home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Mi az igazság?
Fehér Márta
2018.06.29.
LXXIII. évf. 25. szám
Mi az igazság?

Mégsem védekezhet szabadlábon — Segítségre várva — Állami támogatás kezdő termelőknek

Mégsem védekezhet szabadlábon

Miután a valjevói alapfokú bíróságon nem rendelték el a belgrádi Vladimir V. fogva tartását, és a tízéves szabadkai kisfiút halálra gázoló férfi szabadlábon védekezhetett, a szerbiai közvélemény felhördült. Az eset a Köztársasági Ügyészség látókörébe került, és 48 órával a házi őrizet elrendelése után az alapfokú ügyészségtől és a bíróságtól a helyi felsőfokú igazságügyi szervekhez jutott, ahol a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték. A Blic forrásai szerint Vladimirt rendőri kísérettel vitték be a fogdába, járművét pedig lefoglalták. A negyvenhárom éves férfi a múlt héten hajtott Divčibarén a kiránduló szabadkai gyerekek közé. Két belgrádi ügyvéd jelenlétében a kihallgatáson azt vallotta, az autó féke felmondta a szolgálatot, a kormány pedig „befeszült” a kritikus pillanatban, így nem tudta elfordítani, és kikerülni a szabadkai Miloš Crnjanski Általános Iskola harmadikosait. A rendkívüli műszaki vizsga azonban ezt nem támasztotta alá, a szakemberek szerint a szerencsétlenség idején a fékek és a vezérlőrendszer is tökéletesen működött. Szemtanúk szerint a férfi a tragédia után mobiltelefonnal és cigarettával a kezében szállt ki az autóból. A vizsgálatnak azt kell bizonyítania, hogy a mobiltelefonálás vonta-e el a figyelmét, vagy pedig a hátsó ülésen levő kiskorú gyermeke felé fordulva hajtott. Aleksa Dimitrov a helyszínen meghalt, két kislány pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A férfi kettőtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetést kaphat. (Telegraf, Blic)

 

Segítségre várva

Rövid idő alatt hatalmas mennyiségű eső zúdult Petrovac na Mlavi községre. Lopušnik, Oreškovica, Tabanovac, Krvije, Veliko Laole és Malo Laole, valamint Petrovac na Mlavi nagy része víz alá került, miután a Mlavába torkolló Busur folyón átszakadt egy gát. Több hullámban érkezett az ár, egy, az állatait menteni akaró férfi csak úgy tudott megmenekülni, hogy a felesége a függöny egyik végét dobta oda neki, hogy belekapaszkodhasson. A férfi rokkant apja az ágyba kapaszkodva élte túl, csak a feje volt a víz felett. Sok helyinek mindene odalett. A községben hét nap alatt 125 liter eső esett. A hétvégén Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter több faluba is ellátogatott, és közölte, a hét elején megkezdik a kárfelmérést. Azt ígérte, az állam mindent megtesz azért, hogy Szerbiának ebben a részében mielőbb visszatérjen az élet a normális kerékvágásba. Kifejtette, a néhány évvel ezelőtti obrenovaci katasztrófa szanálásához hasonló programra számíthatnak a helyiek. Az állam minden tőle telhetőt megad a községnek: szárítógépeket, tisztítókamionokat és vizeskocsikat küldenek. Anyagi segítségre azután lehet számítani, hogy a károkat felmérik — hangoztatta. A miniszter megállapította, hogy a gondot az ötvenöt éve épített gát okozta, karbantartására nagyobb figyelmet kell fordítani az elkövetkező időszakban — figyelmeztetett. (Politika, Tanjug)

 

Állami támogatás kezdő termelőknek

Másfél millió dinárt kaphatnak a fiatal falusi gazdák, és az összeg 75 százalékát nem kell visszafizetniük. Azokat segíti a mezőgazdasági minisztérium, akik önálló gazdálkodásba kezdenének, ám nincs kezdőtőkéjük. A támogatás jelentős részét előre megkapják, a kiadásokat számlákkal kell igazolniuk, a beruházást pedig a minisztérium felügyelősége ellenőrzi majd. Tizennyolc és negyven év közötti fiatalok pályázhatnak, ha gazdaságukat bejegyeztették, vagy vállalkozásuk van. Feltétel, hogy az állami pénzből tervezett beruházást még nem kezdték el, és ugyanerre nincsenek más támogatási forrásaik, illetve adótartozásuk. A nők öt ponttal többet kapnak a rangsoroláshoz, pluszpontokat hoz a nagycsalád. A pályázat megjelenése a napokban várható. Tavaly 10 000 eurót lehetett nyerni, akkor 667 fiatalt támogattak. (Blic)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..