— Egy felszámolt és bezárt kanadai plébániától került hozzánk egy kis, földdel teli csomag — mondja Szakály József atya, a templom plébánosa. — Egy 1934-ből származó koronaőri igazolást is mellékeltek hozzá, mely a föld ereklye mivoltát bizonyítja: ez egy maréknyi az utolsó magyar király koronázási dombjából. A királynak ugyanis minden koronázáskor fel kellett lovagolnia egy úgynevezett koronázási dombra, ezen végezte el a kardvágást. A dombot egyébként a Magyarország összes vármegyéjéből származó földből hozták létre. Trianon után ezt a földet már ereklyeként tartották számon. A mai budapesti Szabadság téren állt az úgynevezett ereklyés zászló, itt végig félárbócra volt engedve a magyar lobogó, és az összes vármegyéből származó föld ez alatt a zászló alatt állt. Ebből jutott hozzánk most egy kicsi, és ehhez készített Vékony Lajos keramikusművész — aki az idén a Pro Urbe díjat is megkapja — egy ereklyetartót. Szent István államalapító az első szent királyunk volt, IV. Károly pedig az utolsó magyar király. Az ereklyetartót már augusztus 15-én kiállítottuk a templomban, de csak vasárnap, augusztus 20-án lesz megáldva a tíz órai szentmise után, a kenyérszentelési ünnepség keretében, melyre mindenkit szeretettel várunk!

Az ereklyetartó alkotója, Vékony Lajos keramikus- és képzőművész Topolyán született. Újvidéken szerzett oklevelet az Iparművészeti Középiskola kerámia szakán 1966-ban, két évvel később pedig tanárként végzett a főiskolán. Huszonöt éven át dolgozott pedagógusként. Munkái főleg samott anyagból készültek, tárgyak lenyomatával, mázbevonattal és anélkül. Az ereklyetartó megalkotását különleges felkérésnek tekintette.

— Sok ismeretanyagot igényelt a munka, de az interneten szerencsére sok információt találtam. Fent van például IV. Károly megkoronázásának videója a kezdettől a végéig. Még a domb is látszik, melyen a király négy csapást vág a kardjával. 1563-óta tartottak koronázásokat, és mind hasonlóak voltak. Külön szabályozták, honnan kellett hozni a földet: fél-fél köbmétert kértek a városoktól. Szabadkát nem említik, viszont Zentát igen, nyilván a törökök elleni győztes csata miatt, de biztos vagyok benne, hogy Szabadkáról is vittek földet, mely most ilyen módon hazakerül.

* Milyen jellegzetes vonásai vannak az ereklyetartónak?

— A palást és a korona Szent Istvánhoz kötődik, ráraktam a Prágában őrzött Szent István-kardot. Élőben sosem tekinthettem meg, ezt is az interneten láttam, ez alapján mintáztam meg. A kard közepén van egy mélyedés, kétélű. A magyar királyság folytonosságát akartam szimbolizálni. Három gomb van rajta, mellyel majd felerősítik, ezek közül az egyikbe egy keresztet formáztam, a másikba pedig az ország almáját. Fel kellett kötnöm azt a bizonyos gatyaszárat, mert kezdetben nem volt ötletem, ki kellett találnom, hogyan oldjam meg a rám bízott feladatot. Azt is figyelembe kellett vennem, hogy egy már meglevő dombormű alá tervezem a tartót. A hátuljában lesz majd a koronázási föld.

* Volt szerencsém megtekinteni a munkáit. Igen aprólékos és időigényes feladatnak tűnik a kidolgozásuk. Meddig tart elkészíteni egy-egy ilyen alkotást?

— Ki kell szabni, ezt például kartonból vágtam ki, elvittem a templomba, hogy ott pontos méretet vehessek. A munka valóban időigényes. Az alapot mindig nagyobbra kell szabni, mert égetéskor és száradáskor is zsugorodik. Egy korábbi munkám, a Szent István-dombormű dekorációit itt is megismételtem, de csak jelképesen, mert az a dombormű bronz, ez pedig kerámia, méghozzá bronztinktúrával, 1300 fokon kiégetve.

* Első ránézésre szerintem senki sem mondaná meg, hogy nem bronzból készült...

— Igen, mindössze egy lényeges különbség van: ez a szín nem fog sötétedni, hanem mindig ilyen marad. Keményebb mázat használtam, hogy az ereklyetartó időállóbb legyen, remélem, sokáig szolgál majd. Szerintem tartós lesz, mert a városházán is vannak ehhez hasonló díszítőelemek, és azok már százévesek...

* Milyen alkotásokat tervez még?

— A sorozataimat szeretném bővíteni. 2000-ben volt egy kiállításom Makón. Egy nagykereskedőnek megtetszettek a tárgyaim, és megígérte, hogy rendelni fog tőlem egyet-kettőt minden évben. Már tizennégy alkotásom került hozzá, a legújabb Árpád-házi Szent Margit lesz, és ezt magamnak is elkészítem. Szerencsére állandóan van feladat. Most kezdtem el porcelán ékszereket is gyártani, mert volt rendelés. Sok a munka. Visszatérve az ereklyetartóhoz, azt még nem mondtam el, hogy háromszor kell égetni. Terrakotta, első égetés, ezt zsengélésnek mondják. Mázas égetés másodszor és tinktúraégetés harmadszor. Ez mind különböző hőfokot igényel, erre is ügyelni kell. Meg arra is, hogy minden égetés után, amíg ki nem hűl, azaz legalább egy-két napig nem szabad hozzáérni az alkotáshoz. Emiatt mondom, hogy ez a munka időigényes. A kerámia nagy tudást igényel, és sok türelmet.

* Van kinek átadni a tudományt? Érdeklődnek-e fiatalok, akikben látja a tehetséget?

— A folklórközpont próbálkozik népi kerámiával, voltak, akik szerettek volna tanulni tőlem, de nekem nem ez a célom, mert huszonöt évig dolgoztam a tanügyben. Most már nagyobb szabadságra vágyom, hogy ne kössön le más tevékenység. A fiamra gondoltam igazából, hogy majd ő lesz az, aki továbbviszi mindezt. Luxemburgban él és dolgozik, megvannak a feltételei és a tudása is. Régebben, a ’80-as években volt egy galériánk, akkoriban ő is készített álarcokat, és nagy megdöbbenésemre az ő munkáiból vásároltak elsőként. Mondtam is neki, hogy amikor majd nyugdíjba megy, folytathatja ezt a családi hagyományt. Rengeteg itt a felhalmozott anyag, volna miből dolgozni. Emlékszem, azelőtt vonattal utaztam Olaszországba anyagért, melyet valójában el sem használtam. Viszont jó, hogy mindenből van „raktáron”, mert különben most Kecskemétig kellene szaladgálnom, ami azért nem egyszerű feladat.

* Keresik a munkáit?

— Mondjuk, amit kollekcióba készítek, azt nem is nagyon szeretném eladni. Más is úgy csinálja, hogy készít egy változatot, de az eredetit nem adja el. Nem nagyon szeretem a másolatot. Egy évben egy makói kiállításra csináltam egy Madonnát a kis Jézussal, és rajta volt a szabadkai címer. Még ugyanabban az évben a művésztelepen járt Habsburg Ottó, és neki ajándékozták a munkámat. A művésztelep vezetője nagyon elszomorodott, hogy jaj, elvitték a szép kerámiát, tudnék-e csinálni másikat? Én készítettem egy variációt, a hölgy meg is örült, de hozzátette, az eredeti azért szebb volt. Na — mondtam —, soha többé nem ismételek! Nem lehet az eredetit visszahozni, annak mindig van egy megismételhetetlen hangulata. Szerintem most, az ereklyetartónál is sikerült elcsípnem a hangulatot a IV. Károlyról szóló filmnek köszönhetően. Jó, hogy volt honnan ihletet meríteni.

* Ez munka, hobbi, szabadidő...

— Minden!

* És van-e olyan, hogy nem a kerámiával foglalkozik?

— Nagyon sokat olvasok, amióta nyugdíjas vagyok. Rendszeres látogatója vagyok a városi könyvtárnak. Most Hemingway a kedvencem, nála kötöttem ki, tetszik, ahogy ír. Ezenkívül nagyon szeretem a növényeket, a virágokat. Jó, hogy a lakáson kívül van egy műtermem, itt van egy kis kert, úgyhogy a növényeimmel is foglalkozhatok.