Több sláger fűződik a nevéhez, Európa című számát pedig mindenki ismeri. Számos magyar történelmi személyiség bőrébe bújt bele szerepei során, szívügye lett a magyar történelem és a nemzeti összetartozás.

* Énekes, de színész is egyúttal. Melyik áll a szívéhez közelebb? 

— 1983-tól, az István, a király bemutatója óta két sínen fut a pályám. Hol a színészi, hol pedig az énekesi pálya kerül előtérbe, nem is tennék különbséget, mert énekesként lettem színész-énekes. Ahhoz a generációhoz tartozom, amely nem a színművészetin tanulta a szakmát, hanem a színpadon. Amikor bejött Magyarországra a rockopera műfaja, akkor a rendezők énekeseket szerződtettek, a színészek ugyanis tudnak énekelni, de másképp énekel egy profi énekes és egy színész. Ismerek jó néhány színészt, aki hihetetlenül jól énekel, de nem ez a jellemző. A rendezők úgy gondolták, hogy könnyebb „beidomítani” egy szerepre egy énekest, mint egy színésznél elérni, hogy jobban énekeljen. Márpedig a rockopera műfajában nem lehet szórakozni, ha valaki nem úgy énekel, ahogyan kell, akkor a közönség kifütyüli.

Varga Miklós (a szerző felvétele)
 

* Manapság mekkora népszerűségnek örvend Magyarországon a rockopera műfaja? 

— Mondhatni, hogy vezető szerepe van, jóformán nem is létezik olyan színház, amely ne játszana valamilyen rockoperát. Vannak tematikus színházak is, például a Madách, melyek a rockoperák és a musicalek repertoárjával tartják fenn magukat. A közönség igényére a rockoperát bevitték a hagyományos prózai színházakba is.

* A 60. születésnapja alkalmából hatalmas életműkoncertet adott. Hogyan élte ezt meg?

— Egy életre szóló élmény maradt, mivel soha nem adtam ilyen nagyszabású koncertet, mert sohasem vonzott. 1956-ban születtem, és az első évfordulós koncertet rendhagyó módon akkor akartam megszervezni, amikor 56 éves lettem. De nem sikerült, aztán pedig amikor közeledett a 60., segítőket kértem fel, és úgy gondoltam, hogy ha már életműkoncert, akkor az valóban az életműről szóljon. Csak olyan vendégművészeket hívtam meg, akikkel együtt játszottam, vagy együtt szerepeltem valamilyen produkcióban.

* Jobban szereti a kisebb koncerteket. Milyen a hangulat a határon túli fellépésein?

— A határon túli közönség mindig sokkal hálásabb. Érzékenyebben reagál a dalokra, ez pedig nyilván összefügg azzal, hogy a munkásságom a magyarság sorskérdésével is foglalkozik. Azok, akik a határon túl szorultak, a magyarságukat minden egyes nap újra és újra megharcolják. Sokkal igazabb magyar emberekkel találkozom ott, és én is szívesebben éneklem a dalokat a határon túliaknak.
 

* A magyarság sorskérdése jellemzi a munkásságát?

— Úgy tűnhet, mintha világéletemben erre készültem volna, de nem. Rockénekesként indult a pályám. Az István, a király volt az, ami elsőként megérintett a magyar történelem kapcsán. Ezután folyamatosan jöttek a szerepek: Petőfi, Dózsa György és más történelmi személyiségeket kellett megformálnom, s azt vettem észre, hogy én vagyok az, aki a nagy magyar történelmi személyiségeket eljátszhatja a zenés színpadok deszkáin. Az meg természetes, hogy az ember érdeklődése is kinyílik ezek iránt a dolgok iránt, ezután pedig a szerepek engem is átformáltak.

* Csináltatott magának egy medált a történelmi Magyarország formájával, ez a szimbólum pedig a honlapján is fellelhető.

— 1987-ben Szegeden, a Nemzeti Színházban játszottam a Jézus Krisztus szupersztár címszerepét. A próbák közötti szünetben sétálgattam a város utcáin, és egy ékszerüzlet kirakatában megláttam a mai Magyarország sziluettjét egy medál képében. Bementem, egy idősebb ékszerész volt az üzletben, és megkérdeztem tőle, hogy csinálna-e egy, a történelmi Magyarországot ábrázoló medált. Lopva körülnézett, ugye, ez még a rendszerváltás előtt volt, és azt mondta, hogy magának megcsinálom. Azóta is a nyakamban hordom. Az elején még támadások kereszttüzébe is kerültem olykor, de voltak olyanok is, akik nem is tudták, hogy ez mit ábrázol, sőt volt, aki bálnának nézte.
 

* Ilyen állapotok uralkodtak a rendszerváltás előtt?

— Igen. Volt, aki nekem szegezte a kérdést, hogy mit akarok ezzel kifejezni, és mi ez az irredenta jelkép. Ekkor azt válaszoltam, hogy semmi mást, mint hogy ez egy mementó legyen, hogy ezen a területen még a mai napig is élnek magyarok, ugyanolyan nemzettársak, mint mi, azzal a különbséggel, hogy őket a történelem elszakította tőlünk. És nem csak a rendszerváltás előtti időkben voltak ilyen esetek, hiszen itt a gyalázatos 2004. december 5-ei népszavazás is. Az dühített fel, illetve keserített el, hogy az emberek többsége nem ment el szavazni. Akkor éreztem azt, hogy nagyon sok dolgom van még, és hogy az emberi butaságot gyógyítani kell. Számtalanszor hallottam a külhoni magyaroktól, hogy Magyarországon azt mondták nekik, hogy román, ukrán vagy szerb létükre jól beszélnek magyarul. Ez hihetetlenül elkeserítő. Némi elmozdulás már tapasztalható az anyaországi magyaroknál, kinyílt a szemük, talán már jobban tisztában vannak saját történelmünkkel, és talán már nem fognak lerománozni egy erdélyi magyart, illetve leszerbezni egy vajdaságit. Helyére kerül lassan a dolog, mert végre olyan kormánya van Magyarországnak, már lassan tizedik éve, amely fontosnak tartja azt, hogy az összmagyarságot egyesítse. Ezt én is elmondom minden koncertemen. Egyébként ez egy végtelenül egyszerű, számtani dolog, hogy a 15 millió az pontosan 5 millióval több, mint a 10 millió. 15 millió magyar sokkal erősebb, mint a 10. Az erőnk az összetartozásban és az egységben rejlik.

* A közjogi nemzetegyesítésről mi a véleménye?

— Magyarországnak végre egy olyan kormányfője van, aki felismerte ennek fontosságát. Jövőre lesz 100 éves a trianoni szerződés, száz évvel ezelőtt próbálták meg Magyarországot eltüntetni a történelem süllyesztőjében. A feldarabolás és az igazságtalan békediktátum ellenére is itt van a magyarság, létezik, és egyre erősebbek vagyunk. Nem sikerült beolvasztani és eltüntetni bennünket a határon túl sem, bár a Felvidéket nézve fájdalmas azt látni, hogy ott az asszimiláció mennyire erőteljes. Nem sikerült bennünket eltiporni, eltüntetni, újra egymásra tudunk találni azzal, hogy a kettős állampolgárság lehetőségével legalább részben egyesülhettünk. Ami a határokat illeti, ha valaki önként mond le valamiről, akkor azt sokkal nehezebb visszaszereznie. Nem kell lemondanunk semmiről, de fegyverrel sem kell nekimenni a szomszédjainknak, hanem várni kell. A történelem egyszer csak elhozza az igazság pillanatát. Mindig azt mondom példának, hogy sohasem hittem volna, hogy az én életemben a kommunizmus megbukik, a Szovjetunió széthullik, és szabad választásokkal demokráciában élhetek, de megtörtént. Tehát amikor azt mondják, hogy a határok így jók, ahogy vannak, meg sérthetetlenek, akkor arra kell gondolni, hogy száz év a történelem végtelenjében csupán egy röpke pillanat. A magyarság nem mondhat le saját magáról. Ezzel kapcsolatosan nincs más dolgunk, csak őrizni kell azt a lángot, amelyet eleink őriztek, akik nem adták fel magyarságukat. A határon túliaknak pedig jár a kalapemelés, hogy még mindig meg tudták őrizni magyarságukat, és így a nemzetegyesítés ismét elkezdődhetett.

* Évtizedeken keresztül főszereplője volt az István, a király rockoperának. Ez idő alatt óhatatlanul is azonosult a szereppel. Ön szerint Szent István hogyan tekintene a mai Magyarországra?

— Szerintem büszke volna, mert Szent István királyunk volt az, aki a kereszténységet meghonosította Magyarországon, olykor tűzzel-vassal. Ma elégedetten látná azt, hogy a mai Magyarország meg akarja tartani kereszténységét és azt a magyar államot, amelynek alapjait ő tette le annak idején.
 

* Koncertjeit mindig az Európa című számával zárja, fejezzük ezzel az interjút is, hiszen a szám még ma is aktuális.

— Ez a dal azt az óhajt fejezte ki, hogy mi is szeretnénk olyan életszínvonalon élni, abban a szabadságban és demokráciában, amely akkor Nyugat-Európát jellemezte. A sors különös fintora, hogy ez a dal ma már másról szól: az az Európa, amelyről szólt, szép lassan átjön nyugatról keletre. Az európai eszmét és értékeket, úgy látom, ma már Kelet-Európa képviseli. A nyugati fele egyre inkább feladja identitását, nem fontos neki, és a vesztébe rohan. A valódi Európa itt, Kelet-Közép-Európában van. Európa pedig nem egyenlő az EU-val. Ezt minden egyes koncertemen, minden áldott alkalommal elmondom szó szerint, már több mint egy évtizede. A kettő messze nem ugyanaz, sőt az EU egyre inkább távolodik a klasszikus Európától.