig maradtam ott. Az elmúlt három évet a Bácska 1901 csapatában töltöttem, a kezdőkkel és a kiskakasokkal foglalkozom, s addig ott is szeretnék maradni, amíg az egészségem engedi, s amíg szükségük van a munkámra — mondta.
Az elmúlt negyven év rengeteg kiváló eredményt hozott Fazekas József és csapatai számára. A Severben a kezdőkkel, a pionírokkal és az ifikkel összesen 21 bajnoki címet nyert a különféle rangfokozatokban, négyszer bejutottak Vajdaság legjobb négy csapata közé, s két-két harmadik és negyedik helyet szereztek. Összesen 1105 bajnoki mérkőzésen irányította a csapatait, a mérleg pedig: 787 győzelem, 93 döntetlen és 223 vereség. A rúgott gólok száma 4465, a kapottaké 1357, a megszerzett bajnoki pontok száma pedig 2435. A bajnoki meccseken kívül több mint 50 vajdasági kupamérkőzés és legalább 3000 barátságos mérkőzés van az edző háta mögött. A nemzetközi mérkőzések száma is többjegyű, az egyik legemlékezetesebb sikerét a budapesti BVSC rendezésében lebonyolított Toshiba kupán érte el, ahol a Szabadka válogatottjaként fellépő Sever csapata csak a döntőben szenvedett vereséget egy feltehetően idősebb játékosokkal teletűzdelt, grúz együttestől. Az elmúlt idényben a Bácska 1901 megfelelő csapatával az észak-vajdasági kispályás bajnokságot az alapszakaszt követően a 4. helyen zárták, a nyolcas döntőben pedig a 6. helyen végeztek. Az ország legidősebb labdarúgóklubjában a 2002-es és fiatalabb korosztályok munkáját irányítja, mintegy negyven gyermeket tanít a labdarúgás alapjaira.
— Tudomásom szerint a Spartacusban jelenleg tizenkét, nálunk a Bácskában pedig nyolc edző dolgozik a különféle korosztályokkal. Valamikor én mindent magam csináltam a Severben, és úgy is minden jól ment. Volt olyan mérkőzés, amikor az ifi mérkőzésen más vezette a csapatot. A gyerekek viszont kérték, hogy inkább én üljek le a kispadra, mert ők akkor magabiztosak a pályán, ha én ülök a padon. Mindvégig töretlenül bíztak bennem. Ha nem is csináltam semmit, csak ültem a padon, ők már azzal is elégedettek voltak. A nevelőmunka rendkívül fontos a sportban. Nagyon meg kellene nézni, hogy az utóbbi időben kik is vezetik a gyerekeket. Jó lenne, ha lennének olyan ellenőrök, akik kijárnak a gyerekmeccsekre, s megnéznék, hogy viselkednek az edzők a mérkőzéseken, hogy vezetik a csapatokat, függetlenül attól, milyen licensszel rendelkeznek. Sokszor gyalázatos, ahogy egy-egy edző viselkedik a mérkőzésen. Legtöbbjüket csak a pénz és az eredmény érdekli. Akkor nevelkedik a gyerek, ha megadjuk neki a lehetőséget a fejlődésre és nem követelünk tőle azonnal eredményt — mondta.
Az edzői munka mellett rendszeresen megtekinti a Bácska felnőtt csapatának mérkőzéseit, ellenben a Spartacus meccseire nem jár ki. Mint mondja, fájó, hogy mennyi gyereket kineveltünk, akik közül sokan külföldön, I. ligás csapatokban játszanak, mivel itthon nem találták meg a helyüket. Nálunk a helyi játékosok valahogy nem kellenek, inkább máshonnan hozunk futballistákat, és nekik szavazunk bizalmat.
Elégedett edzői pályafutásával, ha tehetné, újra ezt csinálná. Mert nincs szebb annál, mint amikor egy gyereket végigkísérhet az első lépésektől egészen az első csapatba való kerülésig, a későbbiekben, akár 30-40 év elmúltával pedig az egykori játékosok egy-egy találkozás alkalmával meghatottan és szeretettel üdvözlik mesterüket, akiknek oly sok mindent köszönhetnek.