* Miért vállalta el a jelölést az MNT elnökének tisztségére?
- Amikor erre felkérést kaptam, sokáig gondolkodtam a dolgon, mivel előtte eldöntöttem, hogy lemondok a tartományi kormányban betöltött tisztségemről. Elsősorban akörül voltak dilemmáim, hogy mennyire kívánok magamnak újabb hihetetlenül nehéz és felelősségteljes kihívásokat. Az elmúlt kilenc esztendőben hármasával szedtem a lépéseket és padlógázzal hajtottam a munkában. Rengeteg dolgot sikerült kimozdítani a holtpontról. Ettől függetlenül a háttérben mindig is ott volt a család, a tudomány és az egyetemi munka kérdése, az, hogy ezt a tempót jó lenne egy kicsit visszafogni. Hogy végül mégis igent mondtam, az két dolognak tulajdonítható. Egyrészt nem szoktam megfutamodni a nagy és nehéz feladatok elől. Ha az ember egy ilyen felelősségteljes munkára való megtisztelő felkérést elutasít, az egyben a megfutamodás jele is. Másrészt pedig úgy vélem, a magyar közösség egy hihetetlenül nagy dolgot harcolt ki az elmúlt években. Ebben megelőzzük a Kárpát-medencében nálunk jóval nagyobb nemzetrészeket is. Ezzel a jogi kerettel most kell kezdeni el élni. Most dől el, hogy a mi közösségünk élni tud-e, élni akar-e az autonómiával, valamint tudjuk-e a közösség egészének javára fordítani mindazt, amiért oly sokan oly sokat dolgoztunk. Ebből most kivonulni részemről nem lenne más, mint az egyéni érdeket előtérbe helyezni. Azt tudni kell, hogy van egy olyan belgrádi szándék, hogy az autonómia továbbra is csak egy esély maradjon. E nézet szerint olyan embereket kellene a Nemzeti Tanácsban helyzetbe hozni, akik alkalmatlanok elérni, és nem is akarják a közösség felemelkedését. Ehhez nem akarok asszisztálni. Ezeket a kérdéseket megfontolva döntöttem úgy, hogy végül vállalom a jelölésemet.
* Az eddigi megnyilvánulásaiban elsősorban az oktatásra helyezte a hangsúlyt. Miért?
- Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen kitörési pontjuk a kisebbségi magyar közösségeknek. Az oktatás színvonalától, az egyetemi végzettségűek számarányától függ a gazdasági érvényesülés, illetve magának a közösségnek az egyenrangúsága. Ha megvizsgáljuk: kik a legsikeresebb egyének, akkor látjuk, hogy az iskolázottak csoportja, s ezen belül is elsősorban azoké, akiknek használható, érvényesíthető, aktualizálható tudásuk van. Tehát, nemcsak arra kell összpontosítanunk, hogy minél több magyar gyerek szerezzen felsőfokú végzettséget, hanem arra is, hogy ez a tudás versenyképes legyen. Ez nem jelenti azt, hogy a tájékoztatás, a kultúra vagy az anyanyelvhasználat nem volna fontos a megmaradás szempontjából. A lényegi különbség az, hogy ezek révén nem lehet olyan haladást megvalósítani, amely az egész közösség egyenrangúságához, gyarapodásához vezetne.
* Voltaképpen két évtizede megoldatlan a magyar diákok ösztöndíjazása. Mit kíván kezdeni ezzel a kérdéssel?
- Az ösztöndíjazás húsz éve létezik, de azt nagyon sokszor összekeverjük a diáksegélyezéssel. Elmosódnak a határok az ösztöndíjazás, a tehetséggondozás és a szociális alapú támogatások között. Mindnek megvan a maga szerepe, de nem egyformán alkalmasak arra, hogy a közösség szempontjából fontos fejlődést támogassák. Akármelyik területet vesszük is szemügyre, mindegyik nélkülözi a stratégiai tervezést, a szakmai alapú átgonodolt fejlődés-irányítást. Ezen mindenképpen változtatni kell. Nem elég azt mondani, hogy több pénz kell. Most is van pénz - bár ebből sosem elég. A megfelelő lehetőségeket - az anyaországi, a hazai és az új, a gazdasági szereplők révén bevont forrásokat - kell úgy csoportosítani és kanalizálni, hogy érezhető javulást eredményezzen. Ennek a törekvésnek az oktatási stratégia részét kell képeznie.
* A konkurens listák képviselői olyan elképzeléseket is megfogalmaztak, hogy az MNT-nek elsősorban a közösség anyagi lehetőségein kell javítania. Mit gondola erről?
- A politikusok nagyon gyakran esnek abba a hibába, hogy azt próbálják meg papagáj módjára ismételni, amit az emberek hallani szeretnének. Amikor az emberek életszínvonala meredeken csökken - mint jelenleg -, akkor olyan ígéreteket szeretnének hallani, amelyek ennek a megszüntetését helyezik kilátásba. Az életszínvonal fontosságával tisztában vagyok. Ettől függetlenül mellébeszélni nem fogok. Az MNT ezen kérdések megoldása tekintetében nem tud, s nem is tehet semmit. Ezen a tényen ahhoz hasonlatosan nem tud változtatni, mint ahogyan például az egészségügyi miniszter sem a kukorica felvásárlási árának a kérdésében, mert se ráhatása nincs, sem jogkörrel nem rendelkezik hozzá. Azt kell hogy mondjam: aki az MNT vonatkozásában ilyen ígéreteket fogalmaz meg, az hazudik és mellébeszél. Mint az előbb is említettem: az MNT hathat arra, hogy a közösség versenyképes legyen, s ezáltal az anyagi állapota stabilizálódjon, de ennek elsődleges eszköze az oktatás révén van a birtokában.
* Többen kérdőre vonták a tartományi kormányban betöltött szerepe és az MNT esetleges elnöki tisztsége miatti funkcióhalmozás miatt.
- A tartományi kormányból való visszavonulást már jóval az MNT-választás előtt eldöntöttem. Május folyamán mindenképpen megválok az újvidéki kormányban betöltött tisztségemtől.
* Június hatodikának mi a tétje?
- Az a tétje, hogy most miután már nem a szerbek döntenek abban, hogy mi legyen a magyar oktatással, a művelődéssel, a kultúrával és az anyanyelvhasználattal, a magyarság önmaga, önszántából, megtévesztésből vagy ármányból és tájékozatlanságból föladja-e az összefogás, a haladás és az autonómiának az esélyét. Az a tét, hogy mi magunk mondjuk-e azt, hogy miután megvan a lehetőség, mégsem kívánunk vele élni. Az összefogásból azok maradtak ki, akiket közvetlenül Belgrádból irányítanak, akiknek az a szándékuk, az a sorsuk, hogy a Nemzeti Tanácsban a belgrádi érdekeket valósítják meg. A kimaradtak másik köre azokból áll, akik sértettségből, egyéni érdekből, irigységből nem voltak hajlandóak csatlakozni az összefogáshoz.