És az idén tizennyolcadik születésnapját ünneplő Dombos Fest megálmodója, aki ebből az álmából valóságot csinált, hogy mi is élvezhessük. Terveket azóta is szövöget, jelenleg a Fonó Budai Zeneház vezetője is, Lajkó Félix, Boban Marković és a Muzsikás együttes menedzsere. Nem is kérdés, hogy a löszfal aljában beszélgetünk. Körülöttünk zene, valamint a lángos illata.

* Valóban varázslatos ez a lösz. Bizonyos helyeknek egyszerűen jó kisugárzásuk van, jól vibrálnak. Akár egy ember, akit még nem is ismersz, viszont valamiért jó a közelében lenni. Gondolom, már akkor is éreztétek ezt, amikor itt még minden szeméttel volt tele.

— Igen. A fal már akkor is fal volt. Legfeljebb kevesebben nézték meg. Ám amint befordultál a falhoz vezető utcába, már látszott, hogy mekkora ez a tér, aztán pedig tekinteted nekiütközött ennek a nem szokványos hegynek. Ha sétálgatnál például Palicson, s egyszer csak szembejönne veled egy 20 méter magas löszfal, te is megállnál, s elgondolkoznál, hogy ez most mi, és hogyan került ide. Az ember ott áll, szemben ezzel a metaforikus és érthetetlen fallal, s ámul-bámul. Nem mellékesen pedig az is csodálatos, hogy ebben a falban madarak élnek.

* Nem zavarja őket a zene?

— A jelek szerint nem. Az idén egyébként a falban fészkelő gyurgyalag lett a fesztivál védőmadara. Mert gyönyörű, ahogyan itt reggelente kiröppen a falból a társaival. Nagyon színes madár, s állítólag igen félénk meg óvatos is.

Horváth László (a szerző felvétele)

* S a fesztivál is egyre színesebb. Hogyan érzed, könnyebb szerveznetek a Dombost most, amikor végre van egy biztos anyagi támogatottsága?

— Az Interreg-IPA CBC Magyarország—Szerbia programnak köszönhetően csaknem 60 000 eurót kaptunk az idei és a jövő évi Dombosra, illetve az egyéb programok megvalósítására. Ebben projektpartnerünk a magyarkanizsai székhelyű Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület, valamint a szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány. Szóval igen, bizonyos értelemben kényelmesebb, már nem kell annyit „kaparni”. Inkább a szervezés többi részén kellene javítani. A PR-on, a marketingen, illetve még személyesebbé kellene tennünk az egészet. Mert azért ez nem fősodorbeli fesztivál (ebbe a sorba tartoznak a Fonós-események is Budapesten vagy a Folk Fest meg a Héttorony Fesztivál). Ez egy rétegkultúra. Az pedig egy kisebb sikertörténet, hogy ezzel mégis éket tudtunk verni a mindennapi igények közé. Itt, Kishegyesen sikerült, ez egyértelmű, a fővárosról azonban most ne beszéljünk, hiszen az egy egészen más szituáció. Ott minden egyes napra jut egy nagy esemény vagy fesztivál. A Domboson összeadódnak ezek az értékek. A kulturális kuriózumok, a terület és maga Kishegyes. Szóval nem tudom, kinek mi a nyerő: a terület, a program, a tábortűz vagy az, hogy befestjük a löszfalat, esetleg valami egészen más... Az biztos, hogy nem mindenki ugyanazért jár ide vissza évről évre. Vannak olyan komolyzenei koncertek a világban, amelyeket repertoár nélkül hirdetnek meg. Csak annyit olvashatunk, hogy klasszikus zenei koncert. Egyszer poénból ki kellene próbálni meghirdetni a Dombos Fesztivál egyik napját is így. Lássuk, mennyi érdeklődőt vonz be úgy, hogy csak mi tudjuk, melyik színpadon milyen koncert lesz, az ide látogatók nem.

* Szerintem akkor is sokan eljönnének.

— Talán. Az első napról is azt hittük, hogy mindenki hazarohan majd Lajkó Félix koncertje után, viszont nem így történt. Fél 1-kor ugyanannyian voltak, mint a koncert kezdetén. Tehát a hely megtartóereje igenis működik.

* És egy találkozási pont is. Én például szintén visszajáró vagyok, sok emberrel csak itt találkozom.

— Ezt jó hallani.

* Az is tetszik, hogy minden évben van egy csipetnyi újítás. Néha ez a csipet nagyobb (például amikor a felújított Dombos Wine Club megnyitotta kapuit), néha pedig egy kicsit kisebb. Az idén egy górészerűség épült a borpincére. Minden évre egy újdonság?

