home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Négy csapattal a bajnokságban
Tóth Tibor
2022.09.16.
LXXVII. évf. 37. szám
Négy csapattal a bajnokságban

A Törökkanizsára vezető út mentén lévő kézilabdapálya a korábbi években gyakran üresen állt, az utóbbi időszakban viszont szinte hemzsegnek rajta a fiatalok, nyáron ugyanis a Kanizsa Kézilabdaklub korosztályos csapatainak az otthona. Az egyesület az elmúlt idényben három csapattal indult a Vajdasági Kézilabda-szövetség által szervezett bajnokságokban, szeptember közepétől azonban ez a szám négyre bővül.

A 2021/22-es idényben egy lány- és két fiúcsapat képviselte a klubot a bajnoki küzdelmekben.

— A versenyen kívül indult 12 éven aluli lányok a várakozásokkal összhangban szépen helytálltak a tavaszi idényben is. A munkának kezd beérni a gyümölcse, a lányok sokat fejlődtek, és az új játékosok is beépültek a csapatba. Úgy is fogalmazhatok, hogy az elmúlt idény előszobája volt az idei szezonnak, melyben nagyobb elvárásokat fogalmaztunk meg a lányokkal szemben. A 12 év alatti fiúk az őszi idény után feljutottak a Szuperligába, Vajdaság legerősebb hasonló korosztályú csapatai közé. A bajnokság előtt 6-8 pont megszerzését tűztük ki célul, melyet teljesítettek. A Szuperliga és az eggyel alacsonyabb rangfokozat között jelentős minőségbeli különbség tapasztalható. A régióban általában az adaiakkal és a nagykikindaiakkal versenyzünk az első két hely egyikéért, a Szuperligában azonban Vajdaság legjobb nyolc csapata harcol, és ott nem könnyű helytállni. Számunkra a középmezőny elérése volt a reális elvárás. Azt sem szabad elfelednünk, hogy több újoncot építettünk be, akiknek ez a légkör még szokatlan volt. A 14 év alatti fiúcsapatunk az egyik legfiatalabbnak számított korosztályában, hiszen a keretet főleg 12-13 éves kézilabdázók alkották. Az alapszakaszban a Potisje Pletex és a szabadkai Spartacus együttesével kerültünk egy csoportba, majd az alsóházban folytattuk szereplésünket, ahol minden egyes pontszerzést sikerként könyveltünk el. Az edzéseken gyakorolt figurákat, támadás-védekezés kombinációkat mérkőzéseken is láthattuk, úgyhogy teljesen elégedettek lehetünk az elmúlt idénnyel — mondta Ivković Ádám, a Kanizsa Kézilabdaklub elnöke.

Zajlik az edzés a szabadtéri pályán (a szerző felvétele)

Az egyesület a története során másodszor indít négy (két lány-, két fiú-) csapatot a bajnoki idényben. A felkészülés augusztus 1-je óta folyik, a játékosok az atlétikai és a kézilabdapályán, a Tisza-parton és a medencében készültek a szezonkezdésre, a gyógyfürdő sportcsarnokát szeptember elejétől használják.

— A hamarosan kezdődő őszi idényben reális és úgy gondoljuk, megvalósítható elvárásokat fogalmaztunk meg korosztályos csapatainkkal szemben. A 14 éven aluli fiúcsapatunk beért, a gyerekeknek kellő játéktapasztalatuk van, a csapat nagy része hosszú évek óta kézilabdázik, és a hozzáállása is példaértékű, hiszen az edzéseket rendszeresen látogatják. A befektetett munkának meg kell térülnie, és velük a Szuperligába szeretnénk kerülni. Nem tudjuk pontosan, ellenfeleink mennyire erősek, és azt sem, hogy éles helyzetekben a mi fiaink hogyan teljesítenek. A 14 év alatti lányok mezőnyében fiatal csapattal indulunk, hiszen a 12 éven aluliak közül több lány átjátszik az idősebbekhez is, ami kétszer annyi mérkőzéssel és tapasztalattal jár számukra. Különösebb elvárásaink nincsenek a lányokkal szemben, a tisztes helytállás a cél. Az U12-es lányokkal kapcsolatban kiugró eredményre számítunk, hiszen a csapat gerince beért, és a néhány évvel fiatalabbak is nagyon igyekeznek, sokat fejlődtek. Az U12-es fiúk nagy része a szivacskézilabda-csapatunkból kerül fel ebbe a korosztályba, ők még nem szereztek nagypályás kézilabdás tapasztalatot, így velük szemben tisztes helytállást fogalmaztunk meg — mondta az elnök, majd hozzátette, hogy jómaga is bekapcsolódott az edzői munkába, és szeptember közepétől a kiscsoporttal foglalkozik majd.


Együtt a csapat (Facebook.com/Rukometni Klub Kanjiža)

A 12 éven aluli, Szuperligában szerepelt fiúcsapatot Urbán Ottó vezette, illetve teszi ezt a hamarosan induló idényben is.

— Veretlenül kerültünk a kiváló játékerőt képviselő együtteseket felvonultató Szuperligába, és a klub eddigi legjobb eredményét elérve a nyolc csapat között a 6. helyet szereztük meg. A fiúkkal nagyon elégedett vagyok, küzdöttek, hajtottak a lehető legjobb tudásuk szerint. Néhány mérkőzéshez egy kissé könnyelműen álltunk hozzá, ezért nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, több mérkőzést viszont megnyertünk, amiért dicséret illeti a fiúkat. Öt játékosunk a 14 év alatti korosztályba kerül, tehát nagyon fiatal kerettel lépünk pályára a hamarosan rajtoló bajnokságban. Az őszi alapszakaszban szeretnénk minél jobban szerepelni, és a tavasszal jó lenne újra a legmagasabb rangfokozatban játszani — mondta Urbán.

Ivković Balázs a 14 éven aluli fiú- és a 12 év alatti lánycsapat munkáját irányította az elmúlt idényben, a 2022/23-as szezonban pedig a felsoroltak mellett még a 14 év alatti lányok edzéseit is ő vezeti.

— Az U12-es lányokkal versenyen kívül indultunk, sok tapasztalatot szereztünk, és úgy érzem, összeállt a csapat. Az idén már nem versenyen kívül fogunk indulni. Szeretnénk elcsípni az egyik, Szuperligába vezető helyezést, de akkor is elégedettek lennénk, ha az alsóházban felállhatnánk a dobogó valamelyik fokára. Az U14-es lányokkal a tapasztalatgyűjtés mellett az is cél, hogy a lányok hozzászokjanak ennek a korosztálynak a tempójához. A 14 év alatti fiúkkal kapcsolatban tudtuk, hogy nehéz évünk lesz, ami be is igazolódott. A korosztályánál fiatalabb csapatunk az alapszakaszban elszenvedett néhány nehezen emészthető vereséget, a tavasszal azonban már sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk. A fiúk jóval rutinosabbak, mint az elmúlt évben, és tőlük is a Szuperligába jutást vagy az alsóházban való jó szereplést várjuk — vázolta az elvárásokat Ivković Balázs.

Az év elején az Együtt Növünk Fel! Alapítvány és a Magyar Kézilabda-szövetség labdákkal, melegítőkkel, mezekkel, edzést segítő eszközökkel, egyenruhákkal ajándékozott meg több környékbeli kézilabda-egyesületet, köztük a magyarkanizsai klubot is. Ivković Ádám ezúton is megköszönte az alapítvány és a sportági szövetség támogatását, mely hatalmas segítség számukra.

Az egyesület folyamatosan várja a sportág iránt érdeklődőket. A 6 és 9 év közötti lányok és fiúk a Partizan sport- és szabadidőközpontban jelentkezhetnek kedden 18, pénteken 17 órától, az általános iskola felsős tanulói számára pedig kedd, szerda és csütörtök délután tartanak edzést a gyógyfürdő sportcsarnokában. Az érdeklődő 7 és 14 év közötti gyerekek a tóthfalusi Nyers István Akadémia Sportegyesületben is jelentkezhetnek, ahol hétfőn és pénteken 17 órakor kezdődnek az edzések az új sportcsarnokban.

A lánycsapat a futóedzés előtt (Facebook.com/Rukometni Klub Kanjiža)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..