Beköszöntött a tavasz. A bolondos és kiszámíthatatlan évszak reggelei hűvösek, a déli órák melegek, délután pedig szél és eső is meglephet bennünket.
Beköszöntött a tavasz. A bolondos és kiszámíthatatlan évszak reggelei hűvösek, a déli órák melegek, délután pedig szél és eső is meglephet bennünket. Meglehetősen nehéz ilyenkor a magunk számára is megtalálni a megfelelő ruházatot, eldönteni, hogy zakót, kabátot vagy csak egy pulcsit vegyünk fel, hát még az apróságok számára, akiket annyira féltünk. A verőfényes napsütésben elengedhetetlen, hogy nagy sétákat tegyünk, ami nemcsak a babát, de a kismamát is feltölti.
Ahogyan azt már minden anyuka tudja, a divat a gyerekek ruhájának kiválasztásakor másod-, harmadlagos szempont, hiszen úgyis kinövik a holmit. Fontos, hogy jó anyagú, praktikus és mindenféle mozgásformához kényelmes darabokat válogassunk az év minden szakában. Míg az egészen pici, újszülött babák szinte magatehetetlenül fekszenek, addig a legtöbb két-három éves megállás nélkül rohangál, két percre sem lehet leállítani. Így nemcsak a pillanatnyi időjárásnak megfelelően kell a kicsiket öltöztetni, hanem tevékenységükre, aktív mozgásukra is figyelmet kell fordítani.
Az újszülöttkorú babáknál mindig a napszakot kell figyelembe venni, ha hidegebb van, akkor a rugdalózó fölé vékony takarót terítsünk, vagy adjunk kiskabátot a picire. Ha süt a nap, akkor lekerülhet róla a kabátka. A nagyobbacska fiúknál és lányoknál egyaránt fontos szerepet tölt be a melegítő és a szabadidőruha, hiszen egyre több idő és lehetőség adódik a szabadtéri játékra. Itt lényeges a méretválasztás, hogy a ruhadarab ne akadályozza a gyermek mozgását. A kiskabátokra ilyenkor is szükség van, az utóbbi időben az anyukák nagy jelentőséget tulajdonítottak a kardigánnak és a vastagabb pulóvernek. Változatlanul ajánlott tavasszal is a — vékonyabb anyagból készült — sapka és sál viselete.
A gyermekruházat körében továbbra is dominál a vajszín, a citromfagyi, a halvány púder- vagy babarózsaszín, a halvány- és erős barack, a szegfűrózsaszín, a levendulaszín, a tengerzöld. Ezeken kívül újdonság a halványkék és a halványzöld.