home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Mit hoz a 2006. esztendő?
(re)
2006.01.04.
LXI. évf. 1. szám
Mit hoz a 2006. esztendő?

Szalai Attila karikatúrájaMinden, ami új, még ismeretlen, egyben reménykeltő is. Hinni lehet abban, hogy jobb, szebb annál, amit már kipróbáltunk, amit megéltünk. Így van ez az új évvel is. Az óévet - minden sikerélménnyel, kudarccal, csalódottsággal és örömmel együtt - magunk mögött hagyva...

Szalai Attila karikatúrája

Minden, ami új, még ismeretlen, egyben reménykeltő is. Hinni lehet abban, hogy jobb, szebb annál, amit már kipróbáltunk, amit megéltünk. Így van ez az új évvel is. Az óévet - minden sikerélménnyel, kudarccal, csalódottsággal és örömmel együtt - magunk mögött hagyva az elkövetkező esztendőbe vetett hitünkkel várjuk az újat, a még ismeretlent. A számadás megtörtént, itt az ideje a tervek, álmok és vágyak valóra váltásának. Annyi mindent megéltünk már, oly sok csalódást és keserűséget. Ideje derűlátóbban tekinteni a jövőbe. Hiszen: ki tudja? Lehet, hogy sokkal több örömet és sikert tartogat számunkra, mint ahogy a már megszokott pesszimista világszemléletünkből adódóan remélni mernénk. Álmodjunk szebb jövőt, merjünk terveket szövögetni, hiszen csak annak van jövője, aki bátran felvállalja a múltját. Nekünk, ugyebár, múltunk az van, még ha nem is irigylésre méltó. Most várjuk a változást, a megváltást, és ezt a várakozást próbáljuk meg optimizmussal, a jövőbe vetett hittel átszőni.
Mit hoz a 2006. esztendő? - erre a kérdésre kerestük a választ.
HORVÁTH Dávid szabadkai főiskolai hallgató:
- Hogy mit hoz valójában, nem tudhatom. Nekem csak vágyaim lehetnek, illetve álmaim, amelyek megvalósulását az új évtől várhatom. Ilyen például az oklevél megszerzése, és talán nem túl nagy elvárás a részemről, hogy hozzá megfelelő állást is szeretnék. Az első vágyam megvalósulását én a magam erejéből tudom elérni. Csak tőlem függ, hogy mennyire leszek szorgalmas és kitartó a tanulásban. A másik vágyam valóra válásához azonban már sok egyéb körülmény szerencsés együtthatására lesz szükség. Hiába van oklevél a kezemben, ha nem találok megfelelő munkahelyet. Mert, ugye, ma már nemcsak az számít, hogy szeretjük-e a munkánkat, hanem az is, hogy mennyit fizetnek érte. Azt mondják, derűlátónak kell lenni, de én sajnos nem vagyok az. Látva, hogy milyen nagy a munkanélküliség, hogy milyen nehezen jutnak munkához nálam sokkal jobban képzett szakemberek, nem tudom elhinni, hogy a 2006. esztendőben sikerül megfelelő állásra találnom. Bár a bölcsesség azt állítja, hogy mindenki a saját szerencséjének kovácsa, én mégis kissé borúlátó vagyok ezen a téren. Nem tagadom, jól jönne egy aránylag jól fizető munkahely, hiszen én is, mint a legtöbb fiatal, szeretnék önállóan, a szüleimtől függetlenül élni. Ezért csak bízni tudok abban, hogy az új esztendőben sikerül megvalósítani az álmaimat. Kívánom, hogy mindenkinek sikerüljön ugyanez!
HALÁSZ Vilmos magyarkanizsai nyugdíjas:
- Véleményem szerint semmi újat nem hoz. Marad minden a régiben, vagyis még inkább elszegényedünk. A nyugdíjasokat továbbra is megnehezítik az életét, némelyikükét szinte ellehetetlenítik. Az ország gazdasága egy csődtömeg, és amíg ez nem változik, új munkahelyekre sincs kilátás. Ha nincs munka, nincs pénz sem, ezáltal nagyon sok család kénytelen nélkülözni. Nem hiszem, hogy a soron következő esztendőben sikerülne ezen változtatni. Hiszen mindaz, amit az elmúlt, lassan már két évtized során tönkretettek, nem hozható rendbe néhány hónap alatt. Én csak csodálni tudom azokat, akik optimistán néznek a jövőbe. Ők többnyire fiatalok még, akik talán megérik a változást. Én már elég idős vagyok ahhoz, hogy ne higgyek a csodákban. Mert szerintem már csak a csoda segíthet ezen az országon.
VUJKOVITY Gizella nagybecskereki óvónő:
- Az új év mindig új reményt hoz. Legalábbis ebben kell bíznunk. Hiszen minden, ami új, vonzó és kihívásokkal teli is egyben. Könnyen megtörténhet, hogy éppen ez az esztendő hozza majd el a várva várt változásokat. Mert hiszem, hogy a legtöbbünk számára az aktuális politikai és gazdasági helyzet jobbra fordulása jelenti a változást, és mindannyian a jobb, elviselhetőbb jövőben reménykedünk. Naponta látom a kisgyermekeket, hogyan tudnak örülni egymásnak. Számomra ez ad reményt arra, hogy a jövő csakis szebb lehet. Ha úgy neveljük a gyermekeinket, hogy tiszteljék, szeressék egymást, talán sikerül elérni, hogy ők már egy más, sokkal szebb és békésebb jövőt teremtsenek önmaguknak, és persze nekünk is. Nagyon szeretném azt hinni, hogy vége van már annak a szörnyű korszaknak, amely elhozta számunkra a könyörtelen háborút, a gyűlölködést és a szegénységet. Remélem, hogy a 2006. év sokkal szebb és könnyebb lesz mindannyiunk számára, mint az elmúlt esztendő volt.
IGAZ Jenő palicsi földműves:
- Az új év új törvényeket hoz, amelyekhez kénytelenek leszünk alkalmazkodni, ha tetszik, ha nem. A életben maradásunk függ ettől. A magamfajta földműves a két kezével keresi a kenyerét, nem úgy, mint a politikusok, akik romlásba taszították az országot. Mégis ők a gazdagok, a kétkezi, becsületes munkások viszont alig tudják előteremteni a szükséges anyagi javakat. Amíg a jelenlegi politikusok hatalmon vannak, nem lesz itt változás. Európától még nagyon messze vagyunk, bármennyire is azt igyekeznek belénk sulykolni, hogy haladunk afelé. Az árak egyre csak emelkednek, akár a kiadásaink, a bevétel viszont csökken. Ezzel azonban senki sem törődik. Azt mondják, segítik a földműveseket. Kérdem én: hogyan? Azzal, hogy kölcsönt folyósítanak, amit kamatostul visszakérnek, még nem oldódik meg a helyzet. A takarmány felvásárlási ára nevetségesen alacsony. Ebből nem lehet megélni. Ezért az új év nem kecsegtet semmi jóval. Azt viszont szívből remélem, hogy a családom és a magam jó egészségét meg tudjuk őrizni a jövőben is, és ha ez a sorsunk, hát képesek leszünk tovább küzdeni a megélhetésünkért.
BACSÓ Krisztina szabadkai egészségügyi nővér:
- Számomra - legalábbis az elképzelések szerint - elhozza az igaz boldogságot. Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy elterveztük, 2006-ban férjhez megyek. Számomra jelen pillanatban ez a legszebb álom, ami úgy tűnik, az új esztendőben valóra is válik. Nagyon boldog vagyok, és szeretném azt hinni, hogy ez mindig így marad. Tudom, hogy az élet nem fenékig tejfel, hogy vannak buktatók, akadályok, de úgy gondolom, hogy ha ezeket megtanuljuk áthidalni, semmi sem állhat a boldogságunk útjába. A legfontosabb az elszántság és a kitartás mind a magánéletben, mind a munkánkban is. Én bízom abban, hogy az új év közelebb hozza ehhez az országhoz Európát, és hogy egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz az elfogadhatóbb életminőséghez is, amelyet oly régen áhítunk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..