Kedves Testvéreim!

Minden emberi lény a lelke legmélyén életre törekszik. Az ember nem kíván meghalni. Ám a tapasztalat azt mutatja: ez lehetetlen. Az ember halandó. A tudomány minden ága lázasan kutatja a halál ellenszerét, de nem találja. Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, sok betegségre megleli a gyógyszert, meghosszabbítja az emberi életet, mely végül mégis halállal végződik.

Az emberiség sok ezer éves tapasztalata ez. Ebben a halandóságtudatban éltek az emberek időszámításunk 33. évében is, amikor Jeruzsálemben egy elképzelhetetlen esemény történt. Egy embert halálra ítéltek, megostorozták, vérrel borított testét megfeszítették, és miután kilehelte lelkét a keresztfán, hogy biztosak legyenek a halálában, lándzsával átszúrták a szívét. Holttestét levették a keresztről és sírba helyezték. Mindannyian, akik látták, megbizonyosodtak arról, hogy halott: barátai is, ellenségei is, anyja, Mária, aki az ölében tartotta, valamint János tanítványa is, akihez utolsó szavait intézte: „Fiam, íme a te anyád!” Sokan voltak jelen halálának a pillanatában. Barátai siratták, ellenségei pedig elégedetten fellélegeztek, azt gondolva, hogy megszabadultak az embertől, aki fenyegetést jelentett számukra.

A harmadik napon azonban  nagy fordulat következett be: a barátai boldogok lettek, az ellenségein pedig újra nyugtalanság lett úrrá. Él! Feltámadt! Legyőzte a halált!

Lehetséges ez?! Erre a lényegi kérdésre keresi az ember immár 20 évszázadon át a választ. Lehetséges ez?! Igaz ez?! 2021-ben a közhangulat kicsivel sem más, mint amilyen 33-ban volt Jeruzsálemben. Az egyedüli különbség az, hogy most az egész földkerekségre kiterjedt. A globalizálódott világot egy nagy Jeruzsálemeként képzelhetjük el, ahol szüntelenül a keresztút nagy drámája zajlik. Az igazságtalanul elítéltek, az ártatlanul szenvedők, a kereszt súlya alatt elesők, az élet nehézségeitől nyögők, a bajba jutottak segítségére siető sok Simon és Veronika szenvedéstörténete játszódik le manapság születéstől a halálig, majd a sírig… Ám történik mindez az életbe vetett hit olthatatlan reménységével.

Ezekben a napokban az asszonyokkal, a tanítványaival és anyjával Máriával együtt újra hallani fogjuk az angyalnak az üres sír felett tett kinyilatkoztatását: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának a bűnözők kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnapra feltámad.” (Lk 24,6-8)

Nincs itt, hanem feltámadt! Nem indult bomlásnak a sírban, hanem él. Ma is él, mint annak a hétnek az első napján, időszámításunk 33. évében Jeruzsálemben. Érint-e minket is ez a hitigazság? Érinti-e az embert? Igen! Ez az igazság minden emberhez szól. Jézus érted is feltámadt! Jézus érted is legyőzte a halált! Ne félj!

De próbálj te is új életet élni. Olyan életet, amilyet Jézus élt és aszerint, amit a tanítványaival elköltött búcsúvacsorán nyomatékosított: „Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” (Jn 13,15) Előtte megmosta a lábukat a szolgálat és az ember iránti legnagyobb szeretet jeleként. Ez az az új élet, amit a feltámadott és élő Jézus Krisztus hoz, és amire minden ember meghívást kap.

A húsvét meghívás az életre. Az élet teljességére. Ebben a mulandó földi életben benne van az örök élet csírája. Ápoljuk magunkban az életnek ezt a magját, hogy az örökkévalóság fájává nőhesse ki magát!

Ebben a törekvésben a feltámadt Jézus töltse el mindannyiukat örömmel. Kedves testvéreim, legyetek tanúi „a nagy tetteknek, amelyeket az Úr nekünk cselekedett”.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok boldog és áldott húsvétot.

+ Slavko megyéspüspök, s.k.