László Edit, a marosvásárhelyi rádió magyar adásának szerkesztője Beszélni nehéz címmel tartott izgalmas, érdekfeszítő, de egyben játékos előadást újságírással, diáklap szerkesztésével foglalkozó fiataloknak. A találkozó még a nyáron zajlott a Brassó közelében lévő Benedekmezőn, de a téma állandóan időszerűnek számít - nemcsak Erdélyben, nálunk is. Beszélni valóban nehéz? - kérdeztük a lassan két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező újságírót.
- Nemcsak beszélni, beszéltetni is nehéz. A rádiósnak, akár beszél, akár beszéltet, nagyon sok belső törvényszerűségre kell figyelnie. Beszélőként tudatosítania kell, mi az adottsága és mi az, amit kifejleszthet, újságíróként viszont tudnia kell alkalmazni a csendbeszéd lehetőségét. Az a fontos, hogy minél tömörebben, érzékletesebben és szuggesztívebben, szinte rábeszélő módon tudja megnyitni és beszélni hagyni a partnerét. A riporternek az a feladata, hogy jól és pontosan kérdezzen, őszintévé, nyílttá tegye az alanyát, és tudjon visszahúzódni, ha szükséges.
* A munkád során sok emberrel találkozol, tanítasz is. Mit tapasztalsz, hogyan beszélnek az emberek? - a fiatalokra és az idősebbekre egyaránt gondolok.
- Nagyon nehéz általánosítani, de azt tapasztalom, hogy a vidéken élők sokkal természetesebben beszélnek. Ezt nemcsak a megfogalmazás módjára értem, hanem magához a témához való viszonyulásra is. Sokkal egyszerűbben, kifejezőbben szólalnak meg, nem bonyolítják túl a gondolataikat, önmagukat adják. Ezzel szemben elég gyakran szembesülök azzal, hogy az úgynevezett értelmiségi réteg, a tanultabbak - talán a vélt felelősségük tudatában és arra gondolva, ki mindenki hallja őket - a mikrofon előtt ''begörcsölnek”, és rettenetesen elbonyolítják a mondandójukat. Azzal az emberrel, akinek helyén vannak a gondolatai, és őszintén felvállalja azokat, nagyon szépen, simán zajlik a beszélgetés. A fiatalok beszéde sok-sok javítanivalót hagy maga után, de ez nem az ő hibájuk, hanem a családé, az iskoláé és a mai világé is. Rendkívül értelmesek, nyitottak, fantáziadúsak, sok mindenhez értenek, de gyorsan, hadarva beszélnek, átvették ennek a futó, bolond világnak a hibás tempóját. Mindent azonnal közölni akarnak, és elharapják a szóvégeket, nem fogalmaznak kerek mondatokban, mintha attól félnének, ha szabatosan, szépen nyilvánulnak meg, akkor kinevetik őket. Az újságírószakos diákjaimmal a tanmenet jó egynegyedét azzal töltjük el, hogy beszédgyakorlatokat végzünk. Sajnos, a fiatalokat nem beszéltetik eleget, sem az iskolában, sem otthon. Talán az állásinterjúkat és egy-két szóbeli vizsgát kivéve, szinte minden teljesítményükről írásban adnak számot, és ez rendkívül káros a verbális kommunikáció számára. Ez főleg akkor mutatkozik meg, ha nem szokott hozzá, hogy az egyébként nagyon helyes véleményét szóban is megfogalmazza.
* A televízió és a rádió mekkora hatással van az egyén beszédkészségének a fejlesztésére?
- A rádiónak nagyobb hatása lehetne, hiszen a médiafogyasztót csak hanghatások érik, a képi ingerek nem terelik el a figyelmét. Azt hiszem, a fiatalok kevésbé hallgatják a közszolgálati adásokat, a kereskedelmi médiának viszont a sok zene és a kevés beszéd a lényege, ami azt jelenti, hogy a verbális fejlesztést nem szolgálja. A tévé viszont nagyon sok olyan ifjúsági jellegű műsort, rovatot indíthatna be, amely során a néző könnyebben felvállalhatná a saját véleményét.
* Mit kellene tenni, hogy ne legyen nehéz beszélni?
- Az audiovizuális médiának arra kellene törekednie, hogy megtalálják a fiatalokat, illetve hogy a fiatalok rátaláljanak a rádióban és a tévében az olyan jellegű adásokra, amelyek a verbális kommunikációt bátorítanák. A középiskolákban és az egyetemeken minél többet kellene beszéltetni a diákot, illetve arra késztetni, hogy a tudását, a véleményét szóban fogalmazza meg. Én is anya vagyok, tudom, hogy milyen kevés időm volt a gyerekeimre, de mi azt - amíg kisebbek voltak - meseolvasással, illetve -alkotással töltöttük ki. Vallom, a család, a szülő nagyon sokat tehet. Tudom, a felsoroltak kissé ideális elvárások, de remélem, ha eleget beszélünk róla, valami meg is valósul belőle. Hogy melyik szinten és mi, az gyakran kizárólag az egyéntől függ.