home 2024. április 15., Anasztázia napja
Online előfizetés
„Mire felcseperedtem…”  
Martinek Imre
2023.02.10.
LXXVIII. évf. 6. szám
„Mire felcseperedtem…”  

„Meghagyott Jákobnak egy maradékot s belőle Dávidnak gyökérhajtást adott.” Beszélgetésünket a Sirák fiának könyvéből (Sir 47,22) vétetett ószövetségi igeszakasz zárósoraival indítottuk azon a délutánon, fergeteg havának utolsó kalendáriumi napján, Margit tanárnő otthonában. Kevevárán. Az Úr 2023. esztendejében.

Binecz Margit kevevári egyesületi és művészeti vezető, közösség- és művelődésszervező, anyanyelvápoló, nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjában részesült pedagógus. Az ember, aki…

— Olyan családból származom, ahol már zsenge gyermekkorában munkára nevelték az ember fiát s leányát. Soha nem ülhettünk tétlen. Szigor, de most már tudom, aggódó szeretet is volt mindez mögött. Természetesen a pihenésnek is megvolt az ideje. „Vasárnap pedig az Isten házába…” A délelőtti nagymisén szinte az egész falu ott volt. Család. Hit. Közösség. És mire felcseperedtem, az az értékrend is megerősödött bennem, mely mindmáig vezérfonala életemnek.

A világ először gimnazista korában kezdett kitárulkozni előtte Pancsován, utána pedig egyetemista éveiben kapott egyre több és több impulzust Újvidéken. Óvatossággal elegy késztetést, próbálkozzon minél több ajtó kinyitásával. Az egyetemi évei utáni hazatérés kezdetben fél munkaidős tanárkodást hozott számára, illetve szülőfalujának (benne pedig tanintézményének) kulturális vérkeringésébe történő aktív bekapcsolódást. Egykori tanárai példáját követve. Elmondása szerint leginkább a sikeresebb irodalomórák után tudatosult benne, mily kevés az a negyvenöt perc egy-egy rendhagyóbb elképzelés kibontakoz(tat)ásához. Bátorításul, a gyerekek is igényelték ezt a többletet. Különféle évfordulókhoz kötődő irodalmi-zenés műsorokat és esteket, vetélkedőket, szavalóversenyeket szerveztek. Olvasási, nyelvi versenyre készültek, iskolaújságot szerkesztettek.

— Szabadidőm tetemes részét áldoztam ezekre az összejövetelekre, viszont igazán felemelő volt (át)érezni tanítványaim személyisége formálódásának rezdüléseit. Egy megmozdulás különösen kedves volt számomra. Ezer vers egy nap alatt volt az akció neve, és a költészet napja alkalmából körvonalazódott. Emlékszem, olvasónaplót kellett elkészítenünk, melybe diákok és tanárok másolták át a számukra kedves verseket. Természetesen magyar szerzők műveiből.

Jobb kezemben egy bögre frissen főtt, forrón gőzölgő feketekávé, miközben a ballal egy korabeli mappát lapozgatok. Margit tanárnő versválasztása József Attila, Bogdán József, Wass Albert, Reviczky Gyula, Faludi Ferenc, Páskándi Géza, Géber László és Kányádi Sándor egy-egy költeményére esett anno. Rövid mérlegelés után ez utóbbi néhány sorát jegyzem ki: „Aki megért / és megértet / az egy nemzetet / megéltet.” Margit tanárnő ars poeticáját is kihallom e sorokból, noha azokban a percekben alkotói elcsendesedés fon körénk védőburkot.

Akadtak ugyanis hírlapírói kérdések, melyekre beszélgetőtársam inkább írásban próbálta megfogalmazni a legjobb választ. Nézem, figyelem őt… — így sem könnyű szavakba öntenie a hirtelen reátörő érzelmeket. Család, gyerekek. Igényelték…, hiányolták…, méltányolták…

— Igen, amíg kicsik voltak, a gyermekeim is sűrűn-sűrűn mellemnek szegezték a kérdést: mi végre csinálod mindezt, mama, megéri-e? Aztán szép lassacskán és természetszerűen ők maguk is aktív szereplőivé lettek annak a történetnek, amelyben a hétvégék — pluszmunkám, felvállalt küldetésem révén — az anyanyelvápolásról szóltak. 


Binecz Margit gyermekeivel a díj átvétele után

Házasságkötése után Margit tanárnő Kevevárán alapított családot. Két gyermek édesanyja, jelenünkben pedig már kétszeres nagymama is.

— A férjem családja az anyanyelvét, a magyar nyelvet hűen őrző, hagyományokat tisztelő család volt. A páromat is ebben a szellem(iség)ben nevelték. Egymást idővel egyre jobban és jobban megismerve tudatosodott bennem, hogy itt, Kevevárán, szülőfalumtól csupán alig 6 kilométerre mily keményen meg kell harcolni a magyar nyelv életben tartásáért, melyet én odahaza Székelykevén, szabadon és korlátlanul szívhattam magamba. Minden egyes levegővétellel. Így váltam férjem harcostársává is, illetve kaptam általa személyében jómagam is hű támogatót és pártfogót. Mindazon küldetéshez, melyet az Úr eleve kijelölt számomra.

Tekintettel arra, hogy Kevevárán már a ’70-es években megszűnt a magyar nyelvű oktatás, 1993-ban a plébánia épületében Margit tanárnő vezetésével beindult az anyanyelvápolás.

— A gyerekekkel a hittanóra után volt alkalmam foglalkozni. A helyiségben, ahol összegyűltünk, mindössze néhány pad és egy 50 x 40 cm-es falitábla volt a bútorzat. Ha írni kellett, a diákok megnyergelték a padokat, nagy móka és derű közepette. Szikraként pattant ki ekkor az ötlet: talán mégiscsak inkább játék által kellene érdemben hozzányúlni ezekhez a foglalkozásokhoz? Minden szombat délelőtt találkoztunk, betáblázott fellépéseink előtt pedig egy picit gyakrabban. Igyekezetünket kezdetben a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, majd később a szép emlékű Börcsök Erzsébet Vajdasági Módszertani Központ, valamint több anyaországi alap is felkarolta. Lényegében ezek a gesztusok már az általunk és leginkább önerőnkből lerakott fundamentumra való építkezés további lépései voltak.  

Miután a módszertani központ 2010-ben megszűnt, a kevevárai anyanyelvápoló csoport a Keve Magyar Művelődési Egyesület égisze alatt folytatta a munkát. Belőle nőtt ki, mint fatörzsből annak zsenge ága, az új berek pedig az anyanyelvápolói órákra járó gyermekek szüleit és nagyszüleit is kebelére fogadta. Margit tanárnő férje, a sajnos túl korán elhunyt Binecz János sorrendben második elnöke lett a fiatal, szárnyait bontogató szervezetnek. Kettejük összefogásával, továbbá az egyesület tagságának önzetlen munkájával és támogatásával sikerült fedél alá hozni az egyesületet a Duna menti kisváros Ávilai Szent Teréz-temploma parókiájának épületében.

— Egyesületünk elválaszthatatlan a helyi katolikusok egyházközségétől. Ők adtak tetőt fejünk fölé, ők fogadtak be elsőként bennünket, ők voltak azok, akik már ténykedésünk legelső lépéseit felkarolták. Az azóta már a Gondviselőnél „közvetlenül lobbizó” Msgr. Fiser János plébános pedig nemcsak helyet adott munkánkhoz, de sokszor eszközöket is az anyanyelvápolós gyerekeink utaztatásához, táborokba való eljuttatásához. A hit, az anyanyelv, a kultúra, a hagyomány és a nemzeti történelmünk összefonódására tett igyekezetünket erősíté és egyengeté ő minden erejével. Emléke legyen áldott. Istennek hála, az utána itt szolgálatot teljesítő plébánosokkal is mindmáig gyümölcsöző az együttműködésünk. Megboldogult férjem tizennyolc esztendőn át vezette az immáron huszonegyedik évét tapodó Keve MME-t. Fontos volt számára, hogy az itteni, vagyis a kevevári magyarokat összefogja. Miután a politikában ezen törekvése nem járt sikerrel, a kultúra megőrzésében és ápolásában kereste tovább és találta meg megmaradásunk zálogát. Meg tudta szólítani az embereket. Jól ismerte őket. És midőn látta, hogy a közös éneklés hozza össze leginkább a tagságot, ismét gondolt egy merészet. Aztán meg is valósította. A vegyes kar létrejöttét néki köszönhetjük.

Kereken két évvel ezelőtt, férje halála után, Margit tanárnő lett a kevevári Keve Magyar Művelődési Egyesület elnöke, vezetője… Mindenese.

— A nap nap utáni munkavégzéseink sűrűjében gyakran szem elől tévesztettem, mennyire mellettem van a Jóisten, mígnem… Nos, Ő akkor sem hagyott el! Mi több, elárasztott kegyelmével, és olyan embereket küldött mellém, akiknek szavaiban és gesztusaiban, de még szótalan hallgatásaiban is átjő ígérete: „Ne félj, csak higyj!” Sokan, rengetegen elmentek, de van, aki maradt. Azok közül is, akikkel kezdtem, kezdtük. Istennek hála, már gyermekeikkel együtt jönnek el az egyesületbe, melyet továbbra is a magukénak éreznek. És hogy még mindig (itt) vagyunk, azt a közösség kitartó, áldozatos, önfeláldozó munkájának is köszönhetjük. Mert csak együtt vagyunk az erő. Szanaszét nem. És ha mindazt, amit teszünk, továbbra is lankadatlan hittel és szeretettel végezzük, újból és újból megtörténik a csoda. Hogy nem fogy, inkább gyarapodik a tagságunk. Hogy továbbra is vannak ránk figyelő emberek. Igaz szomszédok, barátok… akik eljönnek rendezvényeinkre, bármekkora fizikai távolság is feszüljék lakhelyünk között, és szívből örülnek minden egyes találkozási lehetőségnek. Ez a díj őróluk is szól. Mindnyájunkról. Köszönöm, hogy elmondhattam.  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..