Virtuális vizitációnk objektumát, vagyis Belgrád történelmi kútját a Terazije terén érdemes keresni.

Az ötlethez, akárcsak a napi begyújtáshoz a tüzelősparherdba, leginkább papírra van szükség. Lehetőleg nélkülözhető fajtájú, évjáratú és méretű újságpapírra. Annál is inkább, mert a lepedőnyi napilapjaink oldalaival jobbára az ablaküvegeket szokás pucolni.

A következő, ugyancsak esszenciálisan fontos lépés a megkapott példányok kötelező fellapozása. Sajátos kutakodó szökdécselés ez a jelen és a régmúlt mezsgyevonalán. Virtuális játszótér, melyhez egy jóféle padlás is szükségeltetik, minden velejárójával. Az a bizonyos időkapszula, amelyből hosszú évtizedek után is tartalmilag érintetlenül, a mai nemzedéknek ellenben egyenesen érthetetlenül lép ki egy-egy korabeli történet.

A szerző felvételei

Az alábbi, töredékében megidézett cikk — szerzőjének nevét, sajnos, hiába kerestem, sehol nem leltem — valahol az 1900-as előjelű évtizedek végén íródott. Helyszínelő fényképeket viszont napra pontosan 2018. március 13-án készítettem hozzája.

„Amikor 1859-ben Miloš Obrenović visszatért Szerbiába, és átvette a hatalmat, ennek örömére építette fel [160 évvel ezelőtt, vagyis 1860-ban — a szerző megj.] a meglévő régi török kút helyébe. A tér elnevezése a régi kúthoz fűződik. Körülötte ugyanis víztornyok és tárolómedencék voltak. Itt mérték szét a vizet (terazije — mérleg). Az új kutat fehér terméskőből építették, akkorára, mint a környékbeli házak. Négy oldalán egy-egy oroszlán szájából folyik a víz. […] 51 évig díszítette a kút Belgrád főterét. Ezalatt átélt egy török ostromot. Egyszer ki is gyulladt. Miloš fiának, Mihajlónak a születésnapját ünnepelték. Az oszlop tetején levő kehelybe olajat öntöttek, és meggyújtották. Az edény megbillent, s az égő lángcsóva a kútra ömlött. Az égési nyomokat jóval később tüntették el. 1911-ben, a tér újjáépítésekor a kutat a Topčiderre költöztették. Ott állt a templom udvarában, magára hagyva. A tej- és vízkihordók gyakran töltötték meg kannáikat és hordóikat vizéből. 1975-ben került vissza a Terazijéra.”