A fontos és kevésbé fontos háborúk

Háború és háború között mindig van különbség. Már a harmincéves és a napóleoni háborúk óta igaz, hogy egy konfliktus soha nem pusztán két ország ügye. Az egyik mögött szinte biztosan egy nagyhatalom áll, a másik mögött pedig egy másik. Így lett az Osztrák—Magyar Monarchia és Szerbia konfliktusából világháború, ezért fogott össze a világ demokratikusabb része a náci Németország ellen — az antidemokratikus Szovjetunióval szövetségben. A közelmúltig az USA is rendre beleállt a fontosabb konfliktusokba, más háborúkat viszont nem vitt végig, mert túl költségesnek vagy elhúzódónak bizonyultak. Ezért vonult ki Irakból és Afganisztánból, ezért nem erőlteti a szíriai békét, és hagyta hátra Szomáliát vagy Líbiát a káoszban — ezek a nem fontos háborúk. Az USA emellett a kockázat, főként az emberveszteség minimalizálására törekszik, így zárta rövidre az izraeli—iráni összecsapást is.

Vannak azonban igazán fontos háborúk is — például az izraeli—gázai konfliktus. Európai szemmel különösen kegyetlen, de a közel-keleti háborúk rendszerint ilyenek, és a térségben Izrael katonai fölényben van. Ha nem válaszolt volna határozottan a tömeges rakétatámadásra, azt gyengeségként értékelték volna, ami a terrorszervezetek aktivizálódásához vezethetett volna. Izrael ezért mér olyan csapásokat, amelyek elrettentik a további támadást.

Számunkra azonban elsősorban Ukrajna a fontos, hiszen közel van. Felmerül a kérdés, hogy az „ukrajnai speciális katonai akció” vajon fontos háborúnak számít-e. Mivel már több mint három és fél éve tart, a béke körvonalai nem látszanak, a felek álláspontjai összeegyeztethetetlenek, és naponta zajlanak támadások, egyértelmű, hogy fontos háborúról van szó.

Ukrajna: totális háború korlátozott területen

Az ukrajnai háború már szinte minden eddigi háborúra emlékeztetett. Úgy indult, mint egy ultramodern, vezetőséget kiiktató villámháború, melyben az oroszok elszámolták magukat. Ezután a II. világháborúra jellemző, páncélos, tömeges támadást indítottak, de ismét kudarcot vallottak, mert az ukránoknak volt elég, viszonylag olcsó, vállról indítható fegyverük (főleg Javelin), mely súlyos veszteségeket okozott. Így az oroszok visszatértek az I. világháborús anyagcsatához, ahol több tüzérségi eszközük és lőszerük adott nekik előnyt, de ez csak lassú előrenyomulást eredményezett. Az ukránok válaszként méregdrága irányítható rakétáikkal (Himars) támadták az utánpótlási vonalakat, és diverzáns, sőt partizánakciókat is végrehajtottak. Mindez azonban kevésnek bizonyult, a háború pedig új, eddig csak filmekben látott irányt vett.

A drónok háborúja

A drónokat az ukránok kezdték kis mennyiségben alkalmazni, és hatékonynak bizonyultak. Az oroszok erre siklóbombákkal reagáltak, de iráni drónokat is vásároltak. Korábban nem volt olyan konfliktus, ahol a drónok ekkora szerepet kaptak. Lehet, hogy a háborút nem kizárólag a drónok döntik el, de jelen fázisban egyértelműen előtérben vannak. Ezt Oroszország is felismerte, és nagy számban növelte saját dróngyártását. A további fejlesztések skálája hatalmas, a nanorobotoktól kezdve a 2 grammos robotokon át a 2 tonnás drónokig.

Az ukrajnai háború mint világrend-meghatározó háború

Az ukrán háború ki sem tört volna, ha komolyan vették volna Oroszország biztonsági igényeit. A Szovjetunió szétesése utáni tárgyalások egyik kulcskérdése volt Szevasztopol bérleti joga, amikor úgy tűnt, hogy az ukránok nem hosszabbítják meg a megállapodást, Oroszország reagált, és pillanatok alatt megszállta a Krím félszigetet. Az oroszok abban bíztak, hogy 2022-ben is könnyű lesz az előrenyomulás, de nagyot tévedtek. A konfliktus fő kérdése most az, hogy Ukrajna önállósága és szuverén döntései a mérvadók, vagy az 1989 és 1991 között kialakult nagyhatalmi megállapodás, melybe az orosz érdekek is be voltak ágyazva. Ez a tétje a háborúnak, bár sok elemző nem ad túl sok esélyt Oroszország teljes vereségére, érdemes végiggondolni, melyik fél képes több és jobb fegyverhez, különösen drónokhoz jutni. Az ukránok Kanadától Ausztráliáig (mely majd 50 Abrams tankot küldött), Dél-Koreától Japánig számíthatnak pénzre és fegyverre, nem csak Európától és az USA-tól.

