* Az Isteni Irgalmasság Szentévét írjuk. Talán soha nem tapasztaltuk még ennyire „testközelből”, hogy mennyire fontos az irgalmasság. Honnan meríthetünk forrást ehhez?

— Az irgalmasság nem csupán egy szép szó, nem egy érzelem, hanem tett, cselekvő segítőkészség. Az irgalmasságot nem lehet úgy gyakorolni, hogy közben könnyelmű az ember, hiszen hozzátartozik az igazságosság és egy bizonyos fokú szigor is. A szeretet sok mindent eltűr, elvisel, de a határt az igazságosság szabja meg. Számunkra most szomorú, de jó példa a menekültügyi válság. Számtalanszor feltettem magamnak a kérdést: lehet úgy irgalmasságot gyakorolni, hogy közben másfelől jogtalanságot követek el a másikkal szemben? Itt látjuk az igazságosság fontosságát. Szép dolog az irgalom, de a józan ész, a törvény azért ezt korlátozza. Hiszen az irgalmassággal vissza is lehet élni: sok ezer ember élt vissza például a menedékjoggal. Korunk társadalma megköveteli az igazságszolgáltatást, egyszersmind az egyház meghirdette az irgalmasság évét. Ilyenkor könnyű összezavarodni: mit kellene tennünk, hogyan kellene cselekednünk? Elfelejtjük azonban, hogy az isteni irgalmasság évéről beszélünk, és nem az emberi irgalmasságéról. Az isteni forrás kell hogy erőt adjon, ebből kell merítenünk, de józan ésszel és törvényes keretek között.

* Nehéz megtalálni az egyensúlyt?

— Magáról a témáról is nehéz beszélni. Három esetben tudunk segíteni. Az első eset, ha a bűncselekmények áldozatairól beszélünk. Itt most sorolhatnánk a bűnöket, de példának csak a mostanában — sajnos — nagyon aktuálisat említeném: amikor az emberek egy bizonyos káros ideológia által vezérelve gyilkosságokat, népirtásokat követnek el. A második eset, ha természeti csapások okoznak katasztrófát. A harmadik pedig a testi csapás, a betegségek. Mindhárom esetben szükség van segítségre, irgalmasságra, ezt józan ésszel is fel tudja fogni az ember. A kereszténység azonban nem erre, hanem a jézusi tanításra épít, és cselekedetünk ezáltal Jézus embermegmentő munkájának folytatása lesz.

* Az előadásokon kívül Szabadkán egy szentmisét is tartott, ráadásul horvát nyelven. Aranymisésként hogyan látja az eddigi életútját? Úgy tudom, csak rövid ideig volt klasszikus értelemben vett pap.

— Hálás vagyok az isteni gondviselésnek, hogy idővel a munkám lett a hobbim. Tanárként tevékenykedek a papi szolgálat mellett, de ez nekem sohasem volt nehéz. Könyvet olvasni, előadni, azután számon kérni, én ezt nagyon élvezem. Ilyenkor is gyakorolhatom — igaz, csak kicsiben — az irgalmasságot és az igazságosságot. Ha látom, hogy a tanuló szorgalmasan jegyzetel, odafigyel órán, de nehezen fejezi ki magát, vagy lámpalázas a vizsgán, persze hogy nem buktatom meg, hanem megpróbálok segíteni neki. Mindemellett a papi szolgálat is kitölti az időmet. Édesapám horvát származású volt, édesanyám német, otthon általában horvátul beszéltünk, de mindhárom nyelvet elsajátítottam, és emiatt a szentmiséimet is három nyelven tudom megtartani.

* A Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében érkezett Vajdaságba. Mit látott eddig, hogy tetszik nálunk?

— Az évente megrendezendő szegedi biblikus konferencián egyszer szerveztek egy néhány órás szabadkai kirándulást, de akkor nem sokat láttam a városból. Most először vagyok „komolyan” itt, és mivel beszélem a horvát nyelvet is, teljesen otthonosan tudok mozogni. Találkoztam az itteni paptestvérekkel, voltunk a szabadkai Szentkúton, megnéztem a városházát, emellett voltunk Adorjánon is, ahol szintén tartottam előadást. Csak azt sajnálom egy kicsit, hogy az érdeklődők között igen kevés volt a fiatal. Nem tudom, hogy ez az érdektelenség vagy az elvándorlás, elnéptelenedés miatt van-e így... Pedig az irgalmasság mindenkinek fontos, és mindenki meríthet belőle. Ennek ellenére elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam ez alatt a néhány nap alatt. Mindent összevetve: kellemes élmény volt önöknél vendégeskedni!

A nyitókép a Mária Rádió felvétele