El kell mondani, hogy a dunai kérész egykor Európa legelterjedtebb kérészfajtája volt, de a kontinens legnagyobb részéről kihalt. A Dunában az elmúlt évtizedekben főleg a szerves eredetű szennyezés miatt nem élt meg. Valószínűleg az utóbbi időben lecsökkenő nitrát- és foszfátszint járult hozzá a címben szereplő kedvező fejlemény kialakulásához. A folyó vize elsősorban a bécsi szennyvíztisztító üzem modernizálásának köszönhetően tisztult ki ennyire. Ehhez a pozitív változáshoz a Duna Budapest alatti szakaszán működő csepeli szennyvíztisztító is hozzájárult.

Ha már itt tartunk, és utóbbi írásainkban annyi szépet és jót mondtunk a tiszavirágról, hangsúlyozzuk, hogy a dunavirág újbóli megjelenése egyáltalán nem kevésbé jelentős, hiszen ez arról tanúskodik, hogy immár nagy folyónk, a Duna sincs olyan mértékben szennyezve, mint a közelmúltban volt. Lassan tudatosul az emberekben, hogy természeti környezetünket, vizeinket hogyan lehet/kell minél hatásosabban megóvni. Ez elsősorban a halállomány megőrzésére vonatkozik, de ugyanúgy a többi vízi élőlény, növény, állat, és nemkülönben az ember környezetének, életterének a megőrzésére is.

A kérész e tekintetben nem kis fontossággal bír. Nemcsak halbiológiai szempontból (a halak egyik lényeges tápláléka), hanem indikátorszerepe miatt is (víztisztaságjelző), és nem utolsósorban turisztikai jelentősége sem elhanyagolható.

Végezzünk akkor egy összehasonlítást két nagy folyónk (a Tisza és a Duna) kérészei (a tiszavirág és a dunavirág) között. A kérészek rendjébe tartozó tiszavirágot (Polingenia longicauda) júniusban-júliusban lehet megfigyelni néhány napon át, nagyjából 18 és 20 óra között, tehát még világosban! Ezzel szemben az ugyanebbe a rendszertani csoportba tartozó közeli rokon, a dunavirág (Epheron virgo) mintegy két hétig is rajzik, nagyjából augusztus 19-étől szeptember elejéig, a kora esti óráktól, tehát sötétben figyelhető meg.

Mivel a dunavirág sötétben repül, erősen hatnak rá a fények az úgynevezett pozitív fototaxis miatt (az ógörög taxis szó az élőlények valamely hatás általi egy adott irányba való mozgását jelenti). A kérészek ezáltal fénycsapdába esnek. A kivilágított hidak, az álló hajók, a vízparti kandeláberek végzetesek a kérészek számára, mivel ezek közelében a petézéshez készülő nőstény kérészek közül több tízmillió pusztul el a petecsomóival együtt.

A dunavirágzás a magyarországi Tahi és Tahitótfalu közötti Tildy Zoltán híd lámpáinál volt a legnagyobb mértékben megfigyelhető. A kérészek tömeges rajzása sárgásfehér, ködszerű csóvákat alkot a lámpák körül, nem akármilyen látványt nyújtva.

Lássuk, mi áll Brehm Az állatok világa című lexikonának Rovarok című fejezetében:

„A fehér partikérész (Polimitarcys virgo) Budapestnél augusztus havában, naplemente után egész éjfélig nagy mennyiségben repked a Dunapart lámpái körül. Tejfehér a teste, világoserű homályos szárnya szélét fekete szegély köríti. Ennek az őszi kérésznek az álcája a »harcsaféreg«, mely a Dunán kívül a Lajtában, a Sebes Körösben és más folyókban is töméntelen mennyiségben található. Az augusztus első felére eső rajzásuk néhány napig bő táplálékot nyújt a halaknak.”

Nézzük meg azt is, miként fest a dunavirágzás egy neves irodalmár, egy költői lélek tollából, aki annak idején, még gyerekként, eredeti pompájában is látta a csodálatos dunavirágzást. B. Foky István Dunavirág-fergetegben a Karasicán című írásából idézünk:

„Sándor bátyám (megj. hajóskapitány) telelésük idején, mikor beálltak a baracskai vizekre, és hazarándult a Bádog utcába, fergeteges hóhulláskor, derékig mezítelenül az udvaron hógolyónyi hógyurmával mosakodott, közben arról áradozott, hogy semmi ez, öcskösöm, majd augusztusban beviszlek én téged a dunavirág-fergetegbe elmerülni, be én! Mert az a nyári hóhullás maga a csoda, a hópelyheknek szárnya nő, mindenfelé szállonganak, rajtuk meg leginkább a cudar harcsák tivornyáznak. […] A dunai hóesés Istvánnál jött, mint a fergeteg. Sok tiszavirágzást láttam életemben, de a Kiskőszeg alatti szárnyas hópelyhek látványa még mindig ott ücsörög a kisagyam tükrén: a fehér szárnyú, óriási szitakötőkhöz hasonló dunai kérésznász még ma is megismételhetetlen jelenségként rögzült belém. Igazi, hamisíthatatlan augusztusi hóesést rögtönzött hirtelen támadt kirajzásuk, mert násztáncuk nem korlátozódott csupán a vízfelület fölöttire, hanem kiterjedten terült szét a batinai domb és vidéke minden ízére, darabkájára. […] ...csak bámultam a dunavirág rajzásának függönyén át egy más, szokatlan világot, a csupa fehér darázsi hegyoldalt, a gyolcsfehérbe öltöztetett gyümölcsfákat, a tejfehér Karasicát, nagyon boldog érzéssel a lelkemben: EMBEREK, ÉN A TEJÚTON ÜLÖK!”