home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Minden betegségre van gyógynövény
BÚCSÚ Ottó
2013.05.29.
LXVIII. évf. 22. szám
Minden betegségre van gyógynövény

A magyarországi Bükkből érkezett Szabadkára Szabó Gyuri bácsi természetgyógyász, aki a Népkörben a nagyszámú érdeklődőnek igen érdekes, tartalmas előadást tartott a népi gyógyászatról, a gyógynövényeknek a különféle betegségek kezelésére való felhasználásáról.

Az immár 85 éves természetgyógyász elmondása szerint a nagyanyjától sajátította el a gyógynövények ismeretét. Majd élete folyamán egyre bővítette tudását, és végül vizsgázott is természetgyógyászatból. A gyógynövényeket gyűjtötte, feldolgozta, különféle teák alapanyagát készítette el belőlük. Tudását most már lányára és unokájára is rátestálta, akiket az időközben létrehozott kisebb vállalkozása irányításával is megbízott. Mint előadásában elmondta, az Egészségügyi Világszervezet pekingi kongresszusán 2008-ban határozat született a népi gyógyászat alkalmazásáról és arról, hogy azt az orvosi egyetemi képzésben is tanítani kell. Hangsúlyozta, a gyógyítás az orvosok dolga, de hozzá kell adni a népi gyógyászatot is, mert a napjainkban alkalmazott orvosságoknak rendszerint károsító mellékhatásaik is vannak. Ezért mind nagyobb igény mutatkozik a népi gyógyászat iránt, olyannyira, hogy világviszonylatban nem tudnak elegendő gyógynövényt termelni.

Gyökerénél kezdjük a kezelést!

Gyuri bácsi rámutatott arra is, hogy a mai gyógyítás 60%-a csupán tüneti kezelés, és nem a kór tényleges kigyógyítása. A népi gyógyászat révén viszont heti 2-3 csésze gyógynövénytea elfogyasztásával rendben tarthatjuk egészségünket. Minden betegségre van gyógynövény, még a rákra is. A gyárilag előállított antibiotikumok hatása ma már sokszor egyenlő a nullával. Az antibiotikumok viszont a gyógynövényekben is megtalálhatók, de azokat nem szokják meg a kórokozók, és nincs káros mellékhatásuk sem. Így pl. a diólevélnek is van antibiotikumos hatása. A hepatitis B-fertőzés esetén diólevélteát kell inni, akárcsak a májon vagy a méhen levő ciszta esetében. Vesebetegségre bodza- meg nyírfavirágtea fogyasztása ajánlatos, megelőzésére csalánteát és mézes zsurlóteát igyunk. A vesecisztát mezei zsurlóval lehet eltávolítani, a vesekő eltüntetésére pedig nyírfalevélteát fogyasszunk.

Magas vérnyomásra

A keringési zavarok, az érelmeszesedés és a szívbetegségek témakörében Gyuri bácsi elmondta, hogy a magas vérnyomás 80%-ban veseeredetű. Ilyen esetben a szívnek erőlködnie kell, hogy a hajszálerekbe is eljuttassa a vért. A vérnyomás csökkentésére ajánlott a pásztortáskatea. A szívritmus szabályozására, valamint az erek rugalmasságának a megtartására a galagonya virágos hajtása a legjobb. Ha galagonyateát iszunk, nem lesz szívinfarktusunk. A citromfű-, a macskagyökér-, az orbáncfű-, a levendulatea idegnyugtató. Depresszió ellen fagyöngyteát igyunk. A túlzott koleszterintermelés oka, hogy a máj nem működik rendesen. Ha a koleszterin túlteng, akkor lerakodik az érfalra. Ellene a tyúkhúrtea és a veronikatea, a nőknél pedig a cickafarktea alkalmazható.

Tea a rák ellen

A rák a savas szervezetben alakul ki, ezért vigyáznunk kell a PH-értékre, hogy ne csökkenjen 7 alá. Lúgosan kell tartanunk szervezetünket. A rákos sejtek cukorral táplálkoznak. Amerikában szódabikarbóna-injekciókkal gyógyítják a rákot. Az antioxidánsok pusztítják a rákos sejteket. A szilvalekvárban nagyon sok antioxidáns van. A székely nők a mellrákot szilvalekvárral gyógyítják úgy, hogy fogyasztják is, valamint rákenik a mellükre. A csontritkulásra pedig a székelyek az aszalt szilvát ajánlják, vagy két tyúktojás héját kell úgy elfogyasztani, hogy előzőleg legalább 150 Celsius-fokon fertőtlenítik, majd apróra összetörik. Ha a vese nem működik megfelelően és a méreganyag lerakodik az ízületekben, köszvény alakul ki. Ilyen esetben málnalevélteát vagy szederlevélteát fogyasszunk. A gyomorsavtúltengést a fehér akácvirág vagy a fehér árvacsalán teájával lehet csökkenteni.
Az előadása befejeztével a hallgatóság köréből több kérdés is elhangzott a különféle betegségekkel kapcsolatban, s Gyuri bácsi sorra megválaszolta őket.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..