home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Minél élethűbben
Szakáll Laura
2023.03.19.
LXXVIII. évf. 11. szám
Minél élethűbben

Az alkotás minden életszakaszban hasznos, egy jó hobbi bárki számára kellemes kikapcsolódást nyújt. A kreativitás fejlesztése fiatalkorban is fontos, ezeket a képességeket az élet bármely területén lehet kamatoztatni. Így gondolja ezt az adai Povázai Henrietta is, aki már kiskora óta alkot.

Henrietta, a sokoldalú kézműves, mindig a művészetek irányába orientálódott, annak több ágát kipróbálta. A képzőművészetben tud igazán kiteljesedni, emellett kézműveskedik, a többi közt a pirográfiával is kísérletezett már, díszeket készít, az ékszerek világában is jártas. Munkáit a világhálón is megtekinthetik az érdeklődők.

* Kezdjük a festészettel. Több részből álló képeket hozol létre.

— Gyerekkorom óta érdeklődöm a rajz iránt. A festéssel hivatásszerűen 2018-ban kezdtem el foglalkozni. A kedvenceim a többrészes fali képek, melyek készülhetnek farost lemezre, laminált anyagra, feszített vászonra. A vászon feszítését és az anyag méretre vágását is saját kezűleg oldom meg. Több technikával dolgozom. Olajfestékkel leginkább a portrékat festem, de az akrilt jobban kedvelem, mivel gyorsan szárad, és nem kell olyan sokáig várnia a megrendelőnek. Természetesen ez függ a mintától, motívumtól is. Akrilfestékkel leginkább virágokat, állatokat, tájképeket és autókat alkotok, de bármit szívesen festek, amire igény van. Maximalistának tartom magam, szeretem alaposan kidolgozni a kép minden apró részletét. Autodidakta módon igyekszem fejleszteni a technikámat, hogy a festményeim minél élethűbbek legyenek.

* Különleges orchideákat is készítesz, amelyek olyanok, akár az élő növények.

— Voltak élő orchideáim, amelyek nagyon sok törődést igényeltek, mivel rendkívül érzékeny növények. Hosszasan tanulmányoztam a növényeket, megfigyeltem minden apró részletüket, a leveleket, a virágokat. Arra törekedtem, hogy az én alkotásom is olyan legyen, mint az igazi. Az orchideák és egyéb virágok minden részét saját kezűleg dolgozom ki. Én festem a leveleket, a szárat, a gyökeret, a virágokat, melyeket aprólékos mintákkal is gazdagítok, hogy minél élethűbb legyen a végeredmény. Az alkotásaimnak az a különlegességük, hogy hajlítható a száruk és a gyökerük, így maga a növény variálható, tetszés szerint átrendezhető. Vízálló anyagot alkalmazok, így gond nélkül le lehet őket törölgetni, tisztítani. Azt nehéz meghatározni, hogy mennyi idő kell egy virághoz, mert általában egyszerre több növényen is dolgozom, meg mellette festek is. Kézműveskaspókat is készítek az orchideákhoz, természetesen ezeket is magam festem meg úgy, ahogyan a vásárlók szeretnék.

* Elsősorban mire van igény, mit keresnek az érdeklődők?

— Főleg az ünnepek környékén nagy az érdeklődés. Valentin-napra, névnapokra, anyák napjára és egyéb alkalmakra is vásárolják a kézműves-orchideákat. Lakásfelújításkor is keresnek, de nemcsak az orchideák, hanem a festmények miatt is. Előfordul, hogy tanácsot kérnek tőlem az emberek, hogy egy-egy helyiségbe mit javasolok.

 
* Hol láthatják a munkáidat az érdeklődők?

— Jelen vagyok a közösségi oldalakon, készülök az ünnepekre, valamint az aktuális évszakhoz illő alkotásokkal is foglalkozom. A sok rendelés miatt nem mindig sikerül annyi munkát előre elkészíteni, amennyit szeretnék. Készleten is mindig vannak festmények, orchideák, manók, melyek azonnal elvihetőek. Ilyenkor virágos festményekkel, virágkompozíciókkal, tavaszi manókkal és húsvéti textilnyuszikkal foglalkozom. Az utóbbiakat is magam varrom.  

* Mi motivál, miből merítesz ihletet, energiát a további alkotói munkához?

— Jólesik, amikor látom, hogy az emberek elégedettek a munkámmal, és azt kapják, amit szerettek volna. Örömet okoz, ha maradandót alkothatok, de legfőképp az nyújt számomra sikerélményt, ha egy kis színt tudok csempészni a szürke hétköznapokba. A festésben azt szeretem, hogy a határ a csillagos ég, amit elképzelek, megálmodok, azt meg tudom valósítani.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..