Csak látszólag van ellentmondás abban, hogy ezekben a nehéz időkben lehetőség szerint csökkenteni kell a kontaktusokat, mert ezzel tudunk most a legtöbbet tenni a közösségért. Természetesen általában jogosak a kifogások, melyek akár a mozgásszabadságra, akár a más korlátozó intézkedésekre vonatkoznak. Ebben a rendkívüli helyzetben azonban ezt el kell fogadni, mert egyelőre csak így tudunk harcolni egy valójában még élőlénynek sem nevezhető valami ellen.
Talán nem lehet elébe tenni a természetesen jelzőt, de nem várhattunk mást, mint hogy a politikusok ebben is felismerik a lehetőségeket. Az ellenzék például kedvére kritizálhatja a hatalmon lévőket. Ha tesznek valamit, akkor azért, ha nem, akkor pedig az a megbocsáthatatlan főbűn. Aki nem teljesen beszéli a politikusok nyelvét, és aki nem a politikusok „eszével” gondolkodik, annak ellenszenvesnek, sőt etikátlannak tűnik mindez. Érvényes ez akár az amerikai történésekre, de arra is, ami az anyaországban vagy éppen szűkebb pátriánkban történik. Vagy nem történik, mert hát azt is fel lehet róni.
Az itteni embereknek más a mentalitásuk, mint az óceán másik partján. De már azokétól is különbözik, akik csak néhány száz vagy ezer kilométerrel odébb élnek. A távolságokat persze ma már könnyű legyőzni, és mindennapossá váltak a hosszabb utazások, a napi vagy heti ingázás a munkahelyekre a jobb megélhetés reményében. Ezt kell most némileg visszafogni, de ebben az úgynevezett második hullámban már láthatóan úgy próbálják alakítani a korlátozásokat, hogy annak a gazdaság működése kevésbé lássa kárát.
Talán még azzal az egyébként közhelyes állítással is lehet vitatkozni, hogy most mindenkinek egy kicsit vissza kell fognia a személyes ambícióit. De csak abban vitatható ez, hogy nemcsak a körülmények által „lemeztelenített” helyzetben van ez így, hanem egyébként is, amikor az önző személyes vágyainkat és érdekeinket felül kell írni a közösség előrehaladása, megmaradása vagy éppen jóléte érdekében. Mint tudjuk, kevés olyan generáció nőhetett itt fel, amelynek életét ne keserítette volna meg vagy a háború, vagy a polgárháború, vagy valamilyen gazdasági válság — most pedig a pandémia.
Az elkövetkező időszak sajnos így fog telni. A hatékony védőoltás széles körű alkalmazása talán már nem is annyira távoli valóság, de addig még sok minden történhet. Valójában igaza van annak, aki azt állítja, hogy az ilyen helyzeteket a demokrácia is megsínyli. Többszörösen is csorbulhat, és a józan ítélőképességét is sok polgártársunk veszíti el a válság okozta tartós sokk hatása alatt. Az álhíreket gyártóknak viszont mindez hatalmas „ziccer”, ami külön téma lehetne.
Akit nem érint a járvány úgy, hogy megfertőződne, és a pszichés következményeket is jól tudja kezelni vagy semlegesíteni, az gazdaságilag érzi meg a hatásokat. Nemcsak vesztesei, hanem nyertesei is vannak a folyamatnak. A jóléti társadalmakra jellemző trend, hogy a fogyasztó inkább élményeket gyűjt, semmint „tárgyakat”, bár ez utóbbiakból is hajlamos szükségtelen mennyiséget felhalmozni. De az anyagi bőség hozza, hogy a nagy többség megengedheti magának, hogy utazzon, éttermekbe járjon, rendezvényeket látogasson. Emiatt tolódott el a fejlett országok gazdasága a szolgáltatóipar irányába. A világjárvány azonban ebből a szempontból is nagyot változtatott a szokásokon.
De hogy valójában mennyi minden változik meg most, azt csak utólag érzékelhetjük. Hogy a szellem szabadult-e ki végleg a palackból, vagy csak mi festünk rémképet a saját világunkról, az rövidesen kiderülhet.