A liberális demokráciák előnye a háborúkban a parancsuralmi rendszerekhez képest

Az orosz parancsuralmi rendszer már átállította gazdaságát, bevonta Észak-Koreát a lőszergyártásba, kérdéses, mit kap Kínától, és hogyan alakul a kapcsolata Indiával. Lassan kirajzolódik, hogy Oroszország kire és mennyire számíthat a jövőben. A liberális-monetarista Nyugat egyelőre gyengének tűnik, bár Ursula von der Leyen egy beszédében az EU gazdaságát lényegesen erősebbnek nevezte az orosznál, és ezzel kapcsolatban felmerült, hogy ez eldöntheti a háborút. És valóban, az EU hadiipari kapacitása még nincs teljesen beindítva, idő és pénz kell hozzá, de egy korlátozott ukrajnai háború finanszírozására mindig van forrás, az EU-nak vannak hitelezői, akik elegendő pénzről gondoskodnak. Mintha a hitelezőket kevésbé érdekelné a megtérülés, pénzt adnak olyan, közvetlen és kiszámítható hasznot nem ígérő dologra, amelyet a bankok nem finanszíroznának. Úgy tűnik, az EU vezetőségét jobban érdekli Ukrajna védelme, mint saját polgárai. Ez pedig jogosan vet fel kérdéseket: miért fontos az ukrajnai háború az EU számára? Az EU-ban ma sok gyártósor áll üresen, mert a cégek egyre gyakrabban az USA-ba helyezik székhelyüket. Mire lehet ezeket a kapacitásokat használni? Például drónok gyártására. Mostanra a háború olyan fázisba jutott, hogy a mennyiség dönt. Az eddigi legnagyobb támadás körülbelül 800 drón volt, bár nem biztos, hogy a Lengyelországban landolt és lelőtt eszközök mind orosz gyártmányúak voltak. A drónhasználat hamarosan a napi ezres, sőt többezres nagyságrend felé tolódhat, és ebben az oroszoknak nincs eldöntő, mindenhatónak tűnő előnyük a tüzérség, páncélosok és mozgósítható katonák számához képest. Ezek a tényezők tükröződnek a frontvonal jelen állásán. A légi fölény sem bontakozik ki egyértelműen, mert az egykori szovjet doktrína a légvédelemre épített, az oroszok pedig távolról is képesek célba juttatni hatékony sikló- (szárnyas) bombákat.

A drónoknál a fantázia és a robotika szab határt: Spanyolországtól Svédországig, Franciaországtól Lengyelországig dolgoznak rajtuk, és tucatszám bukkannak fel ötletes prototípusok a YouTube-on. Vannak, amelyek vízen, szárazföldön, levegőben és víz alatt is közlekednek, mások pókszerűek vagy négylábúak, és sok fejlesztést egyáltalán nem hoznak nyilvánosságra. Mi történne, ha ezeket fegyverrel és lőszerrel szerelnék fel, és tömeggyártásba vinnék?

Az összmagyar érdek

Nem tudni, mennyire közeli az ukrajnai összeomlás. Nekünk, magyaroknak, de szerb állampolgároknak is az lenne a legjobb, ha a háború mielőbb véget érne, és visszaállna a „business as usual”, azaz a világkereskedelem jól működő formája. Ez azonban nehezen elképzelhető. Éppen ezért célszerű, hogy Magyarország és Szerbia kiegyensúlyozott külpolitikát folytasson a nagyhatalmak között. Ez a legjobb stratégia egy kis országnak két ütköző világnézetet képviselő fél között. Jó jel a magyar—ukrán tárgyalások megindulása is. Valószínű, hogy a jövő világrendje egyik tömbjének peremén leszünk. Ukrajna, bármi marad is belőle, szomszéd marad, Oroszország közel lesz, hatalmas nyersanyagkészlettel és atomfegyverekkel, az Egyesült Államok pedig megosztottsága ellenére továbbra is technológiai, ipari és katonai nagyhatalom. Kínát aligha lehet megállítani, óriási beruházásokkal és növekvő befolyással gyarapítja erejét.

Mi, magyarok valóban szeretjük Európát, különösen Nyugat-Európát. Évezredekre visszanyúlóan a Nyugat mellett köteleztük el magunkat, és fáj, hogy ezt gyakran nem méltányolják. És persze az is fáj, hogy az új világrendben — úgy fest — megint az a mintázat tér vissza, amely a történelmünk során állandóan zavart bennünket, hogy az egyik tömb peremén leszünk. Mégis van remény, ügyes, megfontolt diplomáciával ez akár előnnyé is fordítható.

Oroszország atomhatalom, egy teljes vereség és összeomlás ezért kizárt, de katonai erényeit, gazdaságát és lakosságát próbára tehetik, sőt az olyannyira dédelgetett győzelmi nimbusza is megrendülhet.

(A szöveget Duncan Weldon esszéje ihlette, aki a XX. századi háborúkról írt kiváló szöveget: https://engelsbergideas.com/essays/why-liberal-democracies-win-total-wars)