home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Metró Belgrádban?
Talpai Lóránt
2021.02.11.
LXXVI. évf. 6. szám
Metró Belgrádban?

Vučić: az álomból hamarosan valóság lesz — Túl sok energiát pazarolunk — Elektronikus úton is megújítható a járművezetői engedély

Vučić: az álomból hamarosan valóság lesz

Aleksandar Vučić szerb elnök a múlt héten hivatalos látogatáson vett részt Párizsban. Az Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélés után a többi közt a metróépítés szerbiai jövőjéről is szót ejtett. „Bízom benne, hogy az év végéig elkezdődhet az első metróvonal építése Szerbiában. Ezért köszönettel tartozunk a francia elnöknek. Leszögezhetem, hogy a metró többé nemcsak álom vagy választási ígéret, hanem valósággá is válik” — hangoztatta. A szerb államelnök arról is beszélt, hogy a metró első szakasza vélhetően Višnjica és Karaburma között épül ki, és összeköti Zvezdarát, Palilulát és Čukaricát. „Az ott élő emberek számára ez nagyon sokat fog számítani, hiszen ezáltal a külvárosban élők közelebb kerülhetnek a központhoz, és az ingatlanjuk értéke is növekedhet” — emelte ki Vučić. Az említett szakasz mellett további metróvonal is épül, Mirijevótól a Slaviján és a Belgrád víziváros nevű új városrészen át a zemuni stadionig. A távolabbi jövőben pedig egy harmadik szakasz is létrejöhet a 71-es blokktól Újbelgrád központján keresztül a régi városközpontig. A tervek szerint ez a szakasz gyorsforgalmi vasútvonallal is össze lesz kötve. (Novosti)


Túl sok energiát pazarolunk

Szerbia az uniós átlagnál négyszer több energiát fogyaszt — jelentette ki Zorana Mihajlović szakminiszter. „Egy hőerőmű éves termelését pazaroljuk el, mert nem foglalkozunk kellően az energiahatékonysággal. Gyakran beszélnek nálunk a megújuló energiaforrások felhasználásáról, de nem látunk valódi eredményeket. A kormány most a parlament elé terjesztett két törvényt, az egyik a megújuló energiaforrásokról szól, a másik pedig az energiahatékonyságról és az észszerű energiafelhasználásról. A cél a zöld Szerbia” — hangoztatta a miniszter. A szaktárca külön energiahatékonysági igazgatóságot hozott létre. 15 millió euró áll rendelkezésére, hogy segítse a polgárokat abban, hogy energiahatékonnyá tegyék házukat, lakásukat, vagyis szigeteljék, továbbá hogy áramot termeljenek, nevezetesen napelemeket telepítsenek az épületre, ahol laknak. Ezzel csökkentenék a kiadásaikat, egyúttal pedig a felesleges energiát a hálózatba juttatnák. „Az állam külön serkentő intézkedésekkel fokozza majd a megújuló energiákkal foglalkozó cégek közötti versengést” — ismertette Zorana Mihajlović. (Tanjug, Szerbiai RTV)


Elektronikus úton is megújítható a járművezetői engedély

A belügyminisztérium az eUprava portálon elindította új elektronikus szolgáltatását, melynek köszönhetően a polgárok ezentúl online is igényelhetik a járművezetői engedély kiadását vagy megújítását. Ezáltal immár elektronikus úton is meg lehet újítani a járművezetői engedélyt, melyet házhoz is szállítanak. Az elektronikus szolgáltatást a belügyminisztérium honlapján, illetve közvetlenül az eUprava portálon is elérhetik a polgárok. A honlapon abban az esetben igényelhetik a járművezetői engedélyt, ha lejárt a jelenlegi dokumentumuk érvényessége, vagy ha név-, illetve lakcímváltozás történt, továbbá ha ellopták az engedélyüket, elvesztették vagy tönkrement. (Blic)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..