home 2024. június 19., Gyárfás napja
Online előfizetés
„Most a fűrész, a fúrógép és a csavarok a munkaeszközeim”
Szerda Zsófia
2024.06.07.
LXXIX. évf. 23. szám
„Most a fűrész, a fúrógép és a csavarok a munkaeszközeim”

Vass Szabolcs képzőművész nevéhez a vajdaságiak először egy hölgy, Rokon Ilonka nevét kapcsolják, mondhatni, személyiségének egy része eggyé vált vele. Gumiszobrai is egyre több helyen megtalálhatóak, különleges és egyedi színfoltja ő Vajdaságnak. Bristolban él, de jelenleg is Vajdaságban dolgozik, készül egy új szobor, melyről most még nem árulhatott el többet. Az idén ő a Sinkó Ervin Irodalmi Díj egyik díjazottja a Rokon Ilonka evangéliuma című kötetéért. 

* Sinkó Ervin Irodalmi Díj. Külön polcra kerül a szívedben, vagy a többi mellé helyezted?

— Ugyanúgy örültem neki, mint a többi elismerésnek, de fontos díj, hiszen egy új kategóriában, az irodalomban nyertem el, ami először furcsa is volt számomra, van önkritikám, és nem tartom magam irodalmárnak. Bajban is voltam, amikor köszöntőbeszédet kellett mondanom, tartottam tőle, hogy lelepleznek, kiderül, hogy nem tudok olyan ékesen szólni, nem vagyok a szavak embere. És nem is sikerült irodalmárnak tűnnöm, képzőművészként beszéltem a díjátadón. Azt gondolom, hogy a Sinkó Ervin Irodalmi Díj történetében is abszurd, hogy egy Facebook-csoportból indult kiadványnak ítélik oda, mely egy cyberbarokk kifigurázás. Nagyon örülök, mert sokáig krízisben voltam, hiszen a művészeti akadémián az osztálytársaim mind komoly szépművészeti alkotásokat készítettek, én pedig, mondhatni, mémeket. Folyamatosan rágódtam azon, hogy ez művészet-e, vagy sem. És ezek a visszacsatolások, szakmai elismerések, mint például a Kristálygömb Díj vagy a Sinkó-díj, kilendítettek ebből a válságból, és megerősítettek abban, hogy ez nagyon is művészet, sőt, egyre inkább az. A technika, mint olyan, csak a közvetítő szerepet képviseli. Jelenleg autógumikkal dolgozom, ezelőtt a digitális technika volt a kifejezőeszközöm. A cybertér számomra egyfajta értékátadó hidat nyújtott. Rájöttem, hogy ha az üzenetet át tudod adni, akkor mindegy, milyen médiumot használsz ennek elérésére. A fontos csak az, hogy értéket teremts. Ezt kellett megértenem. S az egészen elképesztő, hogy a Rokon Ilonka oldal egyfajta online digitális kalákává vált, mindenki aktivizálta magát, részt akart venni benne, hozzá akart tenni. Csak fel kellett ébreszteni ezeket a szunnyadó nyelvi kliséket. Valóban egy nagy megabumm volt. És ne feledjük, hogy a kortárs művészetben maga a poén is egy nagyon releváns kifejezőeszköz. S a Rokon Ilonka sokat mesél egy közegről, a közösségről is.


Fotó: Mester Annabella

* És mindenki számára érthető, legalábbis a magyar ajkúak számára — erre is szoktak hivatkozni. Ezt te is így érzed?

— Azért nem mindenki, mert Bristolban a magyarországi lakótársam megnézte a könyvet, s azt kérdezte, mi ez, valami szerb dolog? Mondom, hogy lenne már az, hiszen magyarul van. Neki nem jött át az üzenet, szóval szerintem nem univerzális dolog. Inkább mondanám vajdaságinak. És ha már magyarázni kell, akkor az már nem az. 

* Most valahogy kevesebb tartalmat készít a mi Ilonkánk. Kimerítetted a kimeríthetetlent, vagy most más foglalkoztat?

— Nem tudom, hol a határa ennek, milyen mély ez a nyelvi kút, mennyire lehet kimeríteni, de Bristolban eléggé gyengén állok a vajdasági nyelviességgel, nincsenek forrásaim, korlátozva vagyok egy kicsit, ezért nem teszek fel új tartalmat. De Ilonka nem tűnt el, csak pihen.

* Beszéljünk egy kicsit a szobraidról. A Trash Art Hungary pályázata indított el benneteket az autógumik felhasználásával készülő szobrok irányába, s azóta is készíted őket. Beleszerettél az anyagba?

— Négyen indultunk Vajdaságból a Trash Art Hungary pályázatán, és nyertünk, majd készítettünk még egy projektumot a Tanyaszínház és egyet a Malomfesztivál számára, utána én kimentem Bristolba, és ott folytattam tovább, mondhatni, én viszem tovább ennek a fáklyáját. Volt két hazai megrendelés is, melyhez az egyik szobrász barátomat, Preradović Stefant kértem fel, hogy segítsen, azóta vele dolgozom együtt. Angliában ez nagyon releváns téma, hogy magával a gumival, a szeméttel, azt újrahasznosítva dolgozzon az ember. Kint nagyon nagy probléma ez, fizetni kell, hogy a gumit kidobják, és örülnek, ha elviszed. Ezért javarészt most ezzel foglalkozom, a trash arttal. És párhuzamosan dolgozom digitálisan is. Ezek nagyon masszív, nehéz gumiszobrok, melyekhez vagdosni kell az anyagot, nem egyszerű folyamat. Közben webdizájnt tanulok a Glasgow-i Egyetemen, szóval ide-oda ugrálok a technikák között.

* De ezáltal megvan a fizikaibb része is az alkotásnak, és a kényelmesebb, laptop előtt ülős is.

— A kettő kiegészíti egymást, mert mindkettő lélekölő tud lenni, ha túl sokáig csinálod. Egyébként van egy harmadik rész is, hiszen nem ebből a kettőből élek, pedagógusként dolgozom Bristolban egy általános iskolában, ez kötetlenebb munka, ezért eleget tudok tenni a megrendeléseknek is. Ez a három pólus az, amire jelenleg támaszkodom anyagilag és a kreativitás szintjén is.

* Élvezed a sulis munkát?

— Igen. Én előtte is tanítottam rajzot Kishegyesen és Feketicsen, szeretem a gyerekeket, hihetetlen fantáziájuk van, melyből művészként is tudok meríteni.

* A klasszikusabb alapanyagok, mint a fa, a kő soha nem érdekeltek? Vagy az külön technikai tudást igényel?

— Mindenhez, így a gumihoz is kell technikai tudás, melyet én alkotás közben tanultam, kísérleteztem ki. Mindegyik médium érdekel, de annyira szerteágazó, hogy senki nem lehet ennyire diffúz, hogy mindenhez értsen. A sorsra támaszkodtam, azt csinálom, amit elém hozott. Márványszobrot nem rendelnek tőlem, mert látják, hogy nem azzal dolgozom. Ha azonban valaki kérne, örömmel vállalnám azt is, mert kihívás. Csak hinnem kell magamban, és bízni, hogy sikerülni fog. Minden szobor esetében ott volt egy enyhe pánik, mert nem tudod, mi lesz belőle, de ennek nem szabad megállítania, el kell jutni a végére. Ez minden anyagra érvényes, legyen az fa, kő, márvány, gumi. Megpróbálod az alkotófolyamat során kihozni belőle a maximumot, és közben megismered az anyagot, dialógust folytatsz vele. S biztosan van olyan alapanyag is, amellyel nem tudsz jól kijönni, mert nem a te személyiségedhez tartozik. A gumival jókat beszélgetek, bízok benne. 

* Nehéz vele bánni, vagy könnyen adja magát?

— A szabáshoz hasonlítanám. Gumikat kell vagdosnod, felraknod, és ha nem jó, újravágnod. Mint az agyag esetében, csak itt nem olyan könnyű visszaszedni. Sokkal igényesebb munka, de vizuálisan egészen más, mint az agyag. Korlátozva vagy a gumi textúrájára, formáira. Ami nem tetszik benne, az az, hogy nagyon káros vele dolgozni. Miközben vágod, füstöl, ég, büdös, ezért maszkban dolgozunk. A fémszálak szétszurkálják a kezedet. Próbálunk vastag kesztyűben dolgozni, de a nagyon finom dolgokat csak vékony kesztyűben lehet, azon viszont átszúr. Szóval kellemetlen vele dolgozni, mert nagyon durva anyag.

* Mennyit van a kezedben mostanában vászon, festék, ceruza, papír? Régen festettél, és grafikákat is készítettél.

— Szinte egyáltalán nincs. Átálltam a digitálisra. Weboldaltervezésre, digitális rajzokra. Ami a ceruzát és a papírt illeti, az megmaradt, hiszen a gyerekekkel rengeteget rajzolok. Átmentem egyfajta mestermunkás alkotási módba. Az ecset és a vászon helyett most a fűrész, a fúrógép és a csavarok a munkaeszközeim. 

* Bristol a bázisod néhány éve. Miért éppen oda költöztél?

— Bristolban nagyon erős a street art, nagyon kreatív a közeg, tele van a város képzőművészettel és képzőművészekkel. Mindent az utcára visznek ki, s azt éreztem, szükségem van egy ilyen jellegű kreatív közegre, mert Kishegyesen talán egy picit megrekedtem. Megvan annak is a saját értékrendszere, de azt éreztem, kell egy kis felfrissülés. S érzem a hatását, nagyon jó kreatív impulzusokat kapok, melyekből tudok táplálkozni. Nem mondom azt sem, hogy életem végéig itt maradok, de ha belegondolsz, régen is elutaztak a művészek máshová, hogy szakmát tanuljanak, tapasztaljanak. És nyelvtanulás szempontjából sem utolsó.

* Van olyan szoborötleted, amelyet szívesen megvalósítanál?

— Természetesen van, de a körülmények nem teszik lehetővé, nincs terem, ahol tudnék vele foglalkozni. Ha már túl erős lesz bennem az igény ez iránt, akkor valószínűleg hazajövök, és keresek magamnak egy műtermet, ahol saját szakállra alkothatok. Most a megrendelésekre támaszkodom, s ez is kielégíti az alkotási vágyamat, még jobban is motivál, hiszen ott az elvárás, hogy minőségi dolgot hozzak létre. És ott vannak a művésztelepek, melyekre az idén nagyon szeretnék eljutni, hiszen három éve nem voltam. Ez a tervem a nyárra. Elsősorban a temerini TAKT. A művésztelepek mindig kielégítettek és feltöltöttek. Alkotni fogok nyugodtan kint a vajdasági tájban, ennél több egyelőre nekem most nem is kell.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..