
Ünnepélyesen, Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere köszöntőjével kezdődött meg augusztus 9-én a XXXVII. Sörnapok rendezvénysorozat, melyet hagyományosan tűzijáték követett. Mindez a Búza téri színpadon zajlott, melyen az első sörivó versenyt is megtartották, majd két együttes koncertezett, az Inspektor Blaža i Kljunovi és az Orthodox Celts.
A Búza téren egyébként péntekig mindennap a sörivó verseny elődöntői folynak, míg a legügyesebbek szombaton mérik össze gyors sörivói tehetségüket. Ugyanott szerdán is két együttes szórakoztatja a közönséget, a Jerusalimski Pilići és az Atheist Rap, majd csütörtökön a Koncertmajstori és a Bjesovi lép közönség elé. Pénteken a Kolja és a S.A.R.S együttes koncertezik, szombaton a Dejan Petrović Big Band fellépésére lehet számítani, míg vasárnap a Banat Band mellett Ana Bekuta is bemutatkozik.
A Szabadság téren a nagykoncertek lesznek, csütörtökön a Nagybecskereki Filharmónia hangversenyezik Stefan Milenković hegedűművész vendég előadóval. Pénteken Marija Šerifović, szombaton Halid Bešlić lép fel, vasárnap pedig ismét a filharmonikusoké a színpad, a vendég előadó Amira Medunjanin lesz.
Ugyancsak a Szabadság téren tartják meg a XIX. Lala nemzetközi népzenei fesztivált, melyen a szerbiai fellépők mellett bemutatkoznak a Szlovákiából, Romániából és Bosznia-Hercegovinából jött vendégek is. Ezen a helyszínen találkoznak hatodik alkalommal a gyűjtők, mégpedig szombaton 10 és 16 óra között. Mintegy 100 egyén részvételére számítanak, aki 15 országot képvisel.
A városháza kerthelyiségében az idén három színházi előadást lehet megtekinteni, csütörtökön, szombaton és vasárnap 21 órai kezdettel.
A régi piactér egy részében a Bjeko étterem tanyasi idillt varázsolt Bánáti utca néven, ahol gazdag gasztronómiai tartalmakat nyújtanak, jó söröket kínálnak, és élő zenével szórakoztatják az érdeklődőket.
A Plankert az idén is a legkisebbeket szolgálja, a nyílt amfiteátrumban és a kultúrközpont mögötti parkban várják a gyerekeket a sok-sok érdekes foglalkozásra. A belépő műanyag kupakok vagy kinőtt gyerekruhák, megunt játékok, kiolvasott könyvek. Logopédiai, archeológiai, virágkötészeti, nyomdászati foglalkozás is lesz a gyerekeknek, de emellett gyermekpiacot és jelmezbált is szerveznek, továbbá különféle sportágak kipróbálására is alkalom adódik. A gyermekek részére alakítják ki a kultúrközpont melletti nagy parkolót is, ahol a körhinták és más játékalkalmatosságok kaptak helyet.
A kézműveseknek a megszokott helyszínen, a központi gyógyszertár előtti parkolóban állítanak fel standokat.
A fiatalokat nekik való megmérettetésekkel várják a közkedvelt fürdőzőhelyen, a Homokoson. A Városi Múzeumban Ivan Pančić fotóművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, a Kortárs Galériában pedig Sunčica Lambić Fenjčev nagy méretű alkotásai láthatóak. A múzeum átriumában a bánáti nemzetek mutatkoznak be különféle népművészeti tartalmakkal. A kultúrközpontban mindezek mellett megrendezik az alternatív együttesek bemutatkozását, szombaton este négy zenekar koncertezik.
Fényképezte: Kónya-Kovács Otília