home 2026. július 14., Örs napja
Online előfizetés
Motorzúgással indult a tavasz – Szezonnyitó találkozó
Hodolik Boglárka
2026.04.19.
LXXXI. évf. 15. szám
Motorzúgással indult a tavasz – Szezonnyitó találkozó

Megérkezett a jó idő, és vele együtt a motoros szezon is kezdetét vette Kelebián. A RevHunters szervezésében megtartott szezonnyitó idén is számos résztvevőt vonzott, akik Vajdaság különböző településeiről érkeztek, hogy együtt guruljanak neki az új idénynek.

A rendezvény vasárnap délelőtt vette kezdetét, amikor a motorosok Kelebián gyülekeztek. Az esemény középpontjában ezúttal is a közösség, a találkozás öröme és a közösen eltöltött idő állt. A résztvevők baráti beszélgetések mellett csodálhatták meg egymás motorjait, miközben a közös szenvedély hozta össze a társaságot.

A szezonnyitó évek óta fontos hagyomány a helyi motoros életben, hiszen nemcsak a tapasztalt motorosokat, hanem a fiatalabb generációt is közelebb hozza egymáshoz. Az esemény így egyszerre szól a motorokról és a közösség erejéről.

Fátyol Szebasztián, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a szezonnyitó már több éve hagyománynak számít. Kiemelte, hogy az esemény célja elsősorban a közös idénykezdés. A résztvevők száma évről évre változik, ugyanakkor a közös felvonulás útvonala állandó: Kelebiáról Szabadka központjába, majd onnan Palicsra vezet, ami mára a rendezvény megszokott részévé vált.

Zvekán Péter, a RevHunters tagja elmondta, hogy a rendezvényen minden motoros megtalálja a helyét: a fiatalabbak sportmotorokkal, az idősebbek chopperekkel érkeznek, de a Harley-tulajdonosok is képviseltetik magukat. Hangsúlyozta, hogy az esemény kötetlen hangulatú, és elsősorban a motorozás öröméről szól.

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..