Pionír tollforgató koromban ő volt a példakép, pedig jószerével akkor még azt sem tudtam, kit tisztelhetek benne. De első rügyfakadásainkat mindig ő méltatta pár szóval, s a Jó Pajtás kistudósítóinak találkozóján csaknem kivétel nélkül mindannyiunkat a nevünkön szólított, s a mosolya mellett mindig volt egy-két biztató szava is hozzánk. Úgy is mondhatnám, pályámat - akkor még tudattalanul - Németh István és Mirnics Zsuzsa, akkori kedvenc íróim mellett ő is nagyban befolyásolta. Emlékszem, jóval később, már a 7 Nap ifjúsági rovatának szerkesztőjeként épp őt próbáltam utánozni, amikor Hadaró Jutka mintájára egy középiskolás fiú bőrébe bújva igyekeztem perlekedni a világgal...
2004. október 1-jén ő is jubilált: hatvanötödik életévét töltötte be. Munkásságának negyedszázados jubileumát pedig az idén ünnepelhetjük, hiszen első kötete, A mesebeli kiskocsi 1980-ban jelent meg.
* Börcsök Erzsébet lányaként, s olyan irodalmi háttérrel és neveltetéssel megáldva, mint amilyen Önnek ,,örökség"-ként kijutott, talán nem is volt nehéz elkezdeni az írói pályát. Hosszú évekig mégis újságíróként kereste meg kenyerét. Hogyan került a Jó Pajtáshoz?
- Már az Újvidéki Tanárképző Főiskola hallgatójaként elkezdtem írogatni, s így lettem a Magyar Szó ösztöndíjasa. Ám amikor 59-ben bővült a Jó Pajtás, szükségük volt új munkatársra (aki felnőttekhez és gyerekekhez egyaránt könnyedén tud szólni), s a szerkesztőségből engem ajánlottak. Mivel tetszett az újságírói hivatás, amelybe akkor már némileg belekóstoltam, elvállaltam a megbízatást. Az irodalmi rovat szerkesztése volt a feladatom, emellett azonban természetesen különféle rendezvényekről is tudósítottam, valamint állandó kapcsolatot tartottunk fenn az iskolákkal, a gyerekekkel, s ezekről a terepi találkozásokról is sokat riportoztam. Akkor nagyon mozgalmas és színes életet élt a Jó Pajtás. Rengeteget utaztunk külföldre, megismerkedhettünk a lengyel, a román, a bolgár gyermeklapokkal, de a belföldi kollégákkal, a szlovén, szerb kiadványok készítőivel is kiváló kapcsolataink voltak. Aztán mi magunk is tartottunk néhány izgalmas vetélkedőt, szerkesztettünk antológiákat... Egyszóval a húsz év nagyon gyorsan elröppent a Jó Pajtás és a gyerekolvasók körében, amit soha nem bántam meg, de bizonyára másképp alakult volna a sorsom, ha csak a felnőtt olvasóknak írogatok. Engem elsősorban gyermekíróként tartanak számon...
* S ez bántja Önt?
- Nem, dehogy! Csak amióta nyugdíjas vagyok, s valamivel több időm jut a szépirodalomra, rádöbbentem, hogy valójában én még csak most kezdem a pályám. Én, aki a Jó Pajtás irodalmi szerkesztőjeként nagyon sok író pályakezdését elősegítettem, jómagammal alig törődtem, kezdő maradtam. Mindamellett, hogy öröm számomra, hogy virágba szökkentek azok, akik akkor még csak bimbó formájában sejtették magukról, mivé fognak válni, azért az én vágyálmaimmal is talán jobban kellett volna törődnöm - s most egyáltalán nem arra gondolok, hogy operaénekesnőnek készültem, s aztán lettem, ami lettem -, hanem úgy, egyáltalán. Ha felnőtt olvasóknak írok húsz évig, talán sokkal több interjút készíthettem volna híres, nagy emberekkel, képzőművészekkel, zeneművészekkel, költőkkel... hiszen imádtam hangversenyekre, tárlatokra, író-olvasó találkozókra járni.
* Azt hiszem, azt a népszerűséget, amit Hadaró Jutkával elért, bárki megirigyelhetné, noha sohasem írta alá a szöveget, s 1989-ig valójában titok fedte a sorozat hősnőjének szerzőjét. Hogyan született meg Hadaró Jutka?
- Girizd László főszerkesztő egy alkalommal megkért, írjak egy ismertetőt egy operaelőadásról a gyerekeknek. Operáról gyerekeknek?! Ha jól emlékszem, Benjamin Britten: A kis kéményseprő című bemutatójáról kellett cikkeznem, s hogy sikeresen megoldjam a feladatot, vagyis kedvet csináljak a gyerekeknek az előadáshoz, úgy gondoltam, egy kislány szemével láttatom az egészet. Hát sikerült! Olyannyira, hogy folytatása is lett. Később már minden héten kellett jelentkeznem, mert követelték kis olvasóim. Végeredményben ők alakították a sorsát (még a frizuráját, a ruháját is!), mert például ők kérték, hogy legyenek osztálytársai is, aztán később családot, testvéreket is kapott, s hogy a fiúk se maradjanak ki a történetekből, megszületett Öcsi, aztán Gabi, majd Zsuzsi. Aztán nyolcadikos lett Jutka, megtörtént a pályaválasztás is, ám mégsem lehetett elbúcsúztatni.
* Végül kortalan felsős maradt, míg 89 januárjában abbamaradt a sorozat. Felfedte magát, és elköszönt Hadaró Jutka rajongóitól. Miért?
- Ekkor már az Újvidéki Rádió dramaturgjaként dolgoztam, s úgy éreztem, erre az új ,,szerepkör"-re kell teljes erőmből koncentrálnom. A rádióban töltött tizennégy év új kihívás volt a számomra, hiszen egészen más feladatokkal és műfajokkal találkozhattam, ami feltöltött. A dramaturgiai munkák mellett fordítottam, hangjátékokat, rádióregényeket, mesejátékokat írtam, egyszóval beleástam magam egy ismeretlen munkakörbe. A párbeszédes műfajok annak előtte is nagyon érdekeltek, hát most kipróbálhattam ebben is magamat.
* Emlékszem, a Gömblakók című regényének dramatizált változatát a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén annak idején sikerrel vitte színre Káló Béla és Körmöci Petronella. Mi, olvasók, akkor nagyon faltuk az ilyen és ehhez hasonló történeteket, ám nem lett folytatása...
- A Gömblakók valójában kísérleti regény, melyet a kritika elég fanyalogva fogadott, mert egy kicsit a tudományos-fantasztikus tartalmával úttörőnek számított a nyolcvanas években. Valójában egy valós történetet dolgoztam fel, egy angol kisfiú sztoriját, aki súlyos betegsége folytán életét egy műanyag gömbben volt kénytelen leélni, sohasem érintkezve a külvilággal. Nos, az én történetem úgy végződik, hogy a fiú mégis kiszabadul ,,rabságából, s amikor találkozik a valós világgal, akkor ámul el csak igazán, milyenek is valójában az emberek, a tárgyak körülötte. Csalódottságát egyáltalán nem rejti véka alá...
* Volt színikritikus, megpróbálkozott drámaírással is. Mi lesz a következő állomás?
- Nem tudom, hány évet ad még a sors. Azt kemény munkával a végletekig ki szeretném használni. Továbbra is szeretnék mind felnőtteknek, mind gyerekeknek írni. A gyermekolvasók számomra mindig is meghatározóak voltak, azok is maradnak. Rengeteg témát, ötletet adtak, közöttük járva mindig feltöltődtem. Elsősorban befejezném Hadaró Jutka és a játékdoboz lakói című meseregényemet, és szándékomban van gyermekeknek szánt - iskolai színjátszó csoportokban előadható - jeleneteket is írni, mert úgy érzem, ebben az iskolák hiányt szenvednek. Ami a felnőtt olvasókat illeti: folytatnám megkezdett novellaciklusomat, elsősorban és kiemelten az itt és mosttal foglalkozva, mert erőszakkal és ellentmondásokkal teli korunk szinte ordítva kívánkozik papírra, másodsorban pedig a nők szemszögéből láttatva, amit a férfiak - helyettünk - nem tehetnek meg. Egy regényben emléket szeretnék állítani édesanyám, Börcsök Erzsébet küzdelmes életének, az akkori (író)társadalomnak és Versecnek, amilyennek édesanyám mellett én is megéltem a magam első húsz esztendejében.
* Kívánunk ehhez jó egészséget és munkakedvet!
KREKITY Olga