Sohasem szerettem olyan cikkeket, riportokat, kommentárokat írni, amelyekben sok a név, az adat, a szám. Ezúttal csak azért teszem, mert olyan sok szó esik a Nemzetközi Valutaalap állítólagos szigorú feltételeiről, amelyek megszabják az állami tisztviselők, az állami, a városi és a községi nagy közvállalatok, valamint a különféle igazgatósságok, tanácsok, felügyelőszervek dolgozói fizetésének a csökkentését.
Elsősorban azokét, akik jelentős tisztségeket töltenek be, s erre való hivatkozással túlbecsülik munkájuk értékét — amire a kormány, a politika mindeddig rábólintott.
Lapunk legutóbbi számában néhány jelentős személy havi keresetéről írtam azért, hogy az adatok ellenszenvet keltsenek azok körében,
kiket a bérük lefaragása vagy a befagyasztása súlyosan érintene, mert már jelenleg is a létminimum, sőt mi több, az alatt tengődnek. Nem kevés emberről van szó, hanem az ország lakosságának jócskán a feléről.
Ezúttal a miniszterek, no meg a nagy közvállalatok igazgatóinak a fizetését veszem sorra. Azokét, akik maguk ígérték meg fizetésüknek legalább a 10 százalékos lefaragását, és erre szólították fel a közvállalatok vezetőit is. Mi tagadás, ezt valamennyien ímmel-ámmal fogadták, és azoknak a megjegyzéseiből sem olvasható ki lelkes hozzájárulás, akik erről készek voltak nyilatkozni.
Íme a sorrend: Ivica Dačić miniszterelnök: 172 500 dinár (a továbbiakban csak a tárcát nevezem meg, mivelhogy miniszterekről van szó), Milutin Mrkonjić (közlekedésügy) 115 280, Milan Bačević (bányászat) 112 000, Verica Kalanović (lokális fejlesztés) 110 500, Velimir Ilić (építészetügy) 110 000, Aleksandar Vučić (első helyettes) 109 000, Sulejman Ugljanin (tárca nélküli) 108 500, Goran Knežević (mezőgazdaság) 108 300, Mlađan Dinkić (pénz- és gazdaságügy) 107 400, Suzana Grubješić (Euro-integráció) 107 300, Jovan Krkobabić (szociálisügy) 101 000, Nikola Selaković (igazságügy) 100 000, Ivan Mrkić (külügy) 99 000, Bratislav Petković (művelődésügy) 98 700 dinár. Vannak továbbá miniszterek, akik nem kapnak tárcájukért fizetést, legfeljebb „csak” kiegészítést, mivel valamely intézet vezetői, netán egyetemi tanárok stb. Ilyen például Slavica Đukić Dejanović (egészségügy), Alisa Marić (sport), Žarko Obradović (tanügy), Rasim Ljajić (kereskedelem) és Zorana Mihajlović (energiaügy). Azért jó lenne látni egy róluk szóló ilyen jellegű kimutatást is, hogy az embernek legalább sejtése legyen a honoráriumaikról, jutalékaikról és az egyéb bevételeikről. Bár igaz, hogy azok a miniszterek sem pusztán a fizetésükből élnek, akik esetében készült kimutatás.
Végül íme néhány nagy közvállalat főnökének a havi bevétele. Múlt heti számunkban már közöltük, hogy Dušan Bajatović „gázfőnök” több mint kétmilliót tesz zsebre havonta. Őt Nikola Stankov, a légi közlekedés ügynökségének főnöke követi 868 000 dináros fizetésével. Hozzájuk képest a többiek „szerény” összeggel elégszenek meg (vagy sem?): Predrag Ćulibrk (Telekom) 470 000, Dragomir Milojević (semmítőszék) 283 100, Aleksandar Obradović (villanygazdaság) 167 000, Zoran Krejović (földmérőhivatal) 160 000 dinárral.
Ha végül az ember figyelembe venné, hogy e tisztségek betöltéséhez milyen képzettségre és gyakorlati eredményekre van szükség, akkor bizonyára kiderülne — a sajtó tele is van vele —, hogy e téren is sok a kívánnivaló.
