home 2024. július 16., Valter napja
Online előfizetés
Miféle további vita? Miféle további párbeszéd?
2015.05.14.
LXX. évf. 19. szám

A Második Nyilvánosság facebook-csoport sajtóközleménye

A Második Nyilvánosság visszautasítja Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének inszinuációit, amelyek a Lenullázott lehetőség című közleményében láttak tegnap napvilágot.

A VMSZ elnökének felháborodását az váltotta ki, hogy a Bukás című film világszerte internetes mémként terjedő, számtalan változatban parodizált jelenetét valaki rá és legközelebbi munkatársaira is „rászabta”, vagyis olyan magyar feliratot rendelt a szóban forgó jelenethez, amely a VMSZ-es tájkunlistát, illetve a Párt és a Második Nyilvánosság kapcsolatát pellengérezi ki.

Pásztor István, neveket nem említve, de nyilvánvalóan a Második Nyilvánosság tagjaira is célozva, azt állítja, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban egy olyan „politikai szándékú akciósorozat” indult az interneten, amelynek csak látszólagos célja a vajdasági magyar közösség és társadalom problémáinak a felvetése. Ám most lehullottak az álarcok, lelepleződtek a valódi szándékok, mert ennek az akciósorozatnak „a részben álnéven, részben saját névvel és álneveken működő aktorai és szellemi mentoraik, irányítóik és támogatóik” – így Pásztor – „egy videóban a Vajdasági Magyar Szövetséget kiegyenlítették a nácizmussal”. Tehát, ha jól értjük, Pásztor szerint mindazok, akik az elmúlt hetekben, hónapokban kritizálni merészelték a VMSZ-t, most időpontot egyeztettek, leültek egy számítógép elé, és szépen összehozták ezt a videót, amelyet persze álnéven publikáltak. Mi sem kézenfekvőbb bizonyíték Pásztor István számára, mint az, hogy ebben a videóban pozitív kontextusban szerepel a nevünk. Ez aztán a cáfolhatatlan bűnjel!

A Második Nyilvánosság tagjai, azaz a szerkesztőség és az olvasók mindig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy véleményüket saját nevük felvállalásával tegyék közzé. Soha nem bújtunk álnevek mögé, mint például a VMSZ-t kritizálókat befeketíteni igyekvő Vajdasági SkaCcok oldal szerzői. A VMSZ elnökét az nem zavarta, hogy a pártját glorifikáló blogon a Népszínház színészeit prostituáltaknak nevezték, a Napló Kör és a Második Nyilvánosság tagjait pedig alpári módon inzultálták, sőt, még némi zsidózás is be-becsúszott. Akkor bezzeg nem adott ki hasonló közleményt a VMSZ elnöke, elítélve a blog szerzőinek „mentorait” és „vízhordóit”.

A Második Nyilvánosságnak a VMSZ-t kifigurázó videó elkészítéséhez semmi köze nincs, ezért elvárjuk Pásztor Istvántól, hogy kérjen bocsánatot a meggyanúsításért, és a náci bűnök relativizálásának vádjáért is!

Úgy látjuk, hogy Pásztor István ezt a videót – elég suta módon – csak ürügyként használja arra, hogy elzárkózzon a párbeszédtől és a vitától azokkal, akik több érzékeny kérdést vetettek fel az elmúlt hetekben, hónapokban, kezdve a magyarországi hitelek lehetséges támogatottjaitól egészen a Magyar Nemzeti Tanács szakmai kompetenciáival bezárólag.

Sajnáljuk, hogy a párt tisztújító közgyűlésén újfent deklarált nyitás már a közgyűlés utáni második héten teljes bezárkózásban manifesztálódott. Erre kiváló példa a Vajdasági RTV május 11-i, hétfő esti Napjaink című műsora, amelyben egyetlen VMSZ-es kötődésű személy sem vállalta, hogy a vajdasági magyar közéletről folytasson stúdióbeszélgetést neves értelmiségiekkel, újságírókkal, közéleti személyiségekkel.

Párbeszéd és vita a Pásztor vezette VMSZ részéről eddig sem volt, ezért nem is értjük, miféle párbeszéd és vita lehetőségét nulláztuk le szerinte – „mentorainkkal”, „vízhordóinkkal”, meg az összes „megmentővel” egyetemben.

А Második Nyilvánosság szerkesztői: Bózsó István, Gyulai Zsolt, Pressburger Csaba, Vanger László, Vataščin Péter

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..