— Az én karakterem, úgy látszik, ilyen. Egyébként amit említesz, az egy gasztrogóré lesz, egy látványkonyha. Kisezer ilyen projektum van tervben: egy locsolórendszer kiépítése, a löszfal állandó megvilágításának kieszközölése, egységes arculatú standok kialakítása stb. Ilyen dolgokkal még unikálisabbá tehetnénk a Dombost. Ez azonban idő és pénz, melyből vagy van elég, vagy nincs. A Prosperitati Alapítvány is támogat majd bennünket, úgyhogy kinyílik még a csipánk, ami a tervezgetést illeti. Ötletben nincs hiány. Például ha Kishegyesből valóban Dombost lehet csinálni, akkor csináljuk. Kerítsük le a falu egy részét, és tegyük ki rá a Dombos táblát. Miért ne lehetne kultúrában, építészetben, tájépítészetben valami különlegeset alkotni? Lenne egy kis kapu, melyen ha belépsz, egy más világban találod magad. Persze ez nem tőlem, hanem emberek százaitól fog függni.

* Nekem tetszik az ötlet! Egyébként amikor már minden kész, és csak néhány nap maradt a fesztiválig, van valami, amin még ilyenkor is tudsz izgulni?

— Minden az utolsó pillanatban lesz kész, viszont nem aggódjuk túl, mert tudjuk, hogy biztosan elkészül. Ha korábban keltünk volna, vagy előző szombaton dolgoztunk volna, akkor bőven befejeznénk mindent idejében — csakhogy nekünk nem ez a habitusunk. S úgy nem is lenne benne semmi izgalom.

* Akkor ugorjunk át egy kicsit a határon: Budapest, Fonó Budai Zeneház. Nemrég kaptatok egy 50 millió forintos támogatást felújításra. Mi az, ami renoválásra szorul?

— A Fonó felett is eljárt az idő. Huszonhárom éves, egy lelakott infrastruktúrával. Viszont ezt a támogatást nem építésre, csak a tervezésre kaptuk. Ezek a fejlesztések több százmilliós projektumok lennének, melyeknek köszönhetően a Fonó is végre ki tudná szolgálni a XXI. századi igényeket. Példának okáért a nagytermet nem tudjuk sem fűteni, sem hűteni. Szóval utol kellene egy picit érnünk magunkat. Van miért harcolni és dübörögni.

* Amióta te vagy a Fonó élén, mennyit változott?

— Rengeteg újdonságot hoztam be. Régen ez egy második ligában játszó helynek számított. A táncházas kultúra állt első helyen, és kimaradt az etnojazz, a világzene, illetve még sok odaillő irányzat. Ezt próbáltuk és próbáljuk azóta folyamatosan behozni. A polc felső rétegének előadóival akartam foglalkozni. Az is újdonság, hogy a Fonónak régebben nem volt fesztiválja, most pedig három-négy is van. A lemezkiadó is működik, az idén már vagy tizenhat-tizenhét korongot kiadtunk. A boldog időkben ez egyéves termés volt, most ezt hat hónap alatt sikerült megvalósítanunk, de azért ez egy iszonyatos tempó. Ott is kis csapattal dolgozom, ahogyan a Dombos szervezésén is, mert hiszem, hogy hatékonynak lenni csakis kis csapattal lehet. A Fonó visszakerült nemcsak a főváros, hanem Magyarország kulturális piacára is. Vannak színpadaink a Fishing on Orfű Fesztiválon, Kapolcson, van klubunk Szegeden, Fonó-sorozatunk Jászberényben, Mezőkövesden, s az ősszel Kolozsváron is lesz egy. Azok a művészek, akiket mi nagyra tartunk, számíthatnak a Fonóra, mert ez a lényeg. A kulturális háló szövögetése.

* Ha visszanézel az elmúlt sok-sok évre, amióta a szervezés és a menedzsment vizein evezel, mire vagy a legbüszkébb?

— A Fonó kapott egy Prima Primissima díjat. Ezt pedig nem adják csak úgy, ki kell érdemelni. Ennél nagyobb, szélesebb társadalmi elismerés nem is tudom, létezik-e. Aztán ott a dombosi gyep, melyet nyírunk. Ez is felemelő, s büszkeséggel tölt el. Hogy már nem kell könyörögni másnak, mi magunk is meg tudjuk oldani. És a pince felújítása is ide tartozik, az idén ez már a harmadik szezonját futja.

* Kishegyes—Budapest. Mennyit ingázol mostanában?

— Főleg Pesten vagyok, mert rengeteg az esemény. Lajkó Félixszel, Boban Markovićtyal s a Muzsikással is dolgozom egy kisebb menedzsmentes csapattal, ott kell lenni, így az a bázisom. Viszont Kishegyesen is jó. Elkészült a Dombos-ház felső szintje, most végre arra a helyre tudok visszavonulni, ahová mindig is szerettem volna. Felébredsz reggel, nincs senki a közeledben. A gyurgyalag a szomszédod. S azért ez elég jó érzés.