Dani már túl van egy norvégiai bemutatón, hiszen az előadás egy Creative Europe program keretében készült el.

— Mivel a szólóm eléggé projektspecifikus, sok belsős poénnal és történettel, meg kellett találnom, mitől lesz érdekes olyan nézők számára is, akiknek nem volt közük a Moving Matters projektumhoz. Ezen dolgoztunk Kelebián, a Nyári Mozi Színházi Közösség bázisán, hogy más témakört helyezzünk fókuszba úgy, hogy a sztori azért megmaradjon. Ráadásul a szöveg angolul született meg, így adaptálnom kellett magyarra. Ami nem volt nehéz, de mentálisan egy picit fárasztóbb — kezd bele az előadás keletkezéstörténetébe Dani. — Három ország vett részt benne, Norvégia, Szerbia és Spanyolország, egész pontosan Tenerife. Minden országból két résztvevő és két mentor volt még a csapat része. Vajdaságból Nagy Anikó és jómagam, mentoraink Döbrei Dénes és Varga Heni voltak. Emellett egy művészmenedzsment-mentorunk is volt, aki az önmenedzselés rejtelmeibe avatott be, és volt egy ember, aki a well-beinggel, azaz a jólétünkkel foglalkozott, ilyen projektumok esetében Európában ez kötelező. Minden állomáson egy hónapot töltöttünk, ahol az ottani mentorok tartottak egy rövid workshopot, majd elkészítettünk mi hatan közösen egy kis előadást, performance-ot, ezzel párhuzamosan pedig mindenki dolgozott a saját szólóján, ez volt ugyanis a fő cél, hogy ezáltal mutassuk be a tanultakat. Én ezt egy picit cinikus, ironikus hangnemmel teszem.

* Akkor a humor számodra kulcsfontosságú művészi kifejezésmód, hiszen a Sunny Sides Hullashow-t is átszövi a feketehumor.

— Mindenképp. Szerintem a feketehumor vagy a cinikus megvilágítás engem mindenhol elkísér, ahol egy kicsit szabadjára vagyok engedve.

* Az előadás címe Miért fontos mozgásban lenni. Ha ezt meg kellene válaszolnod, mit mondanál?

— Annyit hadd magyarázzak meg, hogy ugyebár angolul a cím a projektum nevére, azaz a Moving Mattersre reflektál (Why does moving matter). Azt, hogy miért fontos mozgásban lenni, a szó minden értelmében értem, hiszen nemcsak színpadon való mozgásra gondolok, hanem például utazásra, változásokra, arra a tényre, hogy az élet hová sodor bennünket. Én sokat utaztam életemben, de nem mókából, hanem otthont keresve, egyik helyről költözve a másikra. S a szüleim is, így, mondhatni, a mozgásban levés az életem motívuma is, nem csak a projektumé, úgyhogy ötvöztem a kettőt. A magánéletemről is szó esik benne, hogy nekem miért is volt fontos mozgásban maradnom.

* Ez a második olyan előadás, ahol egyedül állsz a nézők elé. Könnyebb volt most, mint első alkalommal?

— Igen, nagyobb önbizalommal álltam ennek a bemutatóján a színpadon, mint a Sunny Side esetében. Akkor nagy volt a nyomás, most pedig már tudtam, hogy ez menni fog. Személyfüggő, de nekem szabadságot ad, hogy nincs ott a partner, akinek tartozom azzal, hogy pontos legyek, jó végszavakat adjak. Ez egy pluszkoncentrációt igényel. Én olyan egyéniket hoztam létre, ahol van terem improvizálni is, ha eszembe jut valami a színpadon, azt bedobom, kommunikálok a nézővel, s ezt szabadon megtehetem, mert senkinek nem fogok rosszat okozni.

* Improvizálni azért nem olyan könnyű, mint ahogy most beszélsz róla.

— Ez is készség kérdése. Én szeretem is, és fel is találom magam improvizációs helyzetekben. Sokat építkezek a nézői reakciókból. Rácsimpaszkodok, elkapok egy-egy tekintetet, abból pedig kihozok valamit. Ezek a pillanatok éltetik az ilyen előadásokat, amelyeket csinálok.

* Maximalista vagy?

— Ezt nem tudnám magamról így kimondani. Kreatív az vagyok, igen, ráadásul egészen sokáig és sok mindenben, de azt, hogy valamin addig üljek, ameddig 1000 százalékosan pontos nem lesz, nem tudom magamról elmondani. Jobban szeretem a szabadságot, mint a végsőkig lefixált dolgokat.

* Mi a legfontosabb, amit a projektumból, a közös munkából tanultál?

— Kiléptetett a vajdasági keretből, megláttam, megéreztem, megtapasztaltam, milyen máshol művésznek lenni, s a csapattársaimmal való beszélgetések során is erre kaptam reflexiókat, ezért is vállaltam be, hogy fogom a hátizsákom, és elköltözök Temesvárra, Romániába. Ez előtt a projektum előtt soha nem tettem volna meg, most viszont valamiért be tudtam vállalni, hogy egy más kultúrában találjam fel magam. Rájöttem közben, hogy ez mennyire izgalmas, és hogy én imádok új embereket, kultúrákat megismerni.

* Ez pedig jelenleg a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, ahol te már a második vajdasági társulati tag vagy. (Grgity Nikoletta szintén itt játszik.) Miért éppen Temesvár?

— A nyáron Nikivel együtt tanyaszínházaztunk, és ő sokat mesélt a városról meg a társulatról. Én akkor már két éve próbáltam szabadúszni Vajdaságban, ami inkább volt szabadon fuldoklás, és azt mondtam magamnak: ha most ősszel nem lesz valami színházi munkahelyem, akkor otthagyom a szakmát. Hát ekkor hirdették meg Temesváron a versenyfelvételit, melyre elmentem, és összejött. És nem bántam meg a döntésem, sőt. Nagyon jól érzem itt magam. Azt látom nagyon motiválónak és szerencsésnek, hogy sokan vagyunk fiatalok a társulatnál, majdnem a csapat fele korombéli, úgyhogy pezsegnek a kreatív energiák, mindenki akar dolgozni, ami az embert a nehezebb pillanatokban is löki előre.

* Ráadásul az első előadást, melyben játszottál (Kasimir és Karoline), a szintén vajdasági Ricz Ármin rendezte, akivel már dolgoztál. Könnyítés volt egy ismerős rendezővel dolgozni egy még ismeretlen közegben?

— Ez is nagyon jól összejött. Jókor történtek velem jó dolgok. S igen, segítette az új közeg megszokását az, hogy nem volt minden ismeretlen körülöttem. Árminnal jött Oláh Tamás dramaturg is, a zenét Pálfi Ervin szerezte, sok ismerős arc. Árminnal még 2018-ban dolgoztunk először a Pé’z hova mész? című előadásban, melyet Berta Csongorral közösen rendeztek. Már akkor jól működtünk együtt, ő is tud építkezni az én humorcentrikusságomból és a nézőkkel való kommunikációs készségemből.

* És most a Kasimir és Karoline a következő. Kit játszol az előadásban?

— Én vagyok a kikiáltó. Igazából semmi köze ahhoz a szerephez, amely magában a drámában van, egyfajta narrátor vagyok, aki nem a történetet narrálja, hanem a karakterek belső világát, érzelmeit, mindezt nagy — a szerelemről és a lélekről szóló —, filozofikus monológokban.

* Hozzád közel áll ez a karakter?

— Jaj, nem! (Nevet.) Elég nehéz is volt megtalálni magamban ezt a fajta ősbölcseletet.

* A Tanyaszínházba te is visszajársz. Mi húz, mi lök Kavillóra nyárról nyárra? 

— Az akadémista időszakom első két évében nem igazán szerettem. Az első alkalom még nem is volt annyira rossz, jó csapat, jó munka, jó előadás, de másodév után azt mondtam: soha többet. Ekkor jött a COVID, úgyhogy ez egy időre megoldódott. Aztán az első szabadúszó évemben volt egy szabad nyaram is, mit csináljak? Kimegyek a Tanyaszínházba, de nem játszani, hanem technikusként. A középiskolában ugyanis számítógép-elektrotechnika szakon tanultam, úgyhogy nekiálltam fényezni, hangosítani, s kedvet kaptam hozzá, mert itt is jó volt a csapat és a hangulat. Jött a következő év, s azt mondtam, jöhet megint a színpad. Visszagondolva rá, jól tettem. Ez a szeretet azóta csak erősödött. Van valami abban a porban, hőségben, fizikailag megterhelő munkában, amely a Tanyaszínház mögött van, valami addiktív. És hát óriási kaland. Most mondd meg, melyik az a munkahely, ahol mindennap másik faluba mész, más emberek jönnek eléd. A Tanyaszínház egy life.rar, hisz egy nyár alatt egy évnyi élet zajlik le.

* Kipróbáltad a szabadúszást, most viszont van munkahelyed. Szerinted milyen esélye van jelenleg egy frissen végzett fiatal színművésznek?

— Szerintem a jelen helyzetben sok színész kerül ki az akadémiáról ahhoz képest, hogy milyen lehetőségek vannak Vajdaságban, de ezért ajánlom, hogy a diákok vegyenek példát akár rólam, és ne csak Vajdaságon belül nézelődjenek. Itt van előttük egész Európa. Az akadémiára kerülés nem kötelez senkit, hogy itt keressen munkát, ezzel a diplomával el lehet menni, mondjuk, Norvégiába is.

* Mi lesz a sorsa a Miért fontos mozgásban lenni című előadásnak? Hol fogod játszani?

— Döbrei Dénes menedzseli a játszásokat, s amit biztosan tudok, hogy lesz egy budapesti és egy kolozsvári vendégjáték, aztán meglátjuk. Én mindenre nyitott vagyok, szívesen játszanám tovább.