home 2024. június 15., Jolán napja
Online előfizetés
Napirenden az MNT jövő évi költségvetése
Kartali Róbert
2023.12.27.
LXXVIII. évf. 52. szám
Napirenden az MNT jövő évi költségvetése

Jövőre 1 milliárd 411 millió dinárból gazdálkodhat a Magyar Nemzeti Tanács — ismertette a költségvetési tervezet mértékét Fremond Árpád. Az MNT elnöke a Magyar Nemzeti Tanács pénteken esedékes idei tizedik üléséről tartott sajtótájékoztatóján elmondta, összesen 36 pont szerepel napirenden, köztük a tanács jövő évi munkatervének elfogadása is.

— Az MNT jövő évi költségvetése 1 milliárd 411 millió dinár lesz, ebből közel 70 millió dináros összeget országos szintről, 30 milliót a tartománytól és mintegy 12 millió dinárt az önkormányzatok fizetnek be az MNT költségvetésébe — jelentette be Fermond Árpád. — Természetesen a magyarországi pénzek teszik ki a költségvetés fennmaradt részét, amit támogatás formájában betervezünk, ugyanakkor a korábbi évekből a fel nem használt eszközökből is elég sok maradt, amelyek a nagy projektekre lettek előirányozva. Például a Magyar Szó székházának a felújtására szánt pénz is folyamatosan szerepel a költségvetésben, de a közbeszerzés még nem fejeződött be, így nem utaltuk át az eszközöket. Ami a következő évet illeti, a költségvetés szempontjából az oktatás és a kulturális hálónak az összegét szeretnénk kiegyenlíteni, ami a magyarországi támogatásokat illeti. És jó néhány olyan programunk van, amely az év során megszervezésre került, és beépítettük a következő év költségvetésébe. Például új programként jelent meg a Suliexpo, ami korábban nem volt, és ehhez hasonló más jellegű programok is jelentek meg az év során, amelyeket segítenénk az elkövetkező időszakban. Igények merültek fel, létrehozásra került a Tanyaszínház Alapítvány, tehát ilyen értelemben az elkövetkezendő időszakban mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezeket az új alapítványoknak, illetve új rendezvényeknek is megfelelő mennyiségű forrást tudjunk találni, és ezt is beépítettük a következő évi költségvetésünkbe.

A tanács ülésén a 2024. évi munkaterv elfogadása is napirenden szerepel. Ebben a munkatervben a legfontosabb dolgok között szerepel a kulturális és az oktatási stratégiák elfogadása.

— Ennek a két stratégiának a közvitáit lefolytatta az MNT, de az a döntés született, mivel sok észrevétel érkezett, hogy az illetékes bizottságok alaposan tárgyalják meg ezeket az észrevételeket. Úgy tervezzük, hogy 2024 február végéig mindenképpen el lesz fogadva az oktatási stratégia és a kulturális stratégia is. Ez a stratégiák megvalósítása szempontjából nem jelent problémát, hiszen a tervezetekben a 2024-es év első két hónapjában nem volt semmi sem betervezve. A tájékoztatási stratégiában erre az időszakra viszont már vannak határidők, például az etikai kódex előterjesztése vonatkozásában. Ami a projekteket illeti, most 2023-ban volt tízéves Magyarország és Szerbia között a történelmi megbékélés, viszont 2024-ben lesz tízéves a kollektív bűnösséget kimondó jogszabálynak az eltörlése. A zsablyai templom teljes körű felújítását szeretnénk az év első felében befejezni, és az a terv, hogy a templom átadására ennek a tízéves jubileumnak az alkalmából keríthetünk sort. A csúrogi megemlékezés előtt, október utolsó vasárnapjára terveznénk egy misét és egyben a templom átadását, méltón megemlékezve arra, hogy a kollektív bűnösséget kimondó jogszabálynak az eltörlésére tíz évvel ezelőtt került sor, 2014-ben.

Az MNT elnöke a munkatervet részletezve továbbá arról is beszélt, hogy Kishegyesen a kultúrház felújítása már befejeződött, de a tűzvédelmi rendszer kialakítása kapcsán még lesz egy projektum, amelyet meg kell valósítani. Bezdánban sikerült megvásárolni, illetve kibővíteni a helyi színházat, ott is megindulhat jövőre az építkezés. Továbbá három olyan rendkívül fontos, a szakkollégiumi rendszer bővítését célzó projektum van folyamatban, amelyek megvalósításához hozzájárul a Magyar Nemzeti Tanács.

— A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban folytatódhat a szakkollégium bővítése. Topolyán lefolytatták a közbeszerzést, és már most megindultak a munkálatok az egykori hotel épületén, ahol szintén kialakításra kerül egy kollégium. És a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumnak is van egy szakkollégiumi fejlesztési projektje, amelyet szintén támogat az MNT a 2024-es évben.

Mind a négy területet, tehát az oktatást, a tájékoztatást, a kultúrát és az írás és nyelvhasználatot, mellyel a Magyar Nemzeti Tanács foglalkozik, részletesen kidolgozták a végrehajtó bizottság tagjai, hogy milyen munkaterv mentén szeretnének dolgozni 2024-ben, ez is részleteiben mind szerepel a jövő évi munkatervben — emelte ki az MNT elnöke. Hozzátette, mindezek mellett egyes, az MNT által alapított intézmények jövő évre vonatkozó munka- és pénzügyi terveit is megvitatják. Továbbá napirenden lesz az oktatási intézmények személyi döntéseivel kapcsolatos végrehajtó bizottsági döntéseknek a jóváhagyása, egyes tankönyvek és különböző átképzések jóváhagyása, valamint napirenden szerepel a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóválasztása, és a kishegyesi könyvtárban is állandósítottak munkahelyeket, ezeket is megvitatják majd.

2023-at értékelve Fremond Árpád elmonda, hogy ez egy eseménydús éve volt a Magyar Nemzeti Tanácsnak. A kitűzött célokat elérték, hiszen 2023-at a stratégiák éveként emlegették, ennek fényében három stratégia esetében lefolytatták a nyilvános vitákat, ezeken több száz ember fejthette ki a véleményét, valamint írásban is volt lehetőség megfogalmazni az észrevételeket. Elfogadták a tájékoztatási stratégiát, az oktatási és a kulturális stratégiákat pedig 2024 elején fogadják el.

Az előre nem tervezett köztársasági és tartományi választás kiírásakor a hivatal egy olyan stratégiai döntést hozott, amely szerint az MNT is inkább a választásokra koncentrál, mert nem mindegy, hogy milyen érdekérvényesítő képessége lesz a vajdasági magyar közösségnek a következő időszakban Belgrádban és Újvidéken — tette hozzá Fremond. Mint mondta, örülnek annak, hogy a VMSZ meg tudta erősíteni a vajdasági magyarság érdekérvényesítő képességét. Látszik, hogy összefogott a közösség, és jó eredményeket tudott produkálni a VMSZ, ami az MNT-nek is fontos, hiszen csakis együttműködve, közösen lehet ügyeket intézni. Ha erős a VMSZ, akkor lesz erős MNT is, mely számára az a legfontosabb, hogy megőrizze és tovább építse a vajdasági magyarok kulturális autonómiáját.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